Mrs. McGinty meghalt

Hogy Agatha Christie krimijei mikor is lettek nekem karácsonyi olvasmányok, fogalmam sincs. De tény, hogy az utóbbi években a karácsonyfa árnyékában, mézeskalácsot majszolgatva esik a legjobban Poirot-val tartani a furfangos nyomozásokban. És hát igen, még mindig abszolút Poirot párti vagyok. Valahogy ez a kissé piperkőc, hiú kis belga meg az ő szürke agysejtjei jobban tudnak szórakoztatni. 

De azért Ms. Marple-nak is adok majd egy újabb esélyt valamikor a közeljövőben, sose lehet tudni, hova változott az ember sok év alatt. 

– Mrs. McGintynek egyhangú élete volt?
– Azt hiszem, rettenetesen – mondta Mrs. Summerhayes bizonytalanul. – Állandóan csak térden állva súrolni! És reggel, amikor megérkezik, más emberek piszkos edénye várja a mosogatóban, halomba rakva. Ha nekem kellene ezzel szembenézni minden áldott nap, számomra határozottan megkönnyebbülést jelentene, ha meggyilkolnának. Igazán.

Mrs. McGinty halála körül látszólag nem volt semmi rejtélyes: meggyilkolták azért az aprócska vagyonáért, amit az otthonában rejtegetett egy deszkalap alatt. A tettes nem volt más, mint albérlője, James Bentley. A fiatalembert kötél általi halálra ítélték, és most a hamarosan bekövetkező kivégzésére vár. Azonban Spence felügyelőt valami  nem hagyja nyugodni az esettel kapcsolatban. Szerinte képtelenség, hogy Bentley lenne az elkövető, hiába mutat minden nyom ebbe az irányba. Felkeresi hát Hercule Poirot-t, hogy vizsgálja meg ő maga az ügyet közelebbről, hátha talál valamit, ami az ő szemét elkerülte a nyomozás alatt. Így hát Poirot a legnagyobb hírverés közepette megérkezik Mrs. McGinty kis falujába, és pár nap alatt megtalál egy újságkivágást, ami azt sejteti, hogy a gyilkos kiléte talán nem is annyira egyértelmű, mint ahogy korábban gondolták. 

Az olvasásom alatt nem hiába ötlött fel bennem, hogy talán érdemes lenne újra megpróbálkoznom Mrs. Marple eseteivel, hiszen ebben a könyvben Poirot leginkább az ő módszere szerint nyomoz. A pletykák, a szóbeszédek jóval nagyobb szerepet kapnak most, mint a kis belga korábbi nyomozásaiban. Broadhinny azonban nagyon úgy tűnik, hogy nem egy szokványos hely. Itt mindenki nagyon rendes és nagyon jó ember, és a pletykálkodás is mintha nem úgy működne - első pillantásra - mint más helyeken. Azonban Poirot figyelmét semmi sem kerülheti el, és szépen, lassan eléri, hogy kiugrassza azt a bizonyos nyulat a bokorból. 

– Óóó – mondta Mrs. Summerhayes, és figyelmét Poirot-ról az ölében tartott, babbal teli tálra fordította. – Összevérezem a babot. Nem valami jó, mivel ez lesz ebédre. De nem számít, mert úgyis forró vízben főzöm. Amit felforralunk, az mindig jó, nem igaz? A konzerv is.
– Azt hiszem – mondta csendesen Hercule Poirot –, nem leszek itthon ebédidőben.

Szerettem a történetben febukkanó rendkívül jó humort is, ami különösen Poirot és szállásadónője között sziporkázott a leginkább. Mrs. Summerhayes főztje ugyanis minden olyan dolgot megtestesít, ami a lehető legtávolabb áll Poirot kifinomult ízlésétől. 

És hát persze, még ott volt Ariadne Oliver is, a híres krimiírónő, aki Poirot társául szegődött a nyomozásban, ha már éppen Broadhinnyben járt éppen véletlenségből. Mrs. Oliver egyébként mintha csak Agatha Christie szócsöve lenne, sokszor tesz olyan megállapításokat vagy fogalmaz meg olyan véleményeket, amikről köztudott, hogy maga az írónő is hasonlóan gondolkodott - különösen a regényeivel kapcsolatban. Így például Mrs. Oliver is - hasonlóan Christie-hez - szívből gyűlöli piperkőc nyomozóját, akit viszont imádnak az olvasók - igazán szórakoztató volt olvasni erről a viszonyról Mrs. Oliver szájából. 

Érdekes, hogy ebben a kötetben nem igazán volt semmiféle elmélkedés a bűnről vagy az elkövetők, áldozatok viszonyáról, mint a korábban általam olvasottakban. Ez inkább szimplán szórakoztató volt, a történetben meglehetősen gyakran felbukkanó humornak köszönhetően pedig aztán még inkább. 

A Mrs. McGinty meghalt is egy nagyon jó, hangulatos Agatha Christie krimi véleményem szerint, és igazából ennyit én még nem nevettem a krimikirálynő egyik regényén sem. A megoldás persze ettől függetlenül ugyanolyan fifikáns, mint más történeteiben, Poirot szürke agysejtjei itt is gyorsabban és eredményesebben dolgoznak, mint az olvasójé. 

Ha ez a regény kimaradt még, mindenképpen ajánlom olvasásra. 

– Honnan tudjam? – mondta mérgesen Mrs. Oliver. – Honnan a csudából tudjam, miért jutott eszembe egyáltalán ez a visszataszitó alak? Nyilván megőrűltem! Miért éppen finn, amikor semmit sem tudok Finnországról? Miért vegetáriánus? Miért van olyan sok hülye modorossága? Egyszerűen megtörténik. Az ember kipróbál valamit, és az embereknek tetszik, és akkor folytatja, és, mielőtt észrevenné magát, az életéhez kötődik egy olyan fickó, mint a tébolyitó Sven Hjerson. És az emberek meg írnak is, és kérdezik, hogy, ugye, nagyon szeretem.Hogy szeretem-e? Ha találkoznék azzal a csontos, égimeszelő, zöldségevő finnel a valódi életben, cifrább gyilkosságot követnék el, mint amilyeneket eddig kitaláltam.

Én meg a következő karácsonykor egy Ms. Marple regénnyel fogok próbálkozni. 

Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt

Mrs. McGinty's Dead

Fordította: Gálvölgyi Judit

Európa Kiadó

276 oldal