Panemben nem egyszerű az élet, főleg, ha az illető nem a Kapitóliumban, hanem valamelyik körzetben él. A nélkülözés mindennapos, a birodalom által kontrollált élet pedig természetes. Azt is csendes megadással tűrik, hogy minden évben egy valóságshownak álcázott viadal keretein belül a körzetből származó kamaszok kénytelenek legyilkolni egymást a kapitóliumiak szórakoztatására. Vajon mikor jön el az a pont, amikor ebből elég lesz?
Suzanne Collins trilógiája megkerülhetetlen sarokköve a kortárs young adult irodalomnak, hiszen ezekkel a könyvekkel robbant be igazán a disztópia-láz a kamaszok számára írt regények világába. Nyilván előtte is létezett már disztopikus környezetben játszódó YA történet, de igazán Az éhezők viadala hozta be a divatba, háttérbe szorítva ezzel a vámpír-vérfarkas és egyéb csodalényes vonalat, s ma már az egyik legsikeresebb és legütősebb young adult műfajnak titulálhatjuk. Ez persze nem lehet véletlen, hiszen a műfaj sajátosságai nagyon jól illenek a lázongással, a szülői hatalom folytonos megkérdőjelezésével, a világ megváltoztathatóságába vetett hittel nyakon öntött tinédzserkorhoz. Talán nem véletlen, hogy az utóbbi években ez a korcsoport sajátította ki igazán ezt a műfajt magának, hiszen alapvető szellemisége talán hozzájuk áll a legközelebb.
És mindez kezdődött azzal, hogy egy napon egy tizenhat éves lány önként jelentkezett szeretett húga helyett a viadalra. Katniss Everdeen már abban a pillanatban lázadt, hogy ezt megtette. A passzív, mindent eltűrő körzeti életben egyszer csak valaki azt mondja, "Állj! Őt nem veheted el tőlem!" és akkor megmozdul valami, a korábbi passzivitás eltűnik és a cselekvés lép a helyére. Katniss ezzel a tettével egy előre meg nem jósolható láncreakciót indít be.
Azzal, hogy ő választotta a sorsát és nem a sors választotta őt, másként lépett be a viadal világába. Meg tudta őrizni önmagát, miközben a túlélésért küzdött és végig tudatában tudott maradni, hogy a viadal tulajdonképpen micsoda is a valóságban: egy látszólag kulturált keretek között végrehajtott mészárlás, ami megosztja a körzeteket. Hiszen közvetlenül maguk a körzetek ölik egymást. A Kapitólium közreműködését ügyesen elrejti a mészárlás köré rendezett nagy show.
Collins regényének a sikerének szerintem az a legfőbb titka, hogyha lehámozzuk a tipikus YA kliséket a sztoriról, - mint a szerelmi háromszög, az érzelmi lamentálás hosszú oldalakon keresztül, a hétköznapi főhős, akiről mégis kiderül, hogy különleges hópihe stb - akkor egy nagyon okos és jó regényt kapunk, ami alapvetően a hatalom működéséről, valamint az elnyomó és elnyomottak viszonyáról mesél. És kétségkívül ez a legerősebb része az egésznek, mert mindezt nagyon realistán mutatja be, mellőzve mindenféle finomkodást és romantikus ábrándokat a szép és csodálatos jövőről.
A tipikus YA kellékek ugyan kicsit rontják az egész színvonalát, de mivel ezek a YA sajátosságai, ezért nem igazán róhatom fel őket, azt hiszem. De azért szeretném megjegyezni, hogy Katniss a mostani újraolvasásomnál rendkívül idegesített sokszor. Ő a lány, aki lángra lobbant, mégis az esetek nagy részében érzelmileg egy teáskanál szintjén van. Hihetetlen számomra, hogy valaki ennyire ne legyen tisztában önmagával és az érzéseivel. Persze, elképzelhető, hogy ez azért van így, mert túl hamar volt kénytelen felnőni. Olyan feladatot kellett ellátnia apja halála után, ami egyáltalán nem állt összhangban évei számával. A körülmények igazi túlélővé tették, aki a jég hátán is képes megélni. Talán, ezért is lett tökéletes jelkép ő bármelyik oldal számára, ezért voltak képesek alakját sokfajta üzenethez felhasználni: mert Katniss csak túlél mindenféle ideológia vagy magasabb cél nélkül. Pont ezért volt képes hiteles jelképpé válnia sokak szemében.
És ezt az üzenetet vagyis lehetőséget talán Cinna, Katniss stylistja fedezte fel legelőször a fiatal lányban. Cinna tisztában volt vele, hogy a vizuális megjelenés mennyire fontos, mennyiféle asszociációt és gondolatot képes elindítani az emberekben egy-egy ötlet a megjelenésben. Cinna volt, aki Katnisst lángra lobbantotta és vele a remény lehetőségét is az elnyomott körzetekben élő emberek lelkében. És számomra most ez volt igazán a fő kérdés, hogy vajon miért tette? Cinna éles esze és végtelen kreativitása már a vele való első találkozáskor feltűnt, valamint az is, amit csak sejtetni engedett, hogy ő valóban annak látja a viadalt, ami: mészárlásnak. Vajon az embersége tiltakozott ez ellen az esemény ellen? Vagy volt valami személyes kötődése is hozzá?
Az ókori római gladiátor harcokat idéző éhezők viadalát ugyanis a legtöbb néző - különösen a kapitóliumi polgárok - leginkább csak showműsornak látják, ami az ő szórakoztatásukra készül. Azzal, hogy az események nézői, a kamera által eltávolodnak az arénában történtektől. Szemlélőkké válnak és nem résztvevőkké. Számukra ez nem vérengzés, nem élet-halál harc, hanem egy verseny, amiért lehet izgulni. A műsor, amit a viadal köré szerveznek - interjúk, bemutatók, felvonulások - egy teljesen más fajta történetet kreál a valóság köré: és az arénában is a nézők csak azt látják, amit a kamerák mutatni akarnak, ráadásul azt is kommentárral. Bármi történik is, bárhogyan is éreznek a viadal résztvevői, ebből csak annyi jöhet át a nézőknek, amennyit a műsor készítői engednek és akár átértelmezve, más kontextusba helyeződve. Mert ez a hatalom (is) felismerte, hogy nem csupán panem et circenses kell a népnek, hanem történetek is.
Mert a történetek azok, amikből felépül a valóságunk. És ha a történeteken csavarnak, ferdítenek, átírnak, akkor az emberek valósága is változik vele, pontosan olyan irányban, amerre csak akarják. A történetek a legnagyobb politikai erők, amikkel tömegeket lehet mozgatni vagy éppen lenyugtatni. A történetek a valóság ragasztói.
Suzanne Collins trilógiájának az újraolvasása sok újabb ráismerést hozott a számomra, s mindeközben megőrizte azt a fotelba szegezős élményt is, ami anno hatalmába kerített az első olvasáskor. Nem hibátlan könyv, a young adult máz sajnos sokat ront az értékén, de ennek ellenére, ha hajlandóak vagyunk mögé látni, akkor egy tényleg érdekes történetet kapunk a hatalom működéséről és természetéről. Örülök, hogy újraolvastam.
Suzanne Collins: Az éhezők viadala, Futótűz, A Kiválasztott
The Hunger Games, Catching Fire, Mockingjay
Fordította: Totth Benedek
Agave Könyvkiadó
Suzanne Collins trilógiája megkerülhetetlen sarokköve a kortárs young adult irodalomnak, hiszen ezekkel a könyvekkel robbant be igazán a disztópia-láz a kamaszok számára írt regények világába. Nyilván előtte is létezett már disztopikus környezetben játszódó YA történet, de igazán Az éhezők viadala hozta be a divatba, háttérbe szorítva ezzel a vámpír-vérfarkas és egyéb csodalényes vonalat, s ma már az egyik legsikeresebb és legütősebb young adult műfajnak titulálhatjuk. Ez persze nem lehet véletlen, hiszen a műfaj sajátosságai nagyon jól illenek a lázongással, a szülői hatalom folytonos megkérdőjelezésével, a világ megváltoztathatóságába vetett hittel nyakon öntött tinédzserkorhoz. Talán nem véletlen, hogy az utóbbi években ez a korcsoport sajátította ki igazán ezt a műfajt magának, hiszen alapvető szellemisége talán hozzájuk áll a legközelebb.
És mindez kezdődött azzal, hogy egy napon egy tizenhat éves lány önként jelentkezett szeretett húga helyett a viadalra. Katniss Everdeen már abban a pillanatban lázadt, hogy ezt megtette. A passzív, mindent eltűrő körzeti életben egyszer csak valaki azt mondja, "Állj! Őt nem veheted el tőlem!" és akkor megmozdul valami, a korábbi passzivitás eltűnik és a cselekvés lép a helyére. Katniss ezzel a tettével egy előre meg nem jósolható láncreakciót indít be.
Azzal, hogy ő választotta a sorsát és nem a sors választotta őt, másként lépett be a viadal világába. Meg tudta őrizni önmagát, miközben a túlélésért küzdött és végig tudatában tudott maradni, hogy a viadal tulajdonképpen micsoda is a valóságban: egy látszólag kulturált keretek között végrehajtott mészárlás, ami megosztja a körzeteket. Hiszen közvetlenül maguk a körzetek ölik egymást. A Kapitólium közreműködését ügyesen elrejti a mészárlás köré rendezett nagy show.
Collins regényének a sikerének szerintem az a legfőbb titka, hogyha lehámozzuk a tipikus YA kliséket a sztoriról, - mint a szerelmi háromszög, az érzelmi lamentálás hosszú oldalakon keresztül, a hétköznapi főhős, akiről mégis kiderül, hogy különleges hópihe stb - akkor egy nagyon okos és jó regényt kapunk, ami alapvetően a hatalom működéséről, valamint az elnyomó és elnyomottak viszonyáról mesél. És kétségkívül ez a legerősebb része az egésznek, mert mindezt nagyon realistán mutatja be, mellőzve mindenféle finomkodást és romantikus ábrándokat a szép és csodálatos jövőről.
A tipikus YA kellékek ugyan kicsit rontják az egész színvonalát, de mivel ezek a YA sajátosságai, ezért nem igazán róhatom fel őket, azt hiszem. De azért szeretném megjegyezni, hogy Katniss a mostani újraolvasásomnál rendkívül idegesített sokszor. Ő a lány, aki lángra lobbant, mégis az esetek nagy részében érzelmileg egy teáskanál szintjén van. Hihetetlen számomra, hogy valaki ennyire ne legyen tisztában önmagával és az érzéseivel. Persze, elképzelhető, hogy ez azért van így, mert túl hamar volt kénytelen felnőni. Olyan feladatot kellett ellátnia apja halála után, ami egyáltalán nem állt összhangban évei számával. A körülmények igazi túlélővé tették, aki a jég hátán is képes megélni. Talán, ezért is lett tökéletes jelkép ő bármelyik oldal számára, ezért voltak képesek alakját sokfajta üzenethez felhasználni: mert Katniss csak túlél mindenféle ideológia vagy magasabb cél nélkül. Pont ezért volt képes hiteles jelképpé válnia sokak szemében.
És ezt az üzenetet vagyis lehetőséget talán Cinna, Katniss stylistja fedezte fel legelőször a fiatal lányban. Cinna tisztában volt vele, hogy a vizuális megjelenés mennyire fontos, mennyiféle asszociációt és gondolatot képes elindítani az emberekben egy-egy ötlet a megjelenésben. Cinna volt, aki Katnisst lángra lobbantotta és vele a remény lehetőségét is az elnyomott körzetekben élő emberek lelkében. És számomra most ez volt igazán a fő kérdés, hogy vajon miért tette? Cinna éles esze és végtelen kreativitása már a vele való első találkozáskor feltűnt, valamint az is, amit csak sejtetni engedett, hogy ő valóban annak látja a viadalt, ami: mészárlásnak. Vajon az embersége tiltakozott ez ellen az esemény ellen? Vagy volt valami személyes kötődése is hozzá?
Az ókori római gladiátor harcokat idéző éhezők viadalát ugyanis a legtöbb néző - különösen a kapitóliumi polgárok - leginkább csak showműsornak látják, ami az ő szórakoztatásukra készül. Azzal, hogy az események nézői, a kamera által eltávolodnak az arénában történtektől. Szemlélőkké válnak és nem résztvevőkké. Számukra ez nem vérengzés, nem élet-halál harc, hanem egy verseny, amiért lehet izgulni. A műsor, amit a viadal köré szerveznek - interjúk, bemutatók, felvonulások - egy teljesen más fajta történetet kreál a valóság köré: és az arénában is a nézők csak azt látják, amit a kamerák mutatni akarnak, ráadásul azt is kommentárral. Bármi történik is, bárhogyan is éreznek a viadal résztvevői, ebből csak annyi jöhet át a nézőknek, amennyit a műsor készítői engednek és akár átértelmezve, más kontextusba helyeződve. Mert ez a hatalom (is) felismerte, hogy nem csupán panem et circenses kell a népnek, hanem történetek is.
Mert a történetek azok, amikből felépül a valóságunk. És ha a történeteken csavarnak, ferdítenek, átírnak, akkor az emberek valósága is változik vele, pontosan olyan irányban, amerre csak akarják. A történetek a legnagyobb politikai erők, amikkel tömegeket lehet mozgatni vagy éppen lenyugtatni. A történetek a valóság ragasztói.
Mindenki emlékezni fog ránk. Az emberek megjegyzik az arcomat, és a nevemet. Katniss. A lány, aki lángra lobbant.
Suzanne Collins trilógiájának az újraolvasása sok újabb ráismerést hozott a számomra, s mindeközben megőrizte azt a fotelba szegezős élményt is, ami anno hatalmába kerített az első olvasáskor. Nem hibátlan könyv, a young adult máz sajnos sokat ront az értékén, de ennek ellenére, ha hajlandóak vagyunk mögé látni, akkor egy tényleg érdekes történetet kapunk a hatalom működéséről és természetéről. Örülök, hogy újraolvastam.
Suzanne Collins: Az éhezők viadala, Futótűz, A Kiválasztott
The Hunger Games, Catching Fire, Mockingjay
Fordította: Totth Benedek
Agave Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése