Itt van az ősz, itt van újra...

...és érkeznek a jobbnál jobb megjelenések, így hát billentyűzetet ragadtam én is, hogy összegyűjtsem azokat a könyveket, amelyek valamilyen módon megragadták a figyelmemet. Jön új Stephen Fry könyv, a végéhez érkezik Ferrante Nápolyi-tetralógiája, újra kiadják Frank Herbert klasszikusát, A Dűnét és a XXI. Század Kiadó ismét beerősít pár megjelenéssel. Szóval, azt hiszem, lesz mit siratnia a pénztárcánknak, de legalább idén ősszel is bekuckózhatunk szuper, új megjelenésekkel (is) 

Na, szóval izgalmas ősznek nézünk elébe! 

Lássuk hát!

Sci-fi/Fantasy

Isaac Asimov: Én, a robot

Asimov szüleim nagy közös kedvence volt, amióta csak az eszemet tudom. Egyre inkább érdekel az Asimov által teremtett világ, úgyhogy hamarosan ráveszem magam, hogy megismerkedjek vele. Egyelőre Anya féltégla példányai kicsit elrettentenek, így lehet, egy rövidebb kötettel fogok kezdeni. 

A ​robotika három törvénye
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és második törvény előírásaiba.
Ezzel a három egyszerű szabállyal Asimov mindörökre megváltoztatta a robotokról alkotott képünket. A sci-fi egyik megkerülhetetlen klasszikusának számító Én, a robot összekapcsolódó történetek füzérében mutatja be a robotok útját a primitív kezdetektől kezdve a nem is olyan távoli jövő tökéletességéig – ahol már jóformán az emberiségre sincsen szükség.
A novellákban találkozhatunk őrült, humoros és gondolatolvasó robotokkal, robot politikusokkal és olyan robotokkal, amelyek titkon irányítják a világot, és valamennyi történetet a tudományos tények és a science fiction jellegzetes keveréke jellemzi, ami Asimov védjegyévé vált.

Megjelent!

Frank Herbert: A Dűne

 

A Gabo SFF sorozatában nagyon menő új köntösben és új szerkesztéssel fog megjelenni Herbert klasszikusa. Ez meg Apukám legkedvencebb könyve valaha, amiről gyakran áradozik nekem, ha szóba kerülnek a kedvenc könyvek. Azt hiszem, ez egy jel, hogy most már akkor én is nekiduráljam magamat. 

 

 

Az Impérium tízezer éves békéjét veszély fenyegeti. A lakott planéták ezreit összefogó, feudális birodalom egymásnak feszülő erői – a császár, a rivalizáló Nagy Házak és az Űrliga – mind egy kietlen sivatagbolygó köré gyűlnek, hogy eldöntsék, ki birtokolja az óriási homokférgek és pusztító viharok által uralt világot. Ez ugyanis az egyetlen hely az univerzumban, ahol megtalálható az űrutazáshoz elengedhetetlen, tudattágító hatású fűszer, a melanzs. A hűbérbirtokért megütköző seregek csatájában felülkerekedő ház győzelme azonban nem lehet teljes, mert a mély sivatagban felbukkan egy próféta, aki mögött felsorakoznak az eddig lakatlannak hitt terület népének fanatikus légiói…
A Dűne – Frank Herbert klasszikussá vált regénye – minden idők legsikeresebb science fiction remekének számít, amely négy évtized alatt sem veszített népszerűségéből.

 

Megjelenés: 2019. novembere

Christopher Paolini: A villa, a boszorkány és a sárkány

Bár engem Paolini sorozata nem igazán ragadott magával anno, mert - itt most elnézést mindenkitől - nem igazán találtam eredetinek a koncepcióját, és elég gyermeteg is volt számomra epikus fantasyként. Mindenesetre a férjem nagyon szereti, így ezzel a kötettel tuti meg fogom lepni majd. 

 

A ​vándor és az elátkozott gyermek, ráolvasás és varázslat – és persze sárkányok

Isten hozta önöket Alagaësiában!
Eragon egy éve indult el, hogy megkeresse a megfelelő helyet a Sárkánylovasok új nemzedékének. Azóta fuldoklik a feladatok tengerében: fel kell építeniük egy hatalmas sárkányvárat, egyezkednie kell a szállítókkal, őrizni a sárkánytojásokat, gyógyítani a megőrült sárkányszíveket, összebékíteni a nagyképű tündéket a harcias urgalokkal… soha nem ér a végükre. Az aggódó Saphira, az Eldunarí segítségével úgy próbálja elvonni a figyelmét, hogy megmutatja neki, hol jár és mit csinál a testvére. Felbukkan Angela, a füvesasszony is, Elvával, az elátkozott gyermekkel, az urgalok énekmondója pedig elmesél egy régi, de tanulságos történetet a sárkányról, a bosszúról és a megbocsátásról. A füvesasszony visszaemlékezéseit ihletője, Angela Paolini írta.
Akinek hiányzott már Alagaësia, Eragon és sárkányok, az most visszatérhet Christopher Paolini ki nem apadó képzeletében Az örökség-ciklus világába.

Megjelenés: 2019. október 1.

Életrajz

Marie Benedict: Hedy Lamarr, az egyetlen nő

 

Még sose hallottam korábban Hedy Lamarról, de a fülszöveg alapján mindenképpen érdemes a megismerésre. Plusz Szofisztikált Macska is csudajókat mondott róla, neki meg mindig hiszek. 

 

A ​zsidó családból származó Hedwig Kiestler csodálatos szépség, aki Sissi császárné szerepében azonnal magára vonja a náci fegyvergyáros, Fritz Mandl figyelmét. Abban a reményben, hogy ezzel megóvja életét, feleségül megy a férfihoz, aki nyíltan beszél előtte üzleti ügyeiről és a nácik fegyvereiről. Sejtelme sincs, hogy az asszony, akivel összekötötte az életét, nem csak káprázatosan gyönyörű, de elképesztően okos is, s nem hogy érti, amiről beszélgetnek, de kifejezetten érdeklik a hadi fejlesztések.
A II. világháború előtt sötét fellegek gyülekeznek Hedy feje felett: férje egyre inkább kontrollálni akarja őt, a németek pedig megszállják Ausztriát. Hedy számára világossá válik, hogy menekülnie kell: nem csak saját, személyes érdekében, hanem azok érdekében is, akiknek a sorsa megpecsételődött a nácik előretörésével. Hedy ugyanis olyan tudás birtokában van, amely milliók életét mentheti meg.
Elképesztő és igaz történet egy nőről, aki ünnepelt dívaként nem csak Hollywoodot hódította meg, hanem a férfiak által uralt tudományos világban is helyt állt.

Marie Benedict a Boston College-ban történelmet és művészettörténetet tanult, majd a bostoni jogi egyetemen jogot hallgatott. Több mint tíz évig dolgozott ügyvédként, de mindig is arról álmodott, hogy olyan nők élettörténetét írhatja meg, akiknek a sorsa és élete méltatlanul elfeledett. A Hedy Lamarr, az egyetlen nő című regénye a magyar származású, ünnepelt hollywoodi színésznő és feltaláló, Hedy Lamarr életén alapul, aki a nácik által megszállt Ausztriából először Londonba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Az asszony nem csak hihetetlenül szép, de meglehetősen intelligens is volt. A szövetségesek hadászati eredményeit segítendő George Antheillel közösen a hadi torpedók rádiófrekvenciájának zavarására alkalmas találmányt fejlesztettek ki, amelyet szabadalmaztattak is.

Megjelent!

David Attenborough: Utazások a világ túlsó felére

Az 1950-es évek közepén született Egy ifjú természettudós történetei Állatkerti gyűjtőutak című könyvének sikere után az 1960-as évek elején az ifjú David Attenborough újabb utakra indul. Ezúttal Madagaszkárt, Új-Guineát és a Csendes-óceán térségét, valamint az ausztráliai Északi területet keresi fel filmes stábjával. Kalandos utazásairól olvasva megismerjük többek között Pentecost szigetének toronyugróit, az ősi tongai királyi kavaceremóniát, és olyan különleges állatokat is, mint a paradicsommadarak, a kaméleonok és a szifakák. A bőséges képanyaggal és térképekkel ellátott kötet szellemes, könnyed és áradóan mesélő stílusával méltán varázsolja el olvasóját.

 

Megjelenés: 2019. szeptember 16.

 

Történelmi

Graham Moore: Az éjszaka fénye

1888, ​New York. Ugyan az utcákat még gázlámpák világítják meg haloványan az éjszakában, de az elektromos fény csodája már megszületőben van. Hatalmas vagyon ütheti annak a markát, aki elsőként fog egész városokat fényárba borítani, a verseny pedig igencsak kiélezett. Paul Cravath, a Columbia Egyetemen frissen végzett, tapasztalatlan ügyvéd váratlanul kerül e csatározások kellős közepébe: George Westinghouse bízza meg egy megnyerhetetlen üggyel. Westinghouse Thomas Edisonnal áll perben, a tét egymilliárd dollár, a kérdés pedig, hogy ki találta fel az izzólámpát, és kinek áll jogában az egész országot meghódítani vele?

Az ügynek köszönhetően Paul betekintést nyer a társadalom legfelsőbb rétegébe – a rongyrázós partikba, a Gramercy Park nemesi villáiba és a zárt ajtók mögött történő sötét üzelmekbe. Edison ravasz és veszélyes ellenfél, saját kémhálózatot működtet, a zsebében vannak az újságok és maga J. P. Morgan támogatja. Ezzel szemben Westinghouse-nak szinte semmije sincs a meggyőződésén kívül: Paullal együtt egy Nikola Tesla nevű szerb tudóstól várják a csodát, aki a nyelvet meglehetősen rosszul beszéli és társaságban furcsán viselkedik. Ahogy a fiatal ügyvéd egyre jobban beleássa magát az ügybe és egyre nagyobb kockázatot vállal, rádöbben, hogy minden érintettnek megvannak a saját kis játszmái, és senki sem az, aminek látszik. Ez pedig különösen nagy veszélyeket eredményezhet az egész országra nézve.

Graham Moore, a Kódjátszma Oscar-díjas forgatókönyvírójának történelmi regénye megtörtént eseményeken alapszik, és sokszor a leghajmeresztőbb jeleneteiben sincs egy szemernyi fikció sem. Az éjszaka fénye nem véletlenül lett hatalmas bestseller: nemcsak a nagy áramháború legfontosabb momentumait mutatja be letehetetlen stílusban, de döbbenetes képet fest egy olyan Amerika létrejöttéről, ami mindmáig ereje teljében létezik.

Megjelent!

Sarah Rose: Legendás lányok

Igazából Katherine pontosan felvázolta, hogy mi a bajom nekem is ezzel a borítóval illetve címmel, de ettől függetlenül szerintem egy nagyon izgalmas és érdekes kiadványt kaphatunk kezünkbe általa. 

Izgalmas ​kémtörténetek tele romantikával, küzdelemmel, kódnevekkel, felrobbantott vonatokkal, bátorsággal és sok-sok árulással – a Legendás lányok igaz történeteiből kiderül, mire képesek a nők, ha nemes ügyért kell harcba szállni.
A kötet szerzője, Sarah Rose a brit titkosszolgálat különleges egységének hosszú időre titkosított dokumentumait dolgozta fel. Az egyedülálló iratok, naplók, személyes beszámolók olyan hadműveletekről szólnak, amelyek során fiatal nőket képeztek ki arra, hogy a frontvonal mögé átdobva a megszállt Franciaország területén segítsék az ellenállás tevékenységét.
Az életüket nap mint nap kockára tevő fiatal ellenállók pontosan tudták, mi vár rájuk, ha a Gestapo kezei közé kerülnek – ami sajnos több esetben be is következett. Ám ennek dacára a bátor nők igyekeztek kitartani a fedőtörténetük mellett, és próbálták megúszni a letartóztatást, vagy elviselni a kínzásokat. Feladatkörükbe tartozott, hogy fogadják és rejtegessék a folyamatosan érkező szabotőr honfitársaikat, akadályozzák a nácik hadműveleteit, valamint információkkal lássák el a titkosszolgálatot – így a lányok igen fontos szerepet kaptak a pontosan hetvenöt évvel ezelőtti partraszállás, az ún. D-nap előkészítésében is.

Megjelenés: 2019. október 21.

Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve

Mi ​volt a menstruáció szerepe a nők oktatása szempontjából a 19-20. század fordulóján? Éltek-e szexuális életet a szűzkultuszban nevelt középosztálybeli lányok? Milyen testi tulajdonságokkal lehetett jól elkelni a házassági piacon? Miért volt erkölcstelen intézmény a szoptatósdajkaság? Mivel igyekeztek akkoriban orvosolni a meddőséget? Miért gondolták egészségre ártalmasnak az egyedülálló nők életét? Testi vagy lelki betegség volt-e a hisztéria? Hogyan viszonyultak akkoriban egy nőgyógyászati műtéthez? Korabeli vélekedések szerint miért nem lehet szerelemmel szeretni egy majd nyolcvanéves nőt?

Sok más forrás mellett dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő hagyatékában fellelhető századfordulós rendelési naplók képezik az egyik legfontosabb forrását ennek a könyvnek, ami – korabeli levelek, naplók, visszaemlékezések, orvosi és ismeretterjesztő források, valamint irodalmi művek segítségével – kamaszkortól időskorig kíséri végig a 19. század végén és a 20. század elején, egy paradigmaváltó időszakban élt nők életét. Megmutatja, hogyan tekintettek a nők testére, és hogyan érezték magukat ők a saját testükben abban a korban, amikor a nők társadalmi szerepének változása és a modern testtudatosság kialakulása jelentős változásokat hozott az addigi szemléletbe.

Megjelenés: 2019. október 4.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok

Gondolta ​volna, hogy a 18. században a hölgyek legyezőjükkel küldtek titkos üzenetet hódolóiknak? Vagy hogy az első melltartók az 1800-as évek elején végső soron a francia forradalomnak köszönhetően jelentek meg? Hogy kétszáz évvel ezelőtt a fogkefék vaddisznósörtéből készültek, és hogy a bugyi mint ruhadarab majd ezer évig nem is létezett? A Rizsporos hétköznapok gyönyörű képekkel illusztrált lapjain ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel találkozhat az olvasó, hisz ez a könyv – vagy inkább album – a divat- és testkultúra történeti gyűjteménye. De annál mégiscsak több: egy könyv, amely egyszerre szórakoztat és hozza közelebb, teszi átélhetőbbé az olvasó számára a történelmet. Azt a történelmet, amely kimaradt a tankönyvekből, a mindennapok történelmét. Koncentrálva ebben a kötetben elsősorban a 18-19. századi hölgyek budoár- és divattitkaira, hétköznapjaira, azokat a divat és a művészet szépségén, illetve a régi szokások báján keresztül bemutatva… És persze egy kis rizsporral meghintve.

Budai Lotti öt éve elindított Rizsporos hétköznapok című blogját tízezrek olvassák, és a blog Facebook-oldalát több mint 12 000-en követik nap mint nap. Az ott megjelenő tartalmak kiegészítése és újragondolása ez a gazdagon illusztrált, szemet gyönyörködtető kiadvány. A szerző korábban megjelent romantikus történelmi kalandregényei a garancia, hogy ezt a témát is szórakoztató formában tárja az olvasók elé.

Megjelenés: 2019. november 11.

Romantikus

Rose Tremain: Csend és zene

1629-ben egy fiatal angol lantművész, Peter Claire a dán királyi udvarba érkezik, hogy csatlakozzon az uralkodó, IV. Keresztély zenekarához. Hamarosan megtapasztalja, hogy ezen a helyen a végletek uralkodnak: a zenészeknek a királyi lakosztály alatti, fagyos pincében kell játszaniuk.

Szép arcának köszönhetően a király „angyala” lesz belőle. Szerelemre gyúl a király hűtlen és álnok felesége, Kirsten egyik udvarhölgye iránt. Érdekes belső konfliktust él át: a lelke üdvéért aggódik, miközben a szerelem is hajtja.

Rose Tremain meseszép története csupa kettősségre épül: fény és árnyék, gyengédség és erőszak, zene és csend fonódnak össze benne. A Gustav-szonáta írónőjének romantikus regénye igazi varázslat: egyszerre idézi fel Dánia sós levegőjét és kelti életre alkimista módjára majd' négyszáz évvel ezelőtti hőseit.

Megjelenés: 2019. október 7.

Michelle Marly: Édith Piaf és a szerelem dala

Bár van egy olyan érzésem, hogy ez csupán egy limonádékönyv, kicsit olyan Paula McLain-beütéssel, de azért Édith Piáfot eléggé szeretem. Úgyhogy ezt majd meglátjuk. 

 

Párizs, 1944. Miután véget ér Franciaország német megszállása, Édith Piafot kollaborációval vádolják a francia hatóságok, és az énekesnő attól tart, hogy fellépési tilalommal fogják sújtani. Miközben bizonyítani igyekszik, hogy ártatlan, megismerkedik Yves Montand-nal, egy sete-suta, de tehetséges fiatal énekessel. Tanítani kezdi, és a két sanzonénekesből hamar szerelmespár lesz. Az Yves oldalán megélt boldogság Édithet egy dal írására inspriálja. Így születik meg a La vie en rose (Az élet rózsaszínben) – a sanzon, amely legendássá teszi az énekesnőt.

Édith Piaf – akihez foghatóan senki sem testesítette meg az élet bátor akarását, és aki sem a művészetében, sem az életében nem ismert korlátokat.

Megjelenés: 2019. október 9. 

Rebecca Rosenberg: Mrs. London titkos élete

 

Charmian nélkülözhetetlen férje, a már befutott író, Jack London számára: írásra ösztönző múzsája, aki aztán legépeli, véleményezi, átírja, szerkeszti a kéziratait. Ám a férfi nemcsak a szakmai, de a magánéletében is kénytelen a feleségére támaszkodni – nagyra törő és újító gazdálkodási terveire számolatlanul szórja a pénzt, az alkoholban és drogban úszó baráti összejövetelek kikezdik az egészségét. Az asszony saját írói karrierje viszont háttérbe szorul, és Jacktől nem kapja meg mindezért cserébe azt, amire vágyik: hűséget, gyengédséget, figyelmet.
Megismerkedése Houdinivel, a híres mágussal lángra lobbant benne valamit, bár Charmian küzd, hogy elfojtsa magában ezt az érzést. Bess, a bűvész felesége a bizalmába fogadja őt, barátokká válnak. Houdini a szeretők sorába sem illene bele, veszélyesen többet jelentene annál.
Miközben körülöttük felperzseli a világot a nagy háború, Mrs. Charmian London a saját harcát vívja a vágyaival, az elvárásokkal és a saját lelkiismeretével.

 

Megjelenés: 2019. szeptember 16.

 

Humor/Abszurd irodalom

Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit

Az ​megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi… De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen! Térdcsapkodósan letehetetlen, borzalmasan izgalmas, őrülten mulatságos. Kőhalmi magyar humoristának is jelentős, ám norvég krimiírónak egyenesen felejthetetlen!

Megjelent!

Miika Nousiainen: Gyökerek

Őszinte és humoros regény egy széthullott családról és a fogászatról. Arto Paasilinna könyveinek (magyarul: A nyúl éve, 1983; Az üvöltő molnár, 1998; Az akasztott rókák erdeje, 2006) és Aki Kaurismäki filmjeinek stílusában.
Pekka Kirnuvaara még gyerek volt, amikor az apja lement bevásárolni – és többé nem ment haza. Sok évvel később, egy gyökérkezelés során Pekka rájön, hogy balsorsú fogazata mellett van egy fogorvos féltestvére is, akit közös apjuk éppúgy elhagyott, mint őt. A fivérek együtt kelnek útra, hogy kiderítsék az igazságot apjukról. Kontinensről kontinensre vándorolva, sok kitérő után Ausztrália isten háta mögötti pusztaságában kötnek ki. A titkok feltárulnak, és új családtagok bukkannak fel – a gyökerek feltárása fájdalmas, de a Dél Keresztje alatt a kín enyhülni kezd. A Gyökerek egyszerre kacagtató és megható regény a családi kötelékekről, a gyökerekről és a gyökértelenségről, az otthonhoz és az identitáshoz való jogról, s az emberiség közös nevezőjéről.

Megjelent!

Stephen Fry: Mítosz

"Mítosz című könyvében Stpehen Fry újrameséli a görög mitológiát a kezdetektől Midász király történetéig. Az angol humorista e könyvében sem fukarkodik a szellemességgel: modern nyelvezetű előadásában a klasszikus történetek olykor felhőtlenül vidámak, máskor meghatóan szépek vagy éppen szívbemarkolóan szomorúak, és kivétel nélkül rendkívül szellemesek.
A könyv élvezetéhez nem szükséges háttérismeret vagy klasszikus műveltség: épp úgy nincs benne tudományoskodás vagy elvont bölcselkedés, mint ahogy a görög mitológiában sincs, „csak rabul ejtő, szórakoztató, közérthető és lenyűgözően emberi történetek halmaza”.

Megjelenés: 2019. november 21. 

 

Thriller/Krimi

Karen M. McManus: Ha a titok kiderül

A ​New York Times kihagyhatatlan bestsellerregénye a Lehull a lepel írónőjétől!

Echo Ridge egy amerikai kisváros. Ellery még sosem járt ott, de már mindent hallott róla. Ott tűnt el a nagynénje, amikor még csak 17 éves volt. Öt évvel ezelőtt pedig egy bálkirálynő meggyilkolása tette fel a helyet a térképre. És Ellerynek most oda kell költöznie, ráadásul a nagymamájához, akiről semmit sem tud.
A város kívülről tökéletesnek tűnik, de sok titkot rejteget. És még mielőtt a suli egyáltalán elkezdődhetne, egy rejtélyes valaki fenyegető üzenetet tesz közzé: megígéri, hogy a bál idén is ugyanolyan veszélyes lesz, mint öt évvel ezelőtt. Aztán, mintha csak ennek bizonyítása lenne, még egy lány eltűnik.
Ellery mindent tud a titkokról. Az anyjának is vannak; a nagyanyjának is. És minél több időt tölt Echo Ridge-ben, annál világosabb lesz, hogy mindenki rejteget valamit. És az a helyzet, hogy a titkok veszélyesek – és a legtöbb ember nem igazán tudja megtartani őket. Ezért is van, hogy Echo Ridge-ben úgy járja, az a legbiztosabb, ha minden rejtegetnivalódat megtartod magadnak.

Megjelenés: 2019. november 15.

David Lagercrantz: A lány, aki kétszer élt

A lány, aki kétszer élt a Stieg Larsson által elindított, zseniális „tetovált lány” sorozat utolsó része. A szerző, David Lagercrantz bevezet bennünket a politikai botrányok, hatalmi játékok és az orosz trollgyárak által manipulált gyűlöletkampányok világába, miközben megtudhatjuk, milyen fordulatokat tartogat a sors Mikael Blomkvist és Lisbeth…

Megjelenés: 2019. szeptember 30.

Jo Nesbo: Kés

"Harry Hole nincs jó bőrben. Élete minden szempontból kudarcba fulladt, ismét iszik, a főiskolai állásából is szélnek eresztették. Ugyan esélyt kapott az újrakezdésre az oslói rendőrség döglött aktákkal foglalkozó osztályán, de másra sem vágyik, mint hogy azokban az ügyekben nyomozzon, amelyek gyanúja szerint Svein Finnéhez, a sorozatos erőszaktevőhöz és gyilkoshoz köthetők, akit ő juttatott rács mögé.
Amikor Harry egy részeg éjszakán bekövetkezett filmszakadás után reggel felébred, a keze és a ruhája csupa vér. Ez jelenti a kezdetét annak a rémálomnak, ami még rá vár, és amihez foghatót elképzelni sem tudott volna. "

Megjelenés: 2019. október 31.

Soren Sveistrup: A gesztenyeember

Koppenhága külvárosban egy csendes októberi reggel a rendőrség egy fiatal, egyedülálló anya holttestére bukkan, akit brutálisan meggyilkoltak és megcsonkítottak: a nőnek levágták az egyik kezét, és a feje fölé egy kis gesztenyéből készült babát lógattak.
Az ügyet Naia Thulin, az ambiciózus fiatal detektív kapja. A partnere Mark Hess, a lelkileg kiégett nyomozó, akit nemrég rúgtak ki az Europolból. A nyomozók felfigyelnek a titokzatos, gesztenyéből készült figurára, ami elvezeti őket egy korábban eltűnt személyhez: a megtalált holttest Rosa Hartung politikusnő tizenkét éves lánya. De a Hartung-ügyet már rég lezárták, a mentálisan beteg férfi, aki anno bevallotta a gyilkosságát, már rács mögött van.
Ám nem sokkal ezután egy másik nőt is meggyilkolnak, és a gyilkosság helyszínén ismét felbukkan a kis gesztenyeember. Thulin és Hess gyanítja, hogy kapcsolat van a Hartung-ügy és a meggyilkolt nők között. De mi lehet az? Nincs sok ideje a nyomozóknak, Thulin és Hess gyakorlatilag versenyt fut az idővel, mert egyre valószínűbb, hogy sorozatgyilkosról van szó, aki korántsem fejezte be ámokfutását…

Megjelenés: 2019. szeptember 30.

 Kortárs irodalom

Grigorij Szluzsitel: Egy moszkvai kandúr kalandos élete

A ​macskákat sok író örökítette már meg a szépirodalomban, na de ki hallott már arról, hogy egy macska örökítse meg az emberi sorsokat, miközben elmeséli a saját nem hétköznapi életét. A kötet főhőse Szavelij, nem akármilyen kandúr: emberként gondolkodik, filozofál és érez, miközben teljesen macskaként viselkedik. Egy kimustrált Zaporozsec hátsó ülésén látta meg a napvilágot. Élt lakásban, mint elkényeztetett szobacica, de megszökött, mert meg akarta ismerni a nagyvilágot. Élt egy másik lakásban, de onnan is megszökött, miután szétcincálta a magát operaénekesnek képzelő papagájt. Tagja volt egy patkányfogó brigádnak a Tretyjakov képtárban, majd miután egy eszement szadista öregember kishíján az életét vette, kirgiz vendégmunkás fiúk vidám csapatába került. Azonban onnan is mennie kellett. Rövid időt töltött egy kolostorban tanyázó macskakolóniában, de a szabadságot választotta. Ekkor találkozik az igaz szerelemmel.
Emberi életek suhannak el kandúrunk mellett, megannyi történet, megannyi sors. Szerelmi csalódások, megkeseredett életek, szomorú sorsok és optimista, szabadságszerető macskák. Ott zakatol körülöttünk az épülő Moszkva, villamos csörömpöl, emberek sietnek, harangok szólnak az arany hagymakupolák alatt.
A szereplők, akár emberek, akár macskák, ízig-vérig húsvér figurák saját megismételhetetlen, különleges sorssal.
Mélységesen komoly és szép regény ez. Életről és halálról, örömről és bánatról. Macskákról és emberekről.

Megjelenés: 2019. november 7.

 

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak

„Az elesett magyar vidék féltérdre emelkedik a kocsma padlójáról, visszamászik a bárszékre, és mesélni kezd Gyöngyinek a pultnál. Elmeséli az életét. Elmondja, milyen volt dolgozni odakint, milyen lenni odalent, illetve hangosan gondolkodik, milyen is lehet odafent. Olyan-e, mint amit az államtitkáréknál látott, amikor ki kellett festeni a nappalit. Mert ha olyan a fent, az talán mégsem olyan jó.

Az elesett magyar vidék hősei nem vesztették el a derűt, és még szeretni is képesek. Milyen jó is egy utolsó utáni kocsonyát találni az ablaktáblák között, mikor már azt hittük, elfogyott! Milyen jó is az első nagyfröccs nyáron, miután egész nap nem engedett inni a főnök. Ugye, Gyöngyi? Figyelsz, Gyöngyi?

Bödőcs Tibor első regénye a magyar vidék iránt érzett rajongás, aggódás és szeretet műve. Amennyire nyomorult, annyira mulatságos. Hallod, Gyöngyi? Visszamásztam, és nézd, repülök!

Megjelenés: 2019. október 4.

Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból

A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.
De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz: cserébe azért, ha egy dolog eltűnik a világból, az elbeszélő egy nappal tovább élhet.
És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét…
Kawamura többszörösen díjazott könyve hónapokig szerepelt a legfontosabb sikerlistákon, világszerte több mint egy millió példányban kelt el, harminckét országban jelent meg. Témája maga az emberi életút; azok a veszteségek, amelyeket óhatatlanul elszenvedünk. Eszünkbe idézi, miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben.

Megjelenés: 2019. október 21.

Colson Whitehead: A Nickel-fiúk

Két ​fiú egy pokoli iskolában, Floridában…

A kis Elwood Curtis egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint „ő is van olyan jó, mint bárki más”. A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. De ebben a világban, az 1960-as évek elején, az USA déli államaiban egy fekete fiúnak egyetlen hibát is elég elkövetnie, hogy a jövője füstbe menjen. Elwoodot elítélik, egy Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, amelynek küldetése, hogy „testileg, szellemileg és erkölcsileg képezze” a büntetett fiúkat, ezáltal „tisztességes, becsületes emberek” váljanak belőlük.
A Nickel Akadémia valójában groteszk kínzókamra, ahol a szadista nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat, a korrupt dolgozók és a helybeliek ellopják az ennivalót és a készleteket. Elwood próbál dr. King hangzatos kijelentésébe kapaszkodni, miszerint: „Vessetek minket börtönbe, mi akkor is szeretni fogunk benneteket.” Barátja, Turner szerint azonban ebben a romlott világban csak az úszhatja meg, aki maga is trükkökhöz folyamodik.
Elwood idealizmusa és Turner szkepticizmusa közt támadó feszültség olyan döntéshez vezet, amelynek következményeit évtizedeken át viselik. Colson Whitehead regénye igaz történeten alapul. Ez a floridai javítóintézet száztíz éven át működött és nyomorította meg gyerekek ezreinek életét. A Nickel-fiúk bravúros teljesítmény: megsemmisítő, sodró történet, amely egy klasszis írót állít elénk.
Colson Whitehead Földalatti vasút című regénye elnyerte a Pulitzer- és a Nemzeti könyvdíjakat, és #1 New York Times bestseller lett.

Megjelenés: 2019. október 10.

Margaret Atwood: Testamentumok

A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal. A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”

Megjelenés: 2019. október 10.

Meik Wiking: Az emlékteremtés művészete

"Némelyik ​nap csak úgy tovatűnik anélkül, hogy bármi nyomot hagyna, de vannak olyan napok, amelyekre egész életünkben emlékszünk.
Emlékszel az első csókra? A legfinomabb ételre, amit valaha kóstoltál? Vagy a frissen nyírt fű illatára egy verőfényes nyári napon?
Ha valami ingerli az érzékszerveinket, ha igába fogjuk az első élmények erejét, ha tudatosítjuk magunkban érzéseinket és érzelmeinket, valószínűleg sikerül megőrizni a boldog emlékeket.
De milyen összetevők alkotják ezeket a boldog emlékeket? Miért van az, hogy egy dallam, egy illat, egy íz vissza tud minket röpíteni valamihez, amiről azt hisszük, rég elfelejtettük? Meg lehet tanulni, hogyan alkossunk boldog emlékeket, és hogyan őrizzük meg ezeket mindörökre?
A boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket."

Megjelenés: 2019. október 18.

Elena Ferrante: Az elveszett gyermek története

Idén véget ér Ferrante fantasztikus trilógiája, ami egyszerre nagyon várós, mégis valahol szomorú.

Megjelenés: 2019. november 20.

Mesekönyv/Ifjúsági

Sylvie Misslin: Hahó, királyfi! Merre vagy? - Interaktív mesekönyv

Mi lehet unalmasabb, mint üldögélni a hercegnői lakosztályban és a mesebeli királyfira várni? Nem sok minden. Rozi és Lujzi is már torkig van a várakozással, ezért útra kel.
De merre induljanak, hogy a királyfi várához érjenek? Merre vezessen az útjuk? Az erdőn át vagy a patak mentén? Belépjenek a sötét barlangba, vagy másszanak fel a domb tetején emelkedő Sárkányvárhoz? Hallgassanak az ismeretlen vadászra, vagy kerüljék el a pókhálós titkos alagutat?
A kis hercegnők útkeresése kalandokkal, veszélyekkel teli, és olykor zsákutcába vezet. Segíts nekik választani a számtalan lehetőség között, és dönts te, amikor ők tanácstalanok! Keressétek meg együtt a szép királyfit! Vagy a csúnyát. Vagy valami egészen mást…

 

Megjelent!

 

Leiner Laura: Emlékezz rám!

Bár az eddig napvilágot látott értékelésekből elég egyértelműen kitűnik, hogy mindaz, ami idegesített a trilógia második részében, itt egyre csak fokozódni fog, és rettentően repetitív lesz az egész. Úgyhogy nem igazán tudom, mi legyen így a sorozattal... Talán, ha egyszer úgy adódik, elolvasom. De megvenni.. hát nem hiszem. Maximum könyvtárból.
De hej, mindenki másnak hajrá! Akinek tetszett a második rész is, biztosan ez is fog.

Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…
Az Emlékezz rám az Iskolák versenye-trilógia harmadik része.

Megjelent!

Katherine Rundell: Sophie és a tetőjárók

Díjnyertes ​Könyvek sorozatunkban olyan kötetek megjelentetését tűztük ki célul, melyek rangos gyerekirodalmi elismerésben részesültek.

Catherine Rundell regényének főszereplője Sophie, akit egyéves korában magához vesz a kissé szórakozott, ám nagylelkű londoni tudós, Charles. A kislány különleges nevelést kap: esti mese gyanánt Shakespeare-t olvasnak, a falakra üzeneteket írnak egymásnak, és Sophie tizenkettedik születésnapján fiákeren vágtázva fagylaltoznak az esőben.
Mindezt látva a Gyermekfelügyelőségi Hivataltól érkező savanyú Miss Eliott úgy gondolja, hogy Charles nem alkalmas arra, hogy Sophie gyámja legyen, és hivatalos levélben értesítik, hogy a kislányt árvaházba kell küldenie. Charles és Sophie Párizsba szöknek a törvény elől, mert a kislány meggyőződése, hogy eltűnt édesanyját ott fogja megtalálni.
Párizsban Sophie új barátra talál: Matteo beavatja őt a tetőjárás rejtelmeibe, és egy egészen új világ tárul fel a lány előtt. De vajon sikerül-e megtalálniuk Sophie édesanyját, mielőtt lelepleződnek és vissza kell menniük Londonba?

Megjelenés: 2019. szeptember 25.

 

 

 

Minden dolgok könyve

Elképesztően rövid, ám mégis benne lesz az év legütősebb könyvei között. Egy olyan ifjúsági regény, ami nem finomkodik, de nem is cifrázza túl a dolgokat, hanem a maga szomorú, kegyetlen módján mutatja be, milyen érzés is egy olyan családban élni, ahol az erőszak sajnos mindennapos. Azt hiszem, így tudnám a legrövidebben összefoglalni Guus Kuijer könyvét. 

Történetünk főszereplője, Thomas, aki nem kisebb elhatározásra jutott, minthogy könyvet ír. A címe: Minden dolgok könyve. Ebbe lejegyez mindent, ami vele történt vagy amit látott. Például, hogy a Jan van Eyck utcában úgy zuhogott a jégeső, hogy minden levél lehullt a fákról. Meg hogy egyik este az akváriumában levő víz vörössé vált. Vagy hogy a szomszéd néni boszorkány, legalábbis azt beszélik a környékbeli gyerekek, akik rettegnek tőle. Vagy azt, hogy az apja néha elveri őt is meg az anyukáját is.

A fura fogú öreg hölgy megkérdezte:
– Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, Thomas?
És Thomas azt felelte:
– Boldog. Boldog akarok lenni.  

Kuijer könyve gyermeki nyelven beszél erről a nehéz témáról, és talán pont ettől a tiszta és ártatlan hangtól lesz az egész történet még szomorúbb. Már ha ezt egyáltalán lehet fokozni. A kilátástalanság és a fizikai, lelki fájdalom szinte égeti a lapokat, nehéz nem elszorult szívvel olvasni bizonyos jeleneteket. Ám ahogy összebarátkozik Van Amersfoort nénivel, vagyis a környék boszorkányával, mintha elkezdene változni valami Thomasban és a környezetében is. 

A néni először kinyitja számára az irodalom kapuját, ami vigaszt és menekülést nyújt számára, valamint olyan hősökkel ismerteti meg őt, akiknek a történeteiből erőt tud meríteni, amikor szüksége van rá. Majd kinyitja Thomas otthonának az ajtaját is...

A regény többek között azért is nagyon fontos, hiszen valódi megoldási lehetőséget kínál a hasonló körülmények között élő olvasóknak. Hiszen az áldozatok, az agresszor állandó árnyékában a legritkább esetben fordulnak külső segítséghez. Talán beletörődtek helyzetükbe, talán jogosnak vélt büntetésként fogják fel, talán rettegnek, mit tesz velük, ha kiderül...talán... Annyi minden lehet, ami miatt az ilyen körülmények között élők nem kérnek segítséget senkitől, hanem a négy fal között tűrik, elviselik azt, ami velük történik. 

Igenis fontos megismertetni ezt a problémát már a fiatalabb olvasókkal is. Azért, hogy felismerje a saját helyzetét vagy akár másét. Hogy tudja, mik a ( nem feltétlen fizikai ) jelei annak, ha a barátját rendszeresen verik odahaza. Hogy tudja, ez igenis nem normális dolog. Senkinek sem szabadna rettegnie az otthonában. 

Az otthonnak mindenki számára a biztonságot kell jelentse. 

Guus Kuijer könyve egy zseniálisan megírt felszólalás a családon belüli erőszak ellen. Még akkor is, ha a való életben nem olyan könnyen megoldható a helyzet, mint Thomas családja esetében. De akkor is rendkívül fontos, hogy tudják a gyerekek (is), hogy egy családban sem szabadna ilyennek történnie.

Guus Kuijer: Minden dolgok könyve

Het boek van alle dingen

Forditotta: Wekerle Szabolcs

Kolibri Kiadó

126 oldal

#augusztus

Éljen, itt a szeptember, végre! 

Ami azt jelenti, hogy:

1. beköszöntött az ősz - ez az egyértelmű tény csakis fanfárt és babéresőt érdemel

2. vége az augusztusnak - viszlát jégkrém-hegyek, könnyed nyári rom-komok, szalonnasütögetések és kerti partik

     2. pont folyománya: ideje rátérni a könyves havi zárásra.

Szóval augusztus hónapban összesen kettő darab könyvet vásároltam. Az egyik S. A. Chakraborty: Bronzváros című regénye, ami már a megjelenése óta megfigyelés alatt van nálam. Annyira jól hangzott, de közben azért féltem tőle, hogy mégis csak egy mellényúlás lenne részemről (jaj, tudjátok mindig hogy van ez a nagyon felkapott friss megjelenésekkel), így inkább kivártam pár - számomra mérvadó - véleményt, és végül augusztusban engedtem a csábításnak. A másik könyv, ami hazajött velem, az pedig Joe Hill: Locke & Key képregény sorozatának első része. Nagyon kíváncsi vagyok, mert a képregény műfajával igazából még csak ismerkedési fázisban vagyok, de úgy éreztem, hogy ezt a történetet mindenképp olvasnom kell, mert nagyon birizgálja a fantáziámat. 

Augusztusban négy és háromnegyed könyvet olvastam el, ami a júliusi nullához képest csodálatos emelkedés. Madeline Miller: Kirké című regénye rángatott vissza a szokásos évi Nagy Nyári Olvasásiválságból, amit aztán követett Margaret Atwood Penelopeiája, majd a Minden dolgok könyve. Utóbbiról hamarosan érkezik a bejegyzés. Közben theodora #haviegyújraolvasáskihívásán nagyon fellelkesültem, hiszen mindig emiatt nyavalygok meg ígérgetek magamnak, hogy majd úúúgydeúúúgyújraolvasok valamit, ami nem Harry Potter, aztán évvégén mégis csak a Harry Pottereket tudom felmutatni mint újraolvasottakat. Szóval pont kapóra jött (köszönet Dóri!), és így ennek keretében egyik régi nagy kedvencemet, Jasper Fforde Jane Eyre-esetét olvastam újra, amit még mindig imádok. Erről is majd érkezik egy rajongó poszt, ha össze tudom szedni magamat. A háromnegyedig elolvasott könyv pedig Katherine Addison: A koboldcsászár című regénye, amit - ha minden jól megy és az univerzum vagyis a kisfiam is úgy akar, akkor ma este elolvasom az utolsó oldalakat is. És utána annyi, de annyi ötletem van, hogy mivel folytassam a kalandokat, amiket most nem fogok felsorolni, mert az utolsó pillanatban aztán úgyis más jön közbe.

Továbbá voltam könyvtárban, és beszereztem magamnak a szeptemberi csemegéimet is, amiket tervezek ugyan elolvasni, de aztán majd kiderül. Hazahoztam a két Lucy Strange kötetet, amit már hónapok óta láttam, hogy beszereztek, de csak mostanában került ki a polcokra, így szerintem én leszek az első olvasója ezeknek a könyveknek. És ez elég izgalmas dolog már önmagában is. Kivettem még a Sült zöld paradicsomot valamint Életünk legszebb nyarát is, mert most eléggé vonz ez a nyár végi kisvárosi hangulat. Valamint ott landolt még a kupacom tetején Louise O'Neill: Örökké tiéd című disztópiája, ami OlvaZsófi csatornáján tűnt fel nekem először, és azóta a listámon van. 

Aztán még ki kell emelnem, hogy összesen hét bejegyzés született augusztusban itt, ami a júliusi kettőhöz képest egészen jó emelkedés. A jubiláló posztsorozatomból egy van hátra, amit eredetileg még augusztusban akartam kitenni, de aztán az élet közbeszólt. De érkezik majd az is, addig itt csücsül a piszkozataim között. Rengeteg terv van egyébként a fejemben őszre - mindig így van ez, hogy valami mágikus módon a levelek hullásával egyidőben szabadulnak fel a kreatív energiáim - , remélem, hogy legalább a töredékét sikerül majd megvalósítanom. 

Úgyhogy gyerünk ősz, gyerünk!

A többiek augusztusáról:

Amadea

PuPilla

Nita

Theodora

Szilvamag

Tizenkilenc perc

Szóval vannak azok az írók, akiknek a könyveinél fixen tudod, hogy mire számíthatsz. Van egy bevált recept, aminek mentén haladva nem nagyon érezhető színvonal csökkenés. Sablonos könyvek ezek? Valahol igen. De talán nem is baj ez olykor; nem kell olyan sokszor fogyasztani, és akkor nem un rá az ember. Talán. Hanem évekre lebontva elég elcsámcsogni egy-egy kötetet, és az jól eső ismerős érzésként tölti el az olvasót. Picoult pontosan ilyen szerző, akit sokan és sokszor is szidnak regényei felépítése miatt, de én mégis szeretek bizonyos időközönként visszatérni hozzá. Szeretem a témaválasztásait, ahogy azt is, hogy új nézőpontokkal tud megismertetni velük kapcsolatban.

A Tizenkilenc perc például az iskolai lövöldözéseket veszi górcső alá, és pár fejezet után eléri azt az egyébként nem várt dolgot, hogy együttérezzek a lövöldözővel.

"...emlékezzünk meg mindarról a sok ezernyi gyerekről, akik egy kicsit mások, kissé riadt tekintettel járnak ebben a világban, és kevésbé népszerűek, mint társaik: ez a könyv róluk, és nekik szól."

Történetünk egy olyan tipikus kisvárosban játszódik, ahol nem történik soha semmi. Ám egy nap egy iskolai lövöldözés rázza meg Sterling életét. A regény pontosan ennek a tizenkilenc percen át tartó pokolnak az utolsó perceiben veszi fel a történet fonalát, majd ahogy haladunk előre az elkövető, Peter tárgyalásáig, egy másik szálon Peter korábbi életét ismerhetjük meg egészen addig a pontig, amíg egy nap fegyverekkel a kezében besétált az iskolájába.
Ahogy Picoult regényeinél megszokhattuk, nemcsak Peter nézőpontját ismerjük meg ezalatt, hanem sok más, szorosabban vagy éppen lazábban kapcsolódó emberek sorsait is megismerhetjük ezalatt, illetve az ő viszonyukat a történtekhez.

Azonban a Tizenkilenc perc sokkal inkább szól arról, hogy milyen szerencsétlenül összetett folyamatok vezettek egészen a lövöldözés napjáig. Itt most nem nagyon van véleményütköztetés, nem - úgy - pedzeget morális kérdéseket az üggyel kapcsolatban, ahogyan azt korábbi regényeiben tette. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy beláttassa velünk, hogy Peter is ugyanúgy áldozata volt annak a napnak.
Ezt a kissé félénk, visszahúzódó fiút már azon a napon kipécézték maguknak agresszorai, amikor az iskola első napján felült supermanes uzsonnadobozával a buszra. Onnantól kezdve fizikai és lelki bántalmazással kellett szembenéznie nap mint nap, ami elől nem tudott menekülni. Picoult persze nem állítja, hogy minden bántalmazottból lövöldöző lesz, de az állandó félelem, megalázottság és kiszolgáltatottság érzése, ha olyan bizonyos történésekkel találkozik egy illető életében, akkor bizony megindulhat egy láncreakció, ami végül odáig vezet, hogy az áldozat a maga kétségbeesett módján fellázad agresszorai ellen. Nehéz ezt meglátni, időben észrevenni, ahogy az is örök kérdés marad, hogy Peter személyisége önmagában is mutathatott ilyen cselekvésre hajlamokat, vagy tényleg csupán a sok szerencsétlen körülmény összejátszása változtatta őt végül gyilkossá?

Nehéz megmondani, hogy mi lehetett vagy egyáltalán volt-e egy olyan pont, ahol Peter élete elkezdett egy ilyen irányba folytatódni. Vajon amikor az anyja annyira forszírozta és kvázi kényszerítette, hogy szálljon szembe bántalmazóival? Az, hogy az anyja elbagatellizálta azt a minden napos agressziót, amivel fiának szembe kellett néznie? Az, hogy folyton a népszerű, mindenben kiváló bátyjához hasonlítgatták szülei? Vagy amikor az édesapja megismertette a fegyverekkel? De az az igazság, hogy valószínűleg nincs egy konkrét pont, ami a leejtő felé vitte őt - vagy legalábbis ott és akkor ez nem volt felismerhető. Nyilván nem mindenkiből lesz gyilkos, aki hasonló nehézségekkel néz szembe élete folyamán - de ott vannak Peter esetében azok az apró többlet dolgok, amelyek miatt az otthoni hátországa sem egy biztonságos menedék. És ehhez már csak egy szikra kellett, ami az egészet lángra lobbantotta a megfelelő pillanatban.

Picoult regénye ezzel a történettel elsősorban arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy mennyire nincs megfelelő stratégia az iskolai bántalmazások kezelésére - se az iskolában, se odahaza. És ez nem csak Amerikában probléma, hanem itthon is. Egy 2015-ös magyarországi felmérés* szerint a felsőtagozatos diákok több mint kétharmadát bántalmazták már fizikailag, verbálisan vagy virtuálisan az iskolában. A felmérésből az is kiderült, hogy a diákok egyáltalán nem elégedettek a tanárok reagálásával, és nem tartják eredményesnek az érintettekkel való beszélgetést. Nemcsak Peter esetében nem orvosolták ezt a helyzetet tehát, rengeteg gyerek szenved az iskolai bántalmazástól nap mint nap különböző mértékben - nyíltan vagy láthatatlanul.
Sokan egy legyintéssel elintézik, mondván, ez mindig is része volt az iskolai életnek. De miért hunyunk szemet olyasmi felett, ami miatt a felnőtt világban már súlyos következményekkel kéne számolnia az illetőnek? Miért kell támogatni - akaratlanul is - az agresszív viselkedést? Nagyon fontos lenne valóban hatékony megoldást találni ezekre az esetekre és jó lenne, ha az áldozatok számára külső segítséggel sikerülne kialakítani megfelelő és eredményes defenzív magatartást. És megtanulni ezt kezelni szülőként is. Hozzáértéssel és megfelelő érzékenységgel közelíteni ehhez a kényes témához, valóban partnerként kezelve a bántalmazott gyereket.
És szerintem mindezek felismeréséhez egy jó kiinduló alap lehet ez a regény, amely bár nem kínál megoldásokat, de hatásosan felhívja a figyelmet erre a problémára. Nagyon fontos - bár korántsem hibátlan -  történetnek tartom tehát, amit el tudnék képzelni akár ajánlott irodalomként is az iskolákban. 
 

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Nineteen Minutes
Fordította: Kocsis Anikó
Athenaeum Kiadó
552 oldal

* adatok forrása: ITT

10 év - 10 könyv | Avagy hurrá, jubilálunk!

A blogolás tíz éve alatt számtalan kalandot megéltem, amelyet az elolvasott könyveimnek köszönhetek. Voltam fejvadász, nyomozó, varázsló, árnyvadász, sárkánylovas vagy egy tisztességes évi jövedelemmel rendelkező úriember után vágyakozó kisasszony. Az olvasmányaim elrepítettek Nápolyba, Londonba, Afrikába, Tündérföldre vagy éppen Westerosba. Voltam ármánykodó, magabiztos, elveszett vagy mondjuk bátor is - néha ez mind egyszerre, néha meg nem. 

És még persze, annyi minden...! 

Számtalan életet megéltem már, és még fogok is - és nagyon remélem, hogy a blogom a jövöben is ugyanúgy fogja őrizni a lenyomatait ezeknek a képzeletbeli kiruccanásaimnak. Ám szerettem volna, ha ennél a tíz évnél egy kicsit megállnék, és visszatekintenék a hátrahagyott, ám azóta is dédelgetett kalandjaimra. Mert a sok megélt élet között vannak bizony olyanok, amelyek világítótoronyként állnak a kupacban. Amik meghatároztak, amik hozzámadtak valamit. Persze, a most közreadott listánál jóval több könyv van, amit rajongásig szerettem és szívesen emlékszek vissza rá, de úgy döntöttem, hogy szemöldök-összehúzósan szigorú leszek most, és csupán tíz könyvet fogok most felsorolni - minden évből egyet-egyet -, ami az olvasása közben beszippantott a világába, és utána napokig nem eresztett. Amelyek akkor is ott motoszkáltak bennem, amikor már rég elolvastam az utolsó sorokat is. 

Nehéz döntés volt, különösen azokból az évekből választani, amikor száz fölötti volt az éves olvasásom - vagy azokból az évekből, amikor már teljesen tudatosan kezdtem nyúlni a könyvekhez. Oké, nem ragozom: mindegyik évből piszok nehéz volt a választás. Számos álmatlanul forgolódó éjszaka után, nagyon komoly, ceruzavég-rágcsálós átgondolással a hátam mögött, de végül megszületett a lista.  

Szóval, íme tíz év könyves blogolásom tíz kiemelkedő olvasmánya! 

Mindegyiket szívből tudom ajánlani. Bárkinek. Mindenkinek. 

Neked, kedves Olvasóm!

2009

Gregory Maguire: A boszorkány

Blogolásom első évéről elmondható, hogy akkor kezdett el számomra kinyílni a szórakoztató irodalom, illetve a kortárs irodalom világa. Gregory Maguire regénye számomra nagyon újszerű volt, hiszen - emlékeim szerint - korábban sose olvastam semmiféle retellinget, ez volt az első találkozásom ezzel a műfajjal. A boszorkány L. Frank Baum híressé vált gyerekregénye, az Oz, a nagy varázsló történetét meséli újra a Gonosz Nyugati Boszorkány szemszögéből. Egy nagyon komplex történetről van szó, ami sok fontos témát érint ( úgy mint a kirekesztés vagy éppen a zsarnokság, a hatalom), és sok elgondolkodni valót hagy maga után. Ha Orwell disztópiáit kedveled és szereted, ha egy klasszikus történet egy újfajta szemszögből kerül bemutatásra, akkor bátran ajánlom ezt a könyvet. Anno az orosházi könyvtár "Veszíts el egy könyvet!" játéka kapcsán én ezt a könyvet ajánlottam fel elvesztésre - remélem, akik a játéknak köszönhetően hozzájutottak ehhez az Oz birodalmába vezető hátsóajtóhoz, végül elégedetten csukták be maguk mögött.

2010

Jasper Fforde: A Jane Eyre-eset

Képzeljünk el, egy olyan alternatív világot, ahol az irodalom központi jelentőséggel bír. Olyannyira, hogy nem a vallási felekezetek kopogtatnak az ajtódon, hanem irodalmi csoportosulások, akik arról akarnak meggyőzni, hogy a Shakespeare-daraboknak ki is volt valójában a szerzője. Vagy a speciális ügynökök nem drogok vagy más hasonló, „hétköznapi” holmik után kutatnak, hanem hamisított regények, ellopott kéziratok után.

Itt az igazi, velejéig romlott bűnöző nem plázákat vagy iskolákat robbantgat, hanem könyvszereplőket gyilkol, hogy az olvasóknak ne legyen többé örömük kedvenc regényükben. S Acheron Hades, e világ legmegátalkodottabb bűnözője nem is kisebb karaktert szemel ki magának, mint a mindenki által olyannyira kedvelt Jane Eyre -t… ám tervét nem lesz olyan könnyű megvalósítania, mint hitte, mert egy olyan ügynökkel találja szembe magát, akit nem ejtettek a fejére. Ő Thursday Next, aki szabadidejében mellesleg szenvedélyes III. Richard rajongó és akivel mindig ott van az Erő (vagy ha az nem is, de legalább a pisztolya biztosan…)

Fforde univerzuma egyszerűen zseniálisan szórakoztató, Thursday Next pedig azóta is a valaha volt legkedvesebb irodalmi mesterdetektívem. Ez az elképesztő irodalmi agymenés minden könyvmoly kedvenc olvasmányává válhat.

2011

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala

Ekkor már túlvoltam a Vörös Pöttyös YA regények tömkelegén - már persze viszonylagosan értve itt a tömkeleget - és ebben az évben egyáltalán nem vágytam hasonló jellegű olvasmányokra. Suzanne Collins trilógiáját nagyon sokáig kerülgettem emiatt, mert bár rengeteg pozitív véleményt olvastam róla, mégis YA mivolta visszatartott. Aztán végül csak elolvastam. 

Együltő helyemben. Semmi más nem érdekelt abban a két napban, amíg a részeket olvastam, csak az, hogy mi lesz Katnissal és Peetával. Annyira addiktív volt, annyira mást adott, mint az eddigi YA olvasmányaim. Berántott magába ez a küzdelmekkel és kegyetlenségekkel teli világ, ahol a hepiend egyáltalán nem volt garantálva. 

Idén fog megjelenni egy felújított kiadás az Agave jóvoltából, tervbe is vettem az újraolvasását. Kíváncsi vagyok, hogy vajon még mindig adná-e azt a fotelbe szegezős érzést. Mindenesetre így vagy úgy, de szerintem nagyon fontos könyv ebben a műfajban.

2012

Ernest Hemingway: Vándorünnep

Hemingway-be a Vándorünnep című könyvének köszönhetően szerettem bele. Alapvetően nem is hagyományos értelemben vett történet ez, sokkal inkább impressziók gyűjteménye. Egy lapok közé zárt hangulat. Hemingway végigkalauzol minket Párizs macsaköves, zegzugos utcáin, s közben be-betérünk vele egy-egy kávéházba, hogy az irodalomról és a művészetekről cseverésszünk pár neves és névtelen művésszel;  vagy éppen olyan ikonikus helyekre kísérhetjük el őt, mint a Shakespeare & Co. könyvesbolt, amiről bátran kijelenthetjük, hogy a könyvszerető emberek Mekkája. Az igazi bohémélet hangulata árad a sorok közül, amit olvasóként nehéz feledni. Játszi könnyedséggel eleveníti meg azt a kort és azt a miliőt, amely szinte bekúszik az ember bőre alá. Letisztult mondatain keresztül felragyog a '20-as évek Párizsa, amely olyan sokszínű, olyan keserédes és egyben olyan csodálatos, mint maga az ősz. 

2013

Charles Dickens: Szép remények

Egy sok-sok éve magam előtt tologatott elmaradás volt, ami végül hihetetlenül kellemes csalódást okozott. Dickens nagyregényeitől valamiért mindig is féltem, hogy unalmas, poros és száraz a prózája - azok a fránya előítéletek! Ám itt jöttem rá, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Dickens igenis nagyon vicces, a karakterei érdekesek és gyönyörűen építi fel a történeteit. Mrs. Havisham alakja még a mai napig sokszor eszembe jut, valahogy nem enged ez az időbe belefagyott nőalak.
A történet egyébként E/1 -ben van elbeszélve, mely hűen követi Pip kiművelődésének folyamatát, illetve mértékét: kezdetben az a tipikus egyszerű ember jelenik meg a lapokon, aki képtelen megérteni az urak és előkelő hölgyek kacifántos gondolkodásmódját - szerintem ennek a Pipnek a fogalmazásmódjában, reakcióiban vagy éppen csínytevéseiben rejlik a regény jó humora, legalábbis én ez idő alatt nevettem a legtöbbet.  Az idők során ez az egyszerű Pip a szemünk láttára alakul át: nagyra törő vágyai, álmai miatt egyre inkább kezd kilógni környezetéből, egyre kevésbé ért szót velük. Jó ideig az egyszerű emberek és az előkelőségek közt tátongó hatalmas űrben létezik, a "már nem" és a "még nem" közti állapot kínzó bizonytalanságában, mire végül eljut oda, hogy olyan kacifántos gondolkodású, finom úriemberré válik, akit a regény elején megismert egyszerű Pip soha meg nem érthetett. Nagyon érdekes fejlődéstörténet, amivel érdemes megismerkedni. 

2014

Caitlin Moran: Hogyan legyünk tökös csajok

A könyv, ami abban az évben végigsöpört a blogokon, és kapott hideget-meleget. Néha egészen szélsőséges reakciókat váltott ki a könyv az olvasóiból, ám én még ezzel együtt is azt mondom, hogy érdemes az elolvasásra. Pont ezért, mert elgondolkodtat, mert nem hagy maga után üres lapot. Caitlin Moran ebben - a magyarul elég szerencsétlen címet kapott - könyvében arról beszél, hogy milyen számára nőnek lenni, milyen utat járt be, amíg rátalált a saját nőiségére. Sok témát érint ebben a memoárjában, amiket nagyon erős - és vállaltan - szubjektív szűrőn keresztül ad elő számunkra. Morannel nem kell egyetérteni ezekben a kérdésekben, a legkevésbé sem. Viszont szerintem ezzel, hogy valakinek elolvassuk a saját nőiségének a történetét, akaratlanul is megfogalmazzuk a magunkét is ( "ez velem is pont így volt/van" vagy éppen "nálam ez teljesen máshogy volt..." )  - és szerintem ez a legfontosabb hozadéka ennek a könyvnek. Nem feltétlen Moran gondolatmenete, hanem az, amit eredményez bennünk. Mert igenis fontos, hogy nőként (de akár férfiként is)  valamennyire tudatosítsuk magunkban személyiségünknek ezt a szeletét, ami a nemiségünkkel kapcsolatos. Mert sok mindent megérthetünk ezáltal önmagunkkal kapcsolatban.

2015

Jane Austen: Értelem és érzelem

Ó, Willoughby, te óriási tuskó! - kezdhetném akár így is a könyv bemutatását, hiszen Willoughby miatt rengetegszer dühöngtem a regény olvasása során. Persze, a legellenszenvesebb férfikarakter mellett Austen megalkotta Eleanor Dashwoodot, akit legalább annyira a szívembe zártam, mint Elizabeth Bennett kisasszonyt. Az Értelem és érzelem egy fantasztikus Austen-regény, ami azóta is komoly versenytársa nálam a Büszkeség és balítéletnek. Okos, ironikus és csipkelődő, mindemellett emlékezetes női karaktereket szerepeltet. Minden benne van, amiért egy Austen-regény jó lehet. Annyi mindent lehet rajta boncolgatni, a háttérben megbúvó nagy emberi tragédiákon keresztül a karakterábrázolás aprólékosságáig. 

Ha éppen egy jó Earl Greyt iszogatsz, ne hagyd ki a kezedből ezt az Austen regényt (se)!

2016

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Az év, amikor Backman jött, látott és győzött nálam. Ove története egyszerre szórakoztató és szívbe markoló. Backman könyve sok témát felkarol, úgy mint a házasság, az elfogadás, a magány és annak feldolgozhatatlansága, az el nem engedés és az emlékek súlyától egyre nehezedő élet. Backman eszméletlen jól lavírozik az ember érzelmi skáláján, anélkül hogy vattacukros vagy éppen érfelvágós fordulatokat venne a történet. Pont úgy, ahogy lennie kell: egyszer sírunk, aztán meg szakadunk a nevetéstől a könyv felett - igazi érzelmi hullámvasút. És bár soha nem hittem volna, most mégis azt írom, hogy ennek a könyvnek köszönhetően zártam a szívembe egy folyton morgolódós, kínosan szabálykövető vénembert. 

Ove történetével szerintem mindenkinek meg kell ismerkednie, mert még a legkérgesebb szívet is megszelídíti.

2017

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

A Briliáns barátnőm a Nápolyi regények tetralógia első része, amely két lány barátságát állítja középpontjába, illetve ezen keresztül meséli el el életüket az 1950-es évek poros, színtelen Nápolyában. Elena és Lila bár alapvetően nagyon különböznek egymástól, hatéves korukban egy napon, amikor egymást támogatva elmerészkednek a rettegett Don Achilléhez, barátságot kötnek egymással. Ez a kapcsolat azonban - talán pont a különbözőségük miatt vagy csak a női kapcsolatok természetéből adódóan - sose jut nyugvópontra. Mindig ösztökéli őket. Egyszerre ébresztenek egymásban csodálatot, ugyanakkor mindig a másik fölé akarnak kerekedni. 

Ferrante prózája első pillantásra egyszerű, ám valahogy mégis ritmusos és zubog, akár egy soha nem nyugvó folyó. Ha egyszer az ember rálép az első sorokra, onnantól kezdve nincs megállás egészen az utolsó oldalig. Szeretem, hogy olyan sok komoly témát felölel ez a könyv, miközben mégse érezzük az olvasását súlyosnak. Ferrante Nápolya sokáig nem engedi olvasóját utána. A telep, Lila, a tenger, Elena... - valahogy beköltöznek az ember agyának hátsó traktusába.

2018

Christelle Dabos: A tél jegyesei

Abban az évben sok komoly olvasmányom is volt, akárcsak az Alias Grace vagy A szolgálólány meséje. Mégis Dabos sorozata az, amit ki kell emelnem mindközül, hiszen nagyon régóta nem ragadott úgy magával világ, mint akkor, amikor ezt olvastam.  Szavak nincsenek rá, mennyire imádom ezt a skandináv steampunkos hátteret, ahogyan a komor és szűkszavú főkincstárnokot, Thornt is. Szeretem az összetettségét, ahogy azt is, ahogy a sztorit csűri-csavarja. Egy igazán igényes, izgalmas és kalandos történet ez, amit nem szabad kihagyni, ha olvasóként vonzanak az idegen világok.

Pénelopeia

Egy feleség, aki sok éven keresztül várta haza férjét. A leleményest, a tarkaeszűt, a gyors lábút, Pallasz Athéné kegyeltjét. Vajon hogy élte meg Pénelopé ezt az időszakot? Milyen volt egyedülálló nőként helyt állnia Ithaka irányításában? De a legégetőbb kérdés talán az, hogy miért kellett legyilkolni a tizenkét szolgálólányt valójában?  "Az Odüsszeiában elmondott történet nem megbízható: túl sok benne a következetlenség. Sose hagytak nyugodni a felakasztott szolgálólányok; mint ahogy a Pénelopeiában Pénelopét sem."  - így vezeti be Atwood kisregényének témáját.
Szeretem, mikor megvan az olvasásban az a flow élmény, hogy az egyik könyv rögtön elvezet a másikhoz. Ez történt legutóbb Madeline Miller Kirké című regénye kapcsán is, mikor már az olvasása közben éreztem és tudtam, hogy itt az ideje megismernem Odüsszeusz feleségének, Pénelopének a történetét Margaret Atwood tolmácsolásában.

A Pénelopeia tehát, a Kirkéhez hasonlóan, ugyancsak egy női szemszöget ad hozzá Homérosz világához. Egy sokkal komorabb, és Atwoodhoz méltóan sokkal bírálóbb, kritikusabb színezetet visz bele a klasszikus történetbe.  Az eposzban felmagasztalt hős tettei, jelleme mind-mind megkérdőjeleződik abban a formában, ahogy Homérosz elénk tárta, és hát Pénelopé is több és mélyebb karakter lesz az ott megismertnél. Tetszett, hogy Odüsszeusz kalandjainak igazságtartalmai homályban maradnak: például vajon tényleg szirének énekét hallhatta vagy csak daloló szajhákkal teli kuplerájban járt? Egyesek ezt, mások azt mondják, az igazság sose derül ki, viszont Pénelopé addig is örül annak, hogy híreket kap a férjéről - legyenek azok bármilyenek is - , hiszen ez azt jelenti, hogy életben van.
Odüsszeusz itt sem egy pozitív karakterként jelenik meg hát: ám míg a Kirké című regény esetében elég kettősnek volt megítélve jelleme, addig Atwood sokkal szigorúbban veszi őt górcső alá, és bizony nem éppen egy eszményített hősként kerül ki a kezei közül. Odüsszeusz valójában egy nagy hantagép itt, aki úgy csűri-csavarja a szavakat, hogy végül mindent megúszhasson. Tetteinek következményei vagy az őt körülvevő személyek egyáltalán nem érdeklik, számára a lényeg mindig csak annyi, hogy ő kerüljön ki győztesen a szituációkból. És persze, ez Homérosz esetében sincs nagyon másképp elbeszélve, de amíg ez a tulajdonsága abszolút pozitív az ő szemszögéből, addig itt ez nagyon nincs így.

Mind a ketten – saját bevallásunk szerint – hétpróbás, szégyentelen hazudozók voltunk ősidőktől fogva.
Csoda, hogy akármelyikünk elhitte a másik egyetlen szavát is.
Pedig elhittük.
Vagy legalábbis azt mondtuk egymásnak.

És érdekes persze az is, hogy Atwood történetében a nők és a férfiak eszessége mennyire másmilyen megítélést kap az ókori görög világban (is). Hiszen Pénelopé is eszes, akárcsak férje,  ám ő sose lesz mások szemében olyan izgalmas karakter, mint mondjuk a szépséges Heléné, akiért férfiak ezrei haltak meg Trója falainál. Még tulajdon férje se értékeli ezt a tulajdonságát (sem) túlzottan. Pénelopé "csupán" az otthon erős bástyája, akihez folyton vissza lehet térni, ha már - átmenetileg - elege van a kalandokból. Pénelopé se akkor, se később nincs megfelelően értékelve, ő mindig csak egy háttér figura marad, pedig neki is kijutott a nehéz helyzetekből, ahogy a tragédiákból is.

A piszokban éltünk, a piszok volt a dolgunk, a foglalkozásunk, a hibánk. Mi voltunk a piszkos lányok. Ha a gazdánk, a gazdánk fia, a háznál vendégeskedő nemesember vagy a vendég nemesember fia össze akart feküdni velünk, nem utasíthattuk vissza. Hiába sírtunk, hiába mondtuk volna, hogy szenvedünk. Így telt a gyerekkorunk. Ha szép kisgyerekek voltunk, életünk csak még rosszabb lett. 

Pénelopé monológját félbe-félbeszakítják a kórusként szereplő lányok, a tizenkét szolgálólány, akit a kérők után kivégeztek. A Pénelopeia szerkezete nagyban hasonlít egyébként a görög drámákhoz, hiszen a monológot a lányok által előadott kardal követi, középpontba állítva a velük történt tragédiát. Mert legyen bár bármilyen mondvacsinált indok is a történésekre, a lányok kivégzése értelmetlen és kegyetlen volt. Értelmetlen, hiszen - mint azt az egyik kardalból megtudhatjuk - a szolgálólányok testét egyébként is kényük-kedvük szerint használhatták a palota vendégei. Bár a házigazdának ehhez hozzá kellett járulnia, és ez akkor valóban nem történt meg, lévén Odüsszeusz éppen másvalahol kóborolt, de ez a szóbeli engedély nem hiszem, hogy sok mindenen változtatott volna. A lányokat erőszakkal is magukévá tették volna - és néhányukkal valóban így is történt, de nekik is ugyanúgy meg kellett halniuk.
És különösen kegyetlen, már-már pszichopatai mélységekbe süllyedően kegyetlen tett is volt ez, hiszen kivégzésük előtt nekik kellett felsikálniuk a kérők vérét a padlóról, nekik kellett a holttestüket elvinni a helyszínről, míg Odüsszeusz elégedetten itta magába a rettegést és a félelmet, ami belőlük sugárzott.
A lányok történetében még az a különösen szomorú, hogy ők mind Pénelopé által kiválasztott és felnevelt szolgálók voltak, akik közvetlen az ő hatósága alá tartoztak, így fiának, Télemakhosznak játszópajtásai voltak, együtt nőttek fel vele. Pénelopé nagyon szerette mindannyiukat, és a kérők ellen szövetkezett velük össze, tulajdonképpen egy ellenállás tagjai voltak. Ám Odüsszeusz kérdés nélkül lemészároltatta őket Télemakhosszal.
Értelmetlen és különösen kegyetlen. Az eposz mégis egy legyintéssel elintézi ezt az epizódot. A "rossz" lányok megbűnhődnek mások bűneiért.
Atwood világában azonban Odüsszeusz nem menekülhet bűne elől. A lányok a túlvilágon is kísértik őt, nem nyughatik soha, soha.
Huszonnégy rángó láb látványa kíséri őt mindenhova az idők végezetéig.

Margaret Atwood: Pénelopeia
The Penelopeiad
Fordította: Géher István
Palatinus Kiadó
178 oldal

Kirké

Iszonyatosan tudnak vonzani a klasszikus történetek újraértelmezései szinte bármilyen médiumban, de a könyvekben különösen. Még jobban érdekel a sztori, ha mondjuk az eredeti műben marginális szerepben levő karakterek válnak főszereplővé. A női sorsokról szóló könyvek meg úgy általánosságban a gyengéim. Hát kérdés volt ezután bárkinek is, hogy a Kirkét elolvasom-e valaha is? 

Mert nekem egy percig sem. 

Ugyanis ha még hozzávesszük azt a tényt is, hogy Kirké alakja volt - tudomásommal - az első boszorkány a nyugati irodalom világában, akkor ez így aztán tényleg sokszorosan vonzó könyv volt számomra. 

Madeline Miller regénye tehát az Odüsszeiában egy epizódszerep erejéig feltűnő varázslónő, Kirké életét meséli el, aki Helios napisten és egy vízi nimfa gyermekeként született. Az egyes szám első személyben mesélt memoárból megtudhatjuk, milyen volt az élete Aiaiéra kerülése előtt, miért került végül a szigetre, mi történt vele az Odüsszeusszal való találkozása előtt, alatt és persze utána. Egy évszázadokon, vagy inkább évezredeken átívelő élettörténet, amelyet az istenek, héroszok és halandók játszmái fonnak körbe. 

S hogy miért pont Kirké? Miller egyik interjújában azt mondta, hogy azért keltette fel az érdeklődését a varázslónő alakja, mert egy egyedül élő, hatalmas varázserejű nőről van szó, akivel senki se mer ujjat húzni. Továbbá az Odüsszeiában számára a legfőbb kérdés az volt, hogy vajon milyen indíttatásból változtatja a szigetére térő férfiakat disznóvá? Regényében erre is megkísérel egy lehetséges választ adni.

Általánosan ismert mondás, hogy a nők finom teremtmények, akár a virágok, a tojás vagy bármi, amit egy pillanatnyi hanyagsággal tönkre lehet tenni. Ha eddig igaznak is gondoltam ezt, ezután már biztosan nem.

Azonban Kirké története nem csupán egy mitológiai alakról szól, hanem egyben egy nő története is, akinél olyan egyetemes és időtlen problémák, dilemmák és helyzetek bukkannak fel, amivel egy modern kori nő is azonosulni tud. Ami leginkább megérintett engem az a Télegonosz felnevelése közben érzett édes-kesernyés, igazán valóságszagú érzelemmasszája. Kirké egyedülálló nőként néz szembe a gyereknevelés nehézségeivel és csodáival egyaránt, és félisten létére igazán emberien viseli ezt a közel sem könnyű helyzetet. 

De helyet kap még benne az apjának való folytonos megfelelni akarás is, a mellőzöttség érzése, amely aztán szinte minden későbbi kapcsolatára rávetül. 

Úgy vélem, azonban mindentől fontosabb témája a regénynek az önmagunkra találás. Kirké tulajdonképpen egész végig, hosszú évezredeken keresztül önmagát keresi, hogy ki is ő valójában. Minden helyzet, minden egyes találkozás így vagy úgy, de arra az útra tereli őt, ahol végül rátalál igazi önmagára. Kirkének ebben az "utazásban" talán az igazi nehézség az volt, hogy nem volt számára kijelölt út, a lehetőségek végtelensége állt előtte. "Amikor megszülettem, nem létezett szó arra, ami vagyok." - így vezeti be olvasóját életének történetébe. Kirké nem volt igazi istennő, se nimfa - nem volt számára előre megírt élet, amit élnie kellett volna. Erre saját magának kellett rátalálnia, és ez még egy erős közös pont közte és köztünk, modern kori nők között, akik folyton önmagunkat keressük. 

Kirké bár sokban különbözik a szívtelen, intrikákat kergető és okozó istenségektől, ugyanakkor ő is elkövette élete során a maga hibáit, ám később a bűntudat nagyon hosszú ideig elkísérte, emésztette, felfalta őt magányos napjain. A varázslónő története arra is rávilágít, hogy a múlttal egyszer muszáj mindannyiunknak szembenéznünk, hiszen csak így kaphatunk magunktól igazán feloldozást a bűneink alól, így vagyunk képesek valóban továbblépni, megtalálni önmagunk, és így tudunk egy valóban boldog életet felépíteni magunknak. 

Ismerd meg önmagad! Ez van az orákulumok ajtói fölé vésve. De én saját magam számára is idegen voltam, aki kővé dermedt, de nem tudta megmondani miért.

Fontos megjegyezni ugyanakkor azt is, hogy Kirké énkeresése korántsem egy statikus én megtalálásáról szól. A történet folyamán tanúi lehetünk annak, ahogy személyisége fejlődik, átalakul, életének bizonyos történései nyomot hagynak rajta. Nagyon szépen felépített fejlődéstörténet ez, ahol minden egyes megjelenített történés nagyon fontos építőeleme a nagy egésznek. Tetszett benne nagyon, hogy Kirké mindenért megdolgozik, mindent tanul és nem fél energiát belefektetni a számára fontos dolgokba - nem az ölébe csöppennek a képességek tehát, mint ahogy az isteneknél szokás. Kirké mágiája kitartásának és tanulásvágyának köszönhető. Saját magától lett korának legnagyobb varázslója - nem így született, nem így teremtették. Önmagát teremtette azzá. 

Madeline Miller regénye sok fontos üzenetet hordoz tehát, így adva mélységet ennek az egyébként hangulatos, az ókori Görögországot és annak mitológiáját remekül megidéző történetnek. Aiaié szigetére bátran lépjen be hát az, aki erőt szeretne meríteni a saját útkereséséhez vagy éppen csak ebbe a Miller által újramesélt ókori világba vágyakozik. 

A Kirké mindenképpen maradandó élmény lesz. 

Madeline Miller: Kirké

Circe
Fordította: Frei-Kovács Judit
GeneralPress Kiadó
424 oldal

10 + 10 random könyves tény rólam | Avagy hurrá, jubilálunk!

1. Első fiktív szerelmem Anyegin volt.

2. A cicám, Mignon imád a nyitott könyveimre feküdni. Naná, hiszen macska. Amikor olvasok, odasündörög hozzám, majd a bolyhos kis testét elnyújtja az éppen olvasott könyvemen, és nem lehet ilyenkor arrébb tenni, mert sértődés lesz vagy a könyvem issza meg a levét. Ha épp egy nagyon izgalmas résznél tartok, és nem tudom kivárni, míg Mignon őnagyasága arrébb helyezi székhelyét (ami akár egy órát is igénybe vehet), akkor fogom magam és kinyitok magam mellett egy másik könyvet, és kedvesen odainvitálom őt. Ez általában sikerülni szokott, és így ő is boldog meg én is. 

3. Nem tudok félbehagyni fejezetet. Soha. SOHA. maximum akkor, ha a fáradtság miatt elalszom, ez az utóbbi időben viszont elég sokszor előfordul :D 

4. Ellenben könyvet már bármikor. Ha nagyon nem tetszik, ha az idegeimre megy, egyszerűen nem olvasom végig. De akkor sem, ha csak azt érzem, hogy nem fog meg. A 100. oldal környéke az a kritikus pont, ahol általában eldől nálam a könyv sorsa. De a fejezetet akkor is végigolvasom :D

5. Mindig szeretnék olvasás közben kiírkálni szép vagy megkapó vagy vicces idézeteket, de mindig elfelejtem. 

6. A saját könyveimet néha szoktam szamárfülezni, ha épp nem találom hirtelen a könyvjelzőmet. Amiből mellesleg minden szobában van legalább kettő, de ez elég gyakran előfordul, hogy nem találom. Mert nyilván, amikor kellenének, sosincsenek a helyükön.

7. És ebből következik, hogy a saját könyveimre amúgy nem vigyázok. Mármint nyilván nem öntöm le kólával direkt, nem nyúlkálok hozzájuk csokis kézzel, nem húzogatok bennük alá és nem teszem a sínekre őket, hogy átszáguldjon rajtuk egy vonat. De ha a puhakötésesnek megtörik a gerince az olvasás miatt, vagy ne adj isten szamárfüleznem kell, esetleg a táskában cipeléstől kicsit meggyűrődik a sarka vagy a borítója, nem esek gyógyszeres kezelésre szoruló depresszióba. A könyv azért van, hogy olvassuk. És semmi baj nincs szerintem azzal, ha látszik rajta, hogy forgattuk. 

8. Nem szeretek kölcsönkönyvet olvasni. Mert máséra viszont vigyázok, már szinte betegesen. Az én szabályom e tekintetben, hogy pontosan olyan állapotba adjam vissza, ahogy kaptam. Ha egy karcolást veszek észre a borítón, tiszta kétségbeesett leszek, hogy most azt én csináltam vagy az már ott volt? Kész idegbaj, ha kölcsönkapok könyvet, szóval nem nagyon szoktam kérni. 

9.  Amikor könyvtárban válogatok, nézelődök, rendszeresen rendet rakok a polcokon közben, ha meglátom, hogy valami nincs a helyére rakva.

10. Idegen könyvesboltokban szoktam néha könyveket igazgatni, ha csálén állnak mondjuk vagy ilyesmi.

11. Az első önállóan elolvasott könyvem Gerald Durrelltől a Léghajóval a világ körül című regénye volt. Azóta szeretnék minél többet látni a világból.

12. Nem tudok enni olvasás közben. Nem azért, mert félek, hogy leeszem a könyvet, hanem mert az olvasás is és az evés is számomra teljes figyelmet élvező tevékenység.

13. Emlékszem, gyerekkoromban azzal töltöttem el az időm java részét, hogy memorizáltam magamban a könyvek gerincén levő infokat, és hogy melyik könyv hol található pontosan. Ha nem lehetett mesét nézni, és nem volt kedvem játszani, én ezzel foglaltam el magamat. Visszagondolva, kicsit fura gyerek voltam.

14. Ha valakinek az ajánlására vagy lelkendezésének a hatására figyelek fel egy könyvre, azt sose felejtem el. A képzeletemben ilyenkor a könyv és a személy összefonódik, és elválaszthatatlanok nekem innentől. Ha a könyvre gondolok, eszembe jut az illető is.

15. Nem tudok a szabadban olvasni, bármennyire idilli is. Ha utazok, akkor se. Olyankor a táj, a fények, az emberek kötnek le, nem tudok olyankor könyvbe temetkezni.

16. A családi legendárium szerint apukám az Iliászt olvasta fel nekem pár hetes koromban, és meglepő élvezettel hallgattam.

17. Egy könyvnek mindig lennie kell a táskámban. Elvégre bármikor adódhat olyan alkalom, hogy sokat kell várni valahol, és mondjuk a Fiatalúr pont bealszik. S bár ez még sose fordult elő, de biztosítéknak mindig ott van.

18. Volt már, hogy egy adaptáció hozta meg a kedvemet a könyvhöz, szóval én a filmfeldolgozásokat alapból nem tekintem ördögtől való dolognak.

19.Mindig ősszel olvasok a legtöbbet.

20.  Imádom az illusztrált köteteket, előfordul olyan is, hogy kifejezetten az illusztráció miatt veszek meg egy könyvet. (például ilyen volt a The Fox and the Star is)

#július

Ténymegállapítás: úgy tűnik, ezek a havi összegző posztok egyre inkább a hónap közepére csúsznak.

Pontosan az áprilisi havi beszámolóm óta nem írtam ilyet, de képzeljétek: új könyvek kerültek a polcaimra! Bár a szülihónapomhoz képest egészen visszafogott voltam így is könyvbeszerzés ügyileg, de a mostani évemet tekintve már ez is valami. Néha amúgy vannak fellángolásaim még mindig, hogy úúristen-de-felvásárolnám-a-könyvesboltot, de aztán rájövök, minek. A hirtelen ötlettől vezérelt beszerzések vagy jól sülnek el vagy nem. És most, hogy éppen nagy szelektálásban vagyok a kis magánkönyvtáramban, és már a nemtudomhanyadik kört teszem a babakocsi aljában összezsúfolt könyvekkel településünk kihelyezett ingyen könyvtáraiba, szóval így már kétszer is meggondolom, ha nem háromszor, hogy valóban szükségem van-e az ominózus könyvre, és vajon mekkora az esélye, hogy annyira tetszeni fog, hogy évek múltán is szeretném majd a polcomon tudni. 

Mindenesetre a születésnapomra kapott könyveimnek elég nagy esélyük van arra, hogy sok-sok éven keresztül még a birtokomban legyenek. 

Tony DiTerlizzi: The Search for WondLa - JustABookishSoul vlogjában figyeltem fel erre a trilógiára, annyira jól hangzott az alapötlet és olyan lelkesen beszélt róla, hogy mindjárt tudtam, nekem erre szükségem van. El is kezdtem már olvasni - valóban lenyűgöző ez a fantáziavilág - , viszont most az agyam kábé napi öt oldalnyi angol szöveget tud befogadni, úgyhogy most ezt kicsit félretettem, de a közeljövőben mindenképp folytatom.

Margaret Atwood: MadAdam-trilógia - Atwood minden frissen megjelent könyve instantkívánságlistás számomra, hiszen A szolgálólány meséjével és az Alias Grace-szel bebizonyította számomra, hogy mennyire intelligens és komoly prózát ír ő, és nehéz elképzelni olyan írását, amit ne szeretnék majd. A teljes trilógia beszerzése amúgy egy Tesco-s 30%os akciónak volt köszönhető, így egészen baráti áron hozhattam haza őket.

Robin Hobb: Bűvös hajó I-II. - egy kedves barátnőmtől kapott születésnapi ajándék. A sorozattal amúgy már régóta szemeztem, mert mindig olyan áradozva beszélt róla, plusz eléggé vágyom mostanában egy jó fantasy után. Ha megint rámtör a vágy, megismerkedem most már Robin Hobb világával, hiszen innentől kezdve nincs kifogás, miért ne. 

Bár könyvvásárlás terén sikerült produkálnom valamit, olvasásügyileg ez most nem igazán mondható el. Azt hiszem, beleestem a szokásos, szinte már évi rendszerességű Nyári Nagy Olvasásválságba, amitől a legizgalmasabb, legfantasztikusabb könyv is csak egy meeeeeeh... szintű reakciót képes belőlem kiváltani. Csodálkozom, hogy idén ez most csak július környékén ért el engem, általában már május végén mutatkozni szoktak a jelei, de idén meglepően sokáig elkerült. 

Ilyenkor nyáron valahogy sokkal jobban lekötnek a strandolások, kirándulások, nyaralások, családi összejövetelek és az egyéb szabadtéri programok. Amikor pedig kikapcsolódni vágyom, akkor pedig csak a sorozatnézés jöhet szóba. 

Hát ez van. 

Úgyhogy ezért is írom, picit elkeseredve, hogy júliusban egyetlen egy könyvet se tudok felmutatni, amit végig is olvastam volna. Belekezdeni jó párba belekezdtem, úgy mint Perrytől Az essexi kígyóba, P. D. Jamestől A halál jár Pemberley-benbe, a The Search for Wondla-ba, a Régimódi történetbe de az az igazság, hogy semmi se tudott most lekötni, és kábé az első este után mindet félbe is hagytam, egynél se sikerült kicsikarni magamból a folytatni akarom érzést. És aztán jött Madeline Miller Kirkéje - és nagyon úgy tűnik - bár nem akarom elkiabálni - , hogy ő megtörni látszik ezt a szerencsétlen sort. Úgyhogy remélhetőleg az augusztusi beszámolómban már több elolvasott könyvről tudok írni majd. Drukkoljatok!

Akik nem késtek meg a júliusi beszámolóikkal:
Nita
PuPilla
Theodora
Sister