Lassan arra a megállapításra kell jutnom, hogy a bejegyzésírási sebességem meg sem tudja közelíteni az olvasási sebességemet. Nem hittem, hogy ilyet fogok írni valaha, de vagy öt könyvvel vagyok előrébb az utóbbiban, és bár októberben elég gyakran sikerült posztolnom, mégse tudtam utolérni magamat, pedig ez lenne a célom, hiszen hiába vannak ott a jegyzeteim, mégis csak nehéz felvenni magamban a könyv hangulatát egy hónapos távlatból. De persze, sose legyen az embernek nagyobb gondja, ugye.
Szóval, hát röviden összefoglalva: valahogy így telt az októberem.
Beszerzéseket tekintve elég változatos könyveket sikerült a polcomra tennem szerintem. Azt hiszem Ferrante regénye és Joe Hill - Gabriel Rodriguez képregénye képviseli a két végletet köztük. Ebből kettőt már el is olvastam, a másik kettő a novemberi nem létező várólistámon van.
Egyébként nyolc, azaz ny-o-l-c könyvet olvastam el októberben. Eléggé kerekedett most a szemem, amikor megszámoltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyi történettel ismerkedtem meg. Az egész Tommy Orange Sehonnai című regényével kezdődött - poszt majd a héten várható a könyvről - , ami elképesztően fontos és fantasztikus könyv. Elolvastam Gévai Csilla Lídia-sorozatát, legalábbis azokat a köteteket, amik eddig megjelentek, és eléggé-imádom gimis történet lett. Szerettem benne, hogy Lídia nemcsak a fiúkkal és a kinézetével van elfoglalva, hanem kicsit elvontabb témák is foglalkoztatják, amik például engem is tinikoromban. Kár, hogy a következő részéről semmit sem tudni, hogy egyáltalán íródik-e vagy sem, de így a befejezetlenségében is mindenképpen figyelmet érdemlő sorozat, szerintem.
Majd elolvastam Sarah Waterstől A kis idegent is, aminek elég vegyes fogadtatása lett idehaza, ahogy elnéztem az értékeléseket, pedig hát elég zseniális könyv. Ugyan nincsen kezünkbe adva egyértelműen a végső értelmezés, de pont ettől zseniális, hogy hagyja az olvasóját gondolkodni. Utána megismerkedtem Grecsó Krisztián Verájával is. Ez volt az első könyvem az írótól, és egyébként meg is értem, hogy miért szeretik annyira, de a Vera azért - sok véleménnyel ellentétben - számomra mégse volt teljesen hiteles. Mégis csak erősen érződött rajta, hogy egy felnőtt férfi írta. Vera kicsit olyan szépirodalmi lánykának érződött. Ami persze nem feltétlen baj, csak hát a vélemények miatt mégsem erre számítottam. Mindenesetre Grecsó prózájával folytatom majd az ismerkedést mindenképpen, a Veráról meg majd írok egy részletesebb bejegyzést.
A Nimonát pont azelőtti nap rendeltem meg angolul, mielőtt a Ciceró Kiadó bejelentette volna a magyar megjelenést. Úgyhogy ez picit vicces volt, de nagyon megörültem ennek a hírnek. Szuper vicces, szupercuki képregény, amit nagyon szerettem olvasni.
Az októberi újraolvasásom pedig L. M. Montgomery Anne-sorozatának első része, az Anne of Green Gables volt, amit most olvastam először angolul, és nagyon imádtam így is. Kicsit tartottam tőle, hogy mennyire fog nekem tetszeni ennyi év távlatából, de nem hiába van ott az örökös kedvenc könyveim listájának dobogós helyezettjei között, hiszen legalább annyira, ha nem jobban élveztem most, mint sok-sok évvel ezelőtt. Más dolgokat és máshogy láttam most már benne, és nem feltétlen értek egyet azokkal, akik cukormázas, szirupos történetként jellemzik Montgomery írását. Na, de majd erről is hamarosan érkezik a bejegyzés!
Novemberre sok tervem van még, de hát majd kiderül, hogy a pillanatnyi szeszélyeim, a könyvtárak csábítása és persze a Fiatalúr mennyire és mit befolyásol majd ezen. Szóval, hajrá november, legyél te is annyira szuper, mint az előző őszi hónapok.
A többiek októbere:
