Nóra

Hogy Henrik Ibsen mennyire volt tudatosan feminista avagy sem, nem igazán van róla fogalmam. De az tény, hogy Nóra egyike azon kevés női karaktereknek a középiskolás kötelező olvasmányok között, aki nem csak hogy saját döntést hoz a saját érdekében, de ki is mer szakadni az akkoriban hagyományosnak nevezhető női szerepkörből. 

Mondjuk most nem tudom, vajon hány embernek tapostam bele a lelki világába, hogy használni mertem a sokak által rettegett és mélyen gyűlölt F betűs szót. Beszéljünk egy kicsit most erről, jó? Én feministának vallom magam teljes vállszélességgel - úgy, hogy van egy férjem és egy kisfiam. Boldog házasságban élek, és én vagyok itthon a gyerekkel GYEDen, tehát mondhatni egy hagyományos családmodellben élek. Számomra a feminizmus azt jelenti, hogy nem vagyok kevesebb (se több) azért, mert nő vagyok. A párkapcsolatomban nem vagyok alá- (se fölé)rendelt, mert úgy véljük, mindketten egyenlők vagyunk. Hiszem, hogy a férfiaknak fel kellene vállalniuk az érzéseiket és nem magukba fojtani őket, mert ezek komoly lelki betegségekhez vezethetnek. Hiszem, hogy egy nő tanulhat, csinálhat karriert - gyerekkel vagy gyerek nélkül. De akár háztartásbeli is lehet nyugodtan, ha úgy érzi, őt az teszi boldoggá. De a gyerek nélküli lét is teljesen elfogadható számomra, és a gyerekvállalással kapcsolatban mindenki a saját személyisége, céljai, életútja vagy vágyai ismeretében és tudatában hozzon döntést. Hiszem, hogy egy nő nem lesz attól kevesebb, hogy nincs férjnél vagy/és nincs gyereke, ahogy egy teljes állású anya is ugyanolyan egyenlő bárkivel. Viszont egy férfi se lesz attól kevesebb, ha ő úgy gondolja, hogy a karrierje építése helyett, ő marad otthon a gyerekkel. Valamint nem lesz kevesebb attól sem, ha olyan foglalkozást választ, ahol jellemzően nők vannak többségben: például óvóbácsi, fodrász stb.  És még részletezhetném, de remélem, értitek a lényeget. Számomra ez a feminizmus, és mindig megrökönyödök, amikor valaki azt mondja, hogy ő ugyan nem feminista. Az én szememben ugyanis ezekre mond nemet. 

***Vigyázz a spoilerekre!***

De azt hiszed, kevésbé vagy kedves nekem, mert nem tudsz önállóan cselekedni? Nem, nem; támaszkodj csak rám; én majd vezetlek, tanácsot adok. Nem volnék férfi, ha épp az asszonyi gyámoltalanságod kétszeresen vonzóvá nem tenne a szememben.

Nóra házassága látszólag ugyan boldognak mondható, hiszen mindig vidám, mindig csacsogós énje feldobja férje, Helmer napjait. Helmer büszkén lehet mellette az erős, mindentudó férfi, aki kissé lenézve és atyáskodóan szemléli kicsi feleségének semmiségeit. Minden vágya, hogy ő legyen Nóra páncélos lovagja, aki minden veszedelemtől megóvja védtelen kis feleségét. S mindez első pillantásra akár gyengédségnek, akár féltő, óvó szerelemnek is lehetne nevezni - némi apakomplexusos problémával. Ám Helmer "szerelme" valójában csak addig tart, amíg Nóra úgy viselkedik, ahogy ő elvárja: egy baba a babaházban, aki csak szórakoztatás céljából létezik. Akinek nincsen önálló akarata és cselekvése se. Nóra csak a Helmer által szabott keretek között mozoghat, és amint nyilvánvalóvá válik számára is, hogy ezen túllépett - hovatovább az életét köszönheti neki - , Nóra megszűnik számára létezni. Hiszen hogy lehetne fényes páncélos lovag egy olyan nő mellett, aki maga is meg tudja oldani a felmerülő problémákat? 

Hogy milyen kapcsolatban is élt idáig, hogy Helmer szerelme valójában mi is, csupán ebben a pillanatban esett le Nórának. Hogy hibáztathatjuk őt ezért? Nem hiszem. A rossz kapcsolat felismerése mindig valami kritikus ponthoz köthető, és ez Nóra titkának felszínre kerülésével jött el.  Ekkor mutatta meg a férj, hogy valójában mit is gondol kicsi feleségéről. Ám ahogy a zsaroló problémája megoldódik, hogy Helmer hírneve világossá válik, hogy nem kerül veszélybe felesége miatt, és Helmer végül fátylat hajlandó ezután borítani az incidensre - vajon folytatható-e ez a kapcsolat úgy, mintha mi se történt volna? Lehet-e élni ezután abban a tudatban, hogy férje szeretete bizonyos feltételekhez kötött? Boldog lehet-e Nóra egy olyan életben, ahol nem hozhat önálló és fontos döntéseket?

Valószínűleg az ő fejében is hasonló dolgok cikázhattak. Amikor Nóra fogta a bőrőndjét és azt mondta férjének, hogy innentől oldd meg magad, az a gimnazista énemnek egy óriásian katarzisos élményt nyújtott. Hiszen teljesen abban a hitben voltam, hogy a valódi probléma az, hogy kiderül-e Nóra titka és hogy vajon Helmer megbocsát-e neki a végén. De csak abban az ominózus pillanatban, amikor Nóra ott állt a bőrőndjével az ajtóban, akkor esett le, hogy már maga az egész titkolózás is a kapcsolatuk hamisságáról szólt, és az volt az igazi kérdés, hogy Nóra rájön-e erre, és ha igen, tesz-e valamit ez ellen. 

Más feladat az, amit előbb meg kell oldanom. Magamat kell megnevelnem. S te nem vagy az a férfi, aki segíthetsz ebben. Ezt egyedül kell megcsinálnom.

Az önálló döntése és annak tudata, hogy helyesen tett, amit tett - még akkor is, ha szembe ment férje elveivel - mutatta meg számára, hogy véleménye a világról és a benne levő dolgokról nem feltétlen azonos Helmerével. Ez a felismerés is megrengette addigi világát, hiszen idáig úgy hitte, hogy minden gondolata, ízlése és érzése megegyezik a férjével. Hogy Nóra ki is valójában, rejtély lett még önmaga számára is. Ennek felismerése és ennek a hiányosságnak a pótlásának az igénye előrevetíti a modern nő alakját, aki először szeretné magát elhelyezni a világban, megismerni önmagát és céljait, vágyait, és ennek megfelelően választani meg később élete párját, önmagát ismerve nevelni később gyermekeit. És ez hatalmas felismerés, hatalmas lépés! A modern nő önmagához alakítja sorsát tehát, és nem más vágyaihoz igazítja személyiségét. 

Nóra alakja ebben a pillanatban elevenedett meg teljes valójában - Helmernek köszönhetően. Egy kicsit kifacsart Pygmalion történet ez, ahol az életre kelt baba elfordul korábbi életétől, hogy teljes szívvel önmaga megismerése felé vegye az irányt. 

Mert többé nem akar élettelen bábu lenni.

Hogy a darab pszichológiai szempontból hiteles-e? Nyilánvalóan nem. Nóra a való életben nem hiszem, hogy a felismerése után olyan könnyedén kisétálna az ajtón, hátrahagyva gyermekeit és a sok-sok év alatt felépített életét. Tudom, sokak szemében ez olyan könnyű lépésnek tűnik, mint ahogy a lelkileg vagy fizikailag bántalmazó kapcsolatban is minek van az ember, ugye*...  De sajnos, ha benne van az ember, semmi sem olyan egyszerű, mint ahogy a kívülállóknak tűnik. Ha ez a való életben történne, Nóra valószínűleg elhessegetné ezt a felismerését, hogy visszatérhessen újra a boldog tudatlanság állapotába, majd ez a választása szépen, lassan mérgezné a lelkét az évek alatt.  Vagy pedig ezután a pillanat után már tudatosan lenne boldogtalan a házasságában, ahol mindennap egy fuldoklással érne fel, majd létrejönne egy Anna Karenina-effektus.
De Ibsennek persze, itt nem a pszichológiai hitelesség volt a célja a darabbal, hanem az, hogy megmutassa, a modern korban Pygmalion már nem tudná csak úgy maga mellett tartani teremtményét. Nóra önálló individuum, saját döntésekkel, aki egyenlő fél szeretne lenni a kapcsolatában úgy, hogy tisztában van önmagával.

Henrik Ibsen: Nóra

Ett Dukkhjem

Fordította: Németh László

Európa Kiadó

95 oldal

* nyilvánvaló irónia, de azért gondoltam egyértelműsítem irónia voltát