Időláda

Andri Snær Magnasonról már sok jót hallottam, különösen a LoveStar című regénye kapcsán. Így tehát logikus és kiszámítható módon egy totálisan más regényével kezdtem a vele való ismerkedést, még pedig az Időládával avagy - ahogy az izlandi címe szól - Tímakistannal, amely eddig számos gyerek- és ifjúság irodalmi díjat zsebelt már be 2013-as megjelenése óta. 

És bár engem olvasóként nem igazán szoktak lázba hozni ezek az ilyen-olyan címek, de így utólagosan megállapíthatom, hogy teljesen megérdemelten kapta őket, hiszen sok fontos dologról beszél a lapjain. 

Bár a történet szerintem inkább szól nekünk, felnőtteknek azt hiszem. Akik minden rossz élménytől meg szeretnénk óvni gyermekeinket. Akik nem szeretnénk sohasem, hogy felnőjjenek. Nekünk, akik annyi mindent meg szeretnénk adni nekik, de éppen ezért pont a legértékesebbtől, az időnktől vonjuk meg őket. Nekünk, akik olykor szem elől tévesztjük az igazi célt, hogy mit és miért csinálunk valójában, és az eszköz válik végül valójában rögeszménkké. 

Nekünk, akik nem akarunk igazán foglalkozni a világunk problémáival, mert ez már tényleg sok, és inkább abban reménykedünk, hogy valaki más megoldja majd. Helyettünk.

Igen ám, de mi történik, ha végül mindenki így gondolkodik majd? Ha mindig mindenki mástól várja a megoldást, a tetteket? Mi lesz akkor a világgal? 

Az életének egyhetede hétfő. Az életének egyhatoda február és november, egynegyede pedig rövid napokból álló, hosszú, sötét tél. Halálakor azt gondolja magában: Jóságos Isten, harminc évet az életemből záporokra és szitáló esőre pazaroltam! Ó, micsoda napok! Ó, élet, hová tűntél!

A regény kerettörténete szerint a világon élő emberek egyszer csak úgy döntenek, hogy elég volt a problémákból. Az időládák iránti kereslet hihetetlenül megnőtt, hiszen ezek a furcsa szerkezetek képesek arra, hogy a benne elhelyezkedőket kivegyék az idő sodrásából. A ládákban ugyanis nem telik az idő. Az emberek napokat vagy akár több száz évet is eltölthetnek bennük, számukra csupán egy szempillantásként fog érződni - miközben a világban minden megy tovább a maga tempójában. A végén úgyis minden megoldódik magától is, nem? A rossz dolgoknak maguktól is végük lesz, csak győzze az ember kivárni. De az időládák segítségével igazából még várni sem kell erre, hiszen egy szempillantás alatt ott lehetünk, abban az időben, amikorra már minden megoldódott.

Ám ezúttal sokkal tovább tart a dolgok rendbejövetele, hiszen mindenki úgy döntött, hogy nincsen kedve a problémákkal foglalkozni. Az időládák így hát száz évig nem nyitódnak ki  vagy még annál is tovább. Az emberi civilizációnak lassan leáldozott, a természet visszafoglalta a tőle elvett területeket. Végül pár gyermek időládája mégis valahogy kinyitódik, és azt tapasztalják, hogy magukra maradtak a világban. Az események szálai végül egy ősi legendához vezetnek, mely egy mesés hatalmú királyról és egy szépséges hercegnőről szól. Sigrúnnak és barátainak kell megtalálniuk a kapcsolatot a jelenlegi események és az ősi történet között, hogy rájöjjenek, miként menthetik meg a világot.

Amúgy lehet, hogy előzetesen nem olvastam el elég figyelmesen a fülszöveget, hiszen én sokkal inkább erre a disztópiás történetre számítottam, ami végül csak kerettörténetként volt jelen. A regény maga leginkább az ősi legenda elmesélésére fókuszált, aminek nyelvezete, története és alakjai a mesékéhez voltak hasonlatosak. Annál is inkább, hiszen maga az alapja is tulajdonképpen egy nagyon eredetin újragondolt Hófehérke sztori volt. Érdekes élmény volt belépni ebbe a világba, ami remekül mutat görbe tükröt a modern szülők számára. 

Mások is hasonlították már, és hát nekem is nyilván eszembe jutott olvasás közben Michael Ende Momója, ami szintén az idő fontosságáról értekezik, illetve, hogy mennyire el tudunk feledkezni erről. Kicsit közhelyesen hangozhat, hogy az időnk az egyik legnagyobb kincsünk, de úgy vélem, hogy a mai fegyorsult világban ez talán többszörösen igaz. És igenis szükség van ilyen könyvekre, amik emlékeztetnek erre minket, hogy a szeretteinkkel töltött időnél nincs értékesebb. Hiszen ezek pótolhatatlanok és vissza nem hozhatók - még időládákkal sem. 

Andri Snær Magnason: Időláda

Tímakistan

Fordította: Patat Bence

Gondolat Kiadó

282 oldal