Kedves Ellenségem!

 

Sally McBride íres temperamentuma, vörös hajúsága és óriási szíve, lelkesedése kiabál ki a lapok közül, ha fellapozzuk Jean Webster levélregényét, a Kedves Ellenségem!-et. Sally és az ő árváinak no meg skót doktorának kalandjai már az első levelek után megfognak maguknak minden egyes alkalommal, és meg kell mondjam, igazán nehéz elszakadni tőlük. Talán azért is, mert humoros sorok közé némi komolyság is vegyül, úgymint a nők korabeli helyzete vagy hogy hogyan is álltak hozzá a férfiak a XX. század elején a dolgozó nőkhöz. Jean Webster ezt a regényét is az ifjúságnak szánta elsősorban, de felnőttként is ugyanannyi élvezetet lehet találni ebben a bájos-komoly történetben, és valószínűleg más jelentésrétegek csapódnak le nekünk. 

Ha az ember gyerekekkel dolgozik, abban van valami építő, valami derűlátó – mármint ha az ember az én derűs életszemléletemmel nézi.

A Kedves Ellenségem! bár a Nyakigláb apó folytatásának tekinthető, élvezetéhez mégsem feltétlenül szükséges az előzménytörténet ismerete. Bár Judy Abbott későbbi életét nyomon követhetjük Sally levelein keresztül - hiszen elsősorban ő a levelezőtársa - , de az igazi történet valójában arról szól, hogy az előkelő társasági életben jártas Sally McBride, Judy korábbi iskolatársa és barátnője, miképp boldogul árvaház-igazgatóként komornájával és pekingi palotapincsijével karöltve na meg a rengeteg kisestélyi ruhájával felszerelkezve, ahová Judy kifejezett kérésére kerül. Sally eleinte nem szívesen vállalja ezt a feladatot, ám látva az ott uralkodó szörnyű állapotokat és megszánva, megszeretve az ottani kisárvákat, egyre több reformot vezet be, hogy melegebb hellyé varázsolja a gyerekek számára ezt az intézményt. S hamarosan igazán megszereti ezt a szerepet, az árvaházat és még azt a folyton morgó skót doktort is. 

A történet maga inkább emlékeztet engem Jane Austen méltán híres klasszikusára, a Büszkeség és balítéletre, mintsem a Nyakigláb apóra, hiszen az Ellenség és Sally között meglehetősen hasonló kapcsolati dinamika figyelhető meg, és személyiségüket tekintve is igencsak közel állnak Lizzy Bennet és Mr. Darcy kettőséhez. S most, hogy jobban belegondolok, némi Dr. Szösziség is vegyül a sorok közé - vagy a Dr. Szöszibe vegyül némi Sally McBride-ság, ha pontosabban akarunk lenni - , hiszen Sallyt első pillantásra sokan inkább egy csinos arcocskának tartják, aki inkább való a kissé felszínes előkelőségeknek való társasági összejövetelekre, mintsem egy árvaház igazgatói székébe. De Sally hamar megmutatja még a legkételkedőbbeknek is, hogy esze, lelkesedése, jó megfigyelőképessége folytán nem is találhattak volna alkalmasabb igazgatót. Aki lehet, hogy nem sokat tud ugyan a szociológiáról, a genetikáról vagy az alapvetői orvostudományokról, viszont beleérző készségének köszönhetően rögtön tudja, hogy mire van szüksége ezeknek az elhagyott, család nélküli gyermekeknek, és éles eszével, temperamentumával meg is szerzi nekik azokat a dolgokat. 

S mindemellett örökös témaként felbukkan a történetben a  - korábban emlegetett - nők korabeli helyzete. Leginkább a házasság és munka kettősségére hegyezve ki a dolgot. Hogy a nőt, mint fizetett munkaerőt furcsa dolognak tekintették. A legtöbb férfi szemében a nő inkább karitatív jellegű munkát végezhet, ingyen és bérmentve, hiszen az ő eltartását a férje vagy a családja oldja meg. A munka a nő számára nem komoly dolog, csak hobbi, amit bármikor elhagyhat a férje vagy a családja kedvéért. Sally is hasonló választás elé kényszerül, hiszen udvarlója, nem igazán nézi jó szemmel, hogy választottja ennyire belebonyolódott egy árvaház életébe, és láthatólag sokkal nagyobb lelkesedéssel végzi azt, mint a szerelmes levelek írását. De nemcsak Sally, hanem a körülötte dolgozó férjes asszonyok is hasonló kommentároknak vannak kitéve, különösen amikor a fizetésekről van szó. 

A házasság pedig Sally világában nem egy végtelen happyend, mint Judy esetében. Judy és Jervis házassága inkább kivételes, mint átlagos. Számtalan rosszul végződött házasságot mutat fel a történet: válással vagy éppen végtelen boldogtalansággal. Sally, mint egy igazi modern szemléletű nő, abban látja leginkább a sikertelen házasságok okát, hogy sokszor csak beleugranak ebbe a helyzetbe a fiatalok, anélkül, hogy valóban időt szánnának a másik megismerésének. Formalitások, álarcok mögé bújva nehéz megismerni azt a másik felet, akivel későbbi életünket kell együtt eltölteni. Sally igazán modern módon a házasságon kívüli együttélés mellett érvel ( ne feledjük, hogy a XX. század elejéről beszélünk), hiszen ez valóban így van, hogy csak együtt lakva, szoros napi kapcsolatban lehet csak igazán kiismerni a másikat. 

Vajon képes lesz-e Sally a felismeréseit a saját életére vonatkoztatni?

Sally McBride története egy igazi napsugár lehet mindenki számára a szürke napokon. Nem rózsaszín bájolgó történet ez, csak épp annyira, amennyire kell, de mindeközben mégis ott vannak benne a komolyságok és a nagy gondolatok, miközben látjuk magunk előtt Sally kezét, amely hol indulattól fűtve szorítja a tollat, és nyomja rá nyomatékosan kacskaringós betűit a papírra, vagy éppen holtfáradtan, kapkodóan kanyarítja a rövid sorokat, máskor meg érezzük a mosolyát a papír felett, látjuk a mögötte futkorászó árvákat. Akárhogy is, a levelek tele vannak élettel - azzal a fajtával, ami képes megmelengetni bármikor a fázós lelket.  Anne Shirley rajongóknak szívből tudom ajánlani ezt a kötetet, vörös hajból itt sem szenved hiányt az olvasó. 

Jean Webster: Kedves Ellenségem!

Dear Enemy

Fordította: Borbás Mária

Könyvmolyképző Kiadó

260 oldal