Gustave Flaubert: Szalambó


kiolvastam: 2009. október 21.

" Mintha istenek ereje szállta volna meg, szemébe nézett, úgy kérte szapora és büszke szavakkal, úgy követelte a zaimphot. Matho nem hallotta; nézte, a test és az öltözék egy volt előtte. A könnyű szövetek selymes fényében, akárcsak bőrének tündöklésében, volt valami különös, ami csak az övé lehetett. Szeme gyémántjai csillogtak, körmeinek fényében mintha az ujjain tündöklő drágakövek árnyalata folytatódott volna, tunikájának két csatja, kissé megemelve, egymáshoz közelebb szorította kebleit, s Matho gondolatai e keskeny völgybe vesztek, hol a leereszkedő fonal smaragdlapot tartott, mely alább átlátszott az ibolyaszínű fátyolszöveten. Fülönfüggőként két zafírt viselt, bennük egy-egy folyékony illatszerrel teli üreges gyöngy. A gyöngy nyílásán át ki-kihulló csöppecske mezítelen vállát permetezte. Matho a csöpp hullását figyelte. Leküzdhetetlen kíváncsiság vonzotta, s mint a gyermek, aki sosem látott gyümölcs felé nyúl, reszketve, ujjheggyel könnyedén megérintette melle kivágását; a kissé hűvös hús rugalmasan engedett. Ez az érintés, noha alig volt érzékelhető, lénye mélyéig megrázta Mathót. Egész megrendült lénye hajtotta Szalambó felé."
Fülszöveg:

Karthagó a mérhetetlen gazdagság városa, lakói mindent megkapnak ami szem-szájnak ingere. Ám egy nap az általuk felfogadott zsoldoshadsereg ellenük fordul. Ebben a szörnyűséges, irgalmat nem ismerő háborúban szerelem szövődik, ami a háború mocska és szennye közt is tiszta marad, s vágyik a beteljesülésre.

Értékelés:

Flaubert nevéről legtöbbünknek Bovaryné, a saját unalmas világa elől a romantikus regényekbe menekülő asszony alakja jut eszébe. Nos, töredelmesen bevallom, Szalambó című művéről én se hallottam eddig, most is csak egy véletlennek köszönhető, hogy a könyvtárban ráakadtam. Gondoltam, megismerkedek Flaubert -nek ezzel a történelmi regényt író arcával is.

Kr. e. 238 körül játszódik a történet, Hannibál a karthagói hadvezér gyermekkorában. És persze, a helyszín Karthagó (ezt külön ki kell emeljem, mert nagyon jó volt ebben a ronda, szürke időben egy meleg, egzotikus helyről olvasni). Hát, ezek vezettek az elolvasásához. No, meg Flaubert neve (egy kicsit sznob dolog, tudom, de nekem az író mindig fontos, különösen a szépirodalmi műveknél, mert akkor kb tudom mire számíthatok)

Ahogy olvastam, rájöttem (már megint) hogy Flaubert stílusát mennyire szeretem! Imádom, hogy olyan részletes, nagy gonddal megírt, gyönyörű szép tájleírásai vannak! Mintha egy festményt látnék magam előtt. Gyönyörűség! Ahogy olvastam, szinte éreztem a homokot a lábam alatt, a fűszeres illatot, a meleg sivatagi fuvallatot az arcomon, és megelevenedett előttem Karthagó elfeledett városa. A csataleírások is fantasztikusak voltak, mintha én is ott lettem volna, olvasás közben a szívem a torkomban dobogott. Flaubert igazi mestere ennek.

De ez a szereplőkre annyira nem áll... szerintem. Nekem a szereplők nem tudtak kilépni a papírmasé szereplők sorából. Én az olyan szereplőket szeretem, akik akár a mi világunkban is létezhetnének, s nemcsak az irodalmi valóságban. Tudom, tudom, hogy Flaubert pont az aprólékos lélekrajzról ismeretes, de én ezt akkor se találtam meg, mondjon bárki bármit. Például a címszereplő, Szalambó alakja ... hát, nekem inkább egy bábunak tűnt végig, akit ide-odarakosgatnak, mintha nem is lenne jelleme se. (habár, az ellenvetéseket azért szívesen fogadom)

Látszik az egész regényen, hogy Flaubert komoly kutatómunkát végzett a hitelesség érdekében, s én pont azt sajnálom, hogy ez a sok kutatás mind háttérbe szorul, mert ez a történelmi kor inkább csak keretet ad ennek a szerelmi történetnek. Pedig milyen jó lett volna, ha kor került volna előtérbe! No, de ez az én személyes véleményem.

A regényből egyébként opera is készült (szóval, megoperálták. :) csak így hippolitosan :) ) A zenét Ernest Reyer komponálta, s a librettoját Camille du Locle írta. 1890-ben mutatták be először Brüsszelben.

Összegzés:

Nekem nagyon tetszett! Viszont az értékelésemben a fentebb említett hiányosságok miatt (történelem elhalványulása a szerelmi szál mellett, illetve a jellemábrázolás néholi mesterkéltsége) 8 pontot adok neki.

A meséket is a győztesek írják | A boszorkány

Gregory Maguire: A boszorkány- A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora

kiolvastam: 2009. október 19.

"- Úgy van, Elfaba -dugta zsebre a kezét Boq. - Mit akarsz tőle?
- A nővérem cipőjét. Engem illet.
Boq ugyanolyan meglepettnek látszott, mint Glinda.
- Sose érdekeltek a cipők.
- Hát, talán most lettem elég érett, hogy belépjek a smaragdvárosi társadalomba, és rendezzek egy bált. -De nem akarta megbántani Boqot. -Személyes ügy, Boq. Kell nekem az a cipő. Apám készítette és most engem illet, Glinda meg az engedélyem nélkül odaadta ennek a lánynak. És jaj Mumpicföldnek, ha a cipő a Varázsló kezébe kerül. Hogy néz ki ez a Dorka?
- Imádnivaló. Szókimondó és egyszerű, mint a mustármag. Nem hiszem, hogy gondja lesz az úton, bár Smaragdváros messze van egy gyereknek. De én mondom, akivel találkozik, mindenki segít majd neki. Addig beszélgettünk, míg a hold is felkelt. Az otthonáról, Ózról meg hogy mire számíthat az úton. Ezelőtt nem nagyon utazott még.
- Elbűvolő. Jó neki.
- Megint a szokásos terveid egyikét szövöd? - kérdezte Milla hirtelen, óvatosan. -Tudod, Elfaba, amikor nem jöttél vissza Smaragdvárosból Glindával, mindenki azt hitte, hogy megőrültél és orgyilkosnak álltál.
-Az emberek szeretnek spekulálni, mi? Ezért nevezem magam most Boszorkánynak: a gonosz Nyugati Boszorkány. HA az emberek úgyis őrültnek tartanak, miért ne húznék hasznot belőle? Felszabadít a konvenciók alól.
- Te nem vagy gonosz -jelentette ki Boq.
- Honnét tudod, rég nem találkoztunk - mondta a Boszorkány, de rámosolygott."

Fülszöveg:
Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán mit jelent gonosznak lenni? Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újraértelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását.

Értékelés:

Hogy is kezdjem, hogy ne tűnjek túl elfogultnak: FANTASZTIKUS REGÉNY!!!!!!!!!!!!!!!!!!! hát, talán ez így kicsit erős kezdés, de teljesen igaz. Én teljesen belehabarodtam ebbe a történetbe, a kedvencemmé vált. És hogy mi is volt a jó benne?

Hát, kezdjük azzal, hogy maga az ötlet: szerintem érdekes és izgalmas dolog egy már korábban megteremtett mesehős történetét megírni, hogy hogyan is jutott oda, ahol a mesében találkozunk vele. Hogy ment a sora? Milyen volt az élete? Az ilyen történetek engem mindig megragadnak. Nálam, már itt nyert ügye volt a dolognak. De persze, hiába jó az ötlet, ha nem jó a kivitelezés... nos, Maguire esetében ilyen nem fordult elő. A stílusa lenyűgöző és nem tudok más szót használni rá: fantasztikus!! A regény nem egy kis bugyuta mese: nem , ez egy komoly történet, a helyszín ellenére. Hogy is fogalmazzam meg? Maguire egy olyan történetet mesél el, ami akár a mi világunkba is teljesen működőképes lenne: ugyanolyan társadalmi, politikai problémákkal küzd Óz Birodalma is, mint a mienk. És emiatt az ellentét miatt (egy mesés környezet, illetve a mi világunkban használatos kifejezések, problémák) sokszor nagyon humorossá válik a történet. Mondok egy példát: ez Elfaba, azaz a gonosz Nyugati Boszorkány és Dorka párbeszéde:
"- Te vagy Dorka, akinek a háza kényszerleszállást hajtott végre a húgomon!
- Hát, jogi értelemben nem az én házam -felelte Dorka - sőt, mégcsak nem is Emmi nénié és Henrik bácsié, talán csak az ablakok meg a kémény. A Witchitai Állami Banké a jelzálog, így őket terheli a felelősség. Már ha kapcsolatba akar lépni valakivel"
A két világ erős kontrasztja nagyon jó humorforrás, szerintem. Még ehhez hasonlóan vicces volt, amikor Elfaba beállt az ellenállók közé, és hogy úgy mondjam, valódi terrorista lett.
Szóval, van itt szórakozás bőven.

Persze, ne értük félre a dolgokat: ez nem paródia! Igaz, vannak benne vicces részek, de elsősorban nem ez uralkodik a művön. Ez a regény nagyon különleges, műfaji besorolásként talán én is a New York Newsday -jét fogom használni: " egyszerre fantasy thriller, pszichológiai tanulmány és politikai tanmese." Talán ez fedi le legjobban, hogy mi is ez. De szerintem még ennél is sokkal több.

És hogy miért adtam a fenti címet a bejegyzésemnek? Nos, mert ha valaki elolvassa ezt a regényt, rájön, hogy a mese (természetesen csak ebben a kontextusban, nem L. Frank Baum műveként) nem más, mint propagandamese: a Varázslót jószínben tünteti fel, a nyugati és a keleti boszorkány pedig gonosz. Nos, ebben a regényben a Varázsló nem olyan jóságos, mint a mesében: egy igazi zsarnok, aki egész Ózt az uralma alá akarja hajtani és csak az embereket ismeri el értelmes lényeknek, a beszélő Állatokat csak sima állatoknak tartja. Neki is van titkos kémrendszere, amivel minden árulót képes elfogatni, aztán eltenni láb alól. Szóval, egy igazi diktatúrát teremtett. A Boszorkány valójában nem gonosz (legalábbis az én olvasatomban) : ő a mesében azért jelenik meg gonoszként, mert a Varázsló esküdt ellensége. No, de feltétlen gonosznak kell gondolnunk, aki ellenáll egy zsarnoknak? Érdekes, hogy a regényben is magát gonosznak nevezi. Mert úgy tartja, hogy neki nincsen lelke. Pedig ez nem így van: aki képes sajnálatot érezni egy, az anyjától elszakított oroszlánkölyökért, vagy képes szerelembe esni vagy képes harcolni egy jobb világért az az én szememben nem lehet gonosz. Ő ugyanolyan jó volt, mint más emberek, sőt még azoknál is jobb: ő mindvégig kitartott a hitbéli meggyőződése mellett, sose hunyászkodott meg senkinek.

Maguire regényének csodája még a szereplőkben is megmutatkozik: mind, de mind egytől egyig hús-vér, igazi ember! Én egyáltalán nem éreztem az alakjainak a mesterkéltségét. Egyik sem fekete vagy fehér: nagyon árnyalt jellemek, amelyeknek egyaránt megvannak a jó és rossz tulajdonságaik is és képesek változni (ugyan nem mindig jó irányba, de ez az életben is azt hiszem így van).

A regény olvasása során sok gondolat felötlött bennem a hatalomról, a beilleszkedésről, a szeretetről, a meggyőződésekről, a jóságról, a gonoszságról, a változásokról, a megbocsátásról és úgy magáról az életről. Azt hiszem, ez a regény több, mint szórakoztató irodalom. Sokkal több.

Ja, majd elfelejtettem írni: a regényből musical is készült, amit nagy sikerrel mutogatnak a Broadway-n és Londonban is! Szóval, ha arra jártok...
Addig is itt van egy link, amin a londoni bemutató előzetesét láthatjátok:



Összegzés:

Csak annyit mondhatok, hogy ha még nem olvastátok, feltétlen tegyétek meg, mert tényleg fantasztikus! Ez a regény tényleg minden egyes forintját megéri! Sokat vesztetek vele, ha ezt kihagyjátok! Nos, szerintem mindenki számára világos, hogy az én értékelésemben hány pontot is kap ez a mű, de azért ideírom: 10 pont.

Özönlenek a vámpírok

A vámpír rajongók örülhetnek, hiszen az ősz beköszöntével rengeteg új vámpíros könyv megjelenésével kedveskednek a kiadók a hátborzongató történetek kedvelőinek! Hát, akkor lássuk is a felhozatalt:

1. Stephanie Meyer: Eclipse

Várható megjelenés: 2009. október 30.
A keményfedeles ára: 5999 - Ft, ( a puhakötéses 1000 Ft- tal olcsóbb), de a Bookline-nál kedvezményesen megrendelhető 4800 Ft-ért

Tartalom: ( a bookline oldaláról)
Miközben Seattle-t rejtélyes gyilkosságsorozat tartja rettegésben, és egy gonosz vámpír még mindig nem adta föl, hogy bosszút álljon rajta, Bellát továbbra is minden oldalról veszély környékezi. És mintha ez nem lenne elég, kénytelen választani Edward iránt érzett szerelme és Jacobbal való barátsága között – és közben tudja, ennek a döntésnek az lehet a következménye, hogy újra lángra lobban az ősi ellenségeskedés a vámpírok és a vérfarkasok között. Miközben vészesen közeledik az érettségi időpontja, Bellára még egy további döntés is vár: választania kell élet és halál között. De vajon melyik melyik?

Azok az olvasók, akiket rabul ejtett az Alkonyat és az Újhold, ugyanilyen mohón falják majd Stephenie Meyer magával ragadó vámpír-történetének rég várt harmadik kötetét, a Napfogyatkozást is.

2. Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz

Várható megjelenés: 2009. október 31.
Ára: 3499 Ft, de a Bookline -nál kedvezményes áron kapható 2800 Ft-ért

Tartalom (a Bookline-ról másolt):
Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.

Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

"Átütő, megindító - egyszerűen fantasztikus" Lara Adria

3. Richelle Mead: Vámpírakadémia

Várható megjelenés: 2009. november 12.
Ára: nos, ezt nem sikerült megtalálnom... (de 20% kedvezménnyel megrendelhető az agavebolt.hu -ról)

Tartalom:
Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa a vérre – viszonylag konszolidáltan – szomjazó mora vámpírok egyik nagytiszteletű családjának egyetlen leszármazottja és túlélője. Rose, aki életét tette fel legjobb barátnője védelmezésére, a dampyr testőrtanoncok sorát erősíti. A vaskapukon kívül a vérszomjas, élőhalott vámpírok, a strigák lesik az alkalmat, hogy elvegyék életüket, és magukhoz hasonlóvá tegyék őket. De a kapukon belül sem veszélytelen az életük: Lissa különleges mágikus képességei legalább annyira megkeserítik a mindennapjaikat, mint a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem.

4. L.L. Hamilton, C. Harris, M.J. Davidson: Karó

Várható megjelenés: 2009. november 28.
Ára: 3500 Ft, de a Bookline-on kedvezményes 2800 Ft-os áron megrendelhető

Tartalom:
"Öt szexi vámpírtörténet, két extra csemegével: egy új Anita Blake, és egy új True Blood / Sookie Stackhouse sztorival fűszerezve!”

5. Claudia Gray: Nézz az égre- Stargazer

Várható megjelenés: 2009. november 15.
Ára: 3000 Ft, de a Bookline -on akciósan is megrendelhető 2400 Ft-ért

Tartalom:
Az Evernight időtlen falai között mindenkinek van rejtegetnivalója.
Különösen alakul Bianca és Lucas titkos viszonya. A lány furcsa alkut köt Balthazarral, akit a múltja kísért. De minden veszni látszik, amikor az akadémiára gonosz erők támadnak. Mindennek legmélyén pedig egy borzongató rejtély lappang: Bianca születésének titka.

Ha mindenütt titkokba ütközöl…
Ha már senkiben sem bízhatsz…
Ha a csillagok az egyedüli barátaid…
Ha félsz, hogy elvéted az utad…
NÉZZ AZ ÉGRE!

Olvass ki múltat és jövőt!

Nos, kedves vámpírimádók, gyűjtsétek a zsebpénzeteket, mert ez a két hónap a tiétek!

Amit a Vatikán nem szívesen olvas | Imprimatur

Monaldi & Sorti: Imprimatur

kiolvastam: 2009. október 14.

"Már nem akarok hírlapíró lenni. S nem csak azért, mert a hittel összeegyeztethetetlen kétségeim támadtak, hogy nem a csillagok szeszélyei irányítják sorsunkat. Valami más oltotta ki bennem a lángoló vágyat.

A hírlapokban, melyeket a Donzello-beli kaland után nagy számban olvashattam, semmit sem találtam mindabból, amit Atto elmondott nekem. S most nem a tényekre gondolok: már akkor is tudtam, hogy az uralkodók és az államok valódi titkai soha nem kerülnek be az utcán árult röplapokba. A hírlapíró összefoglalóiból leginkább a gondolkodás bátorsága hiányzott, a tudásszomj, az elme becsületes, merész próbatétele. Nem mondom, hogy minden hírlap haszontalan, de nem azoknak valók, akik tényleg az igazságot keresik.

Szerény erőmmel biztosan nem tudtam volna megváltoztatni a dolgok állását. Ha valaki venné a bátorságot és kiteregetné a Fouquet és Kircher, Mária Terézia és XIV. Lajos, Orániai Vilmos és XI. Ince személyét övező rejtélyeket, azonnal letartóztatnák, láncra vernék, és mindörökre a bolondok közé zárnák.

Igaza volt Attonak: a hírlapírót nem segíti, ha ismeri az igazságot. Éppen ellenkezőleg: csak hátráltatja.

A tudás birtokosának a hallgatás az egyetlen menedéke."

Fülszöveg:

Róma, 1683. szeptember 11. A város lakói aggódva várják a híreket Bécs felől, ahol a török seregek a katolikus világ utolsó fellegvárát ostromolják. eközben egy római fogadóban gyanús körülmények között meghal egy férfi, és a vendégeket pestisjárvány veszélye miatt karanténba zárják. Vesztegzár alá kerül Melani apát is, a Napkirály titkosügynöke, aki elhatározza, hogy utánajár, mi áll a titokzatos haláleset hátterében. Végeláthatatlan bolyongásba kezd a Róma alatt megbúvó föld alatti járatokban, és közben olyan rejtélyek nyomára akad, amelyek nem csupán az ott lakók, de egész Európa sorsát meghatározhatják. Az Imprimaturt Olaszországban a Vatikán nyomására betiltatták, miután rádöbbentek, hogy olyan titkokat tár fel, amyelek újraírják a 17. század Európájának történelmét. Ez amesterien megírt thriller eddig 45 országban jelent meg és több millió példány fogyott belőle világszerte.

Értékelés:

Az Imprimatur a Nyitott Könyvműhely Kiadó gondozásában jelent meg és meg kell mondjam nagyon szép munkát végeztek! Elképesztően gyönyörű borítója van a könyvnek, amit órákon keresztül el lehet nézegetni! És (sajnos ma az ilyesmit is meg kell jegyezni, mert ritka) meglepő, hogy nincs benne elütés (vagy ha van is, elképesztően minimális). A kiadó munkája csillagos ötöst érdemel!

Nézzük magát a regényt! Nehéz helyzetben vagyok az értékelésben, mert az elégedetlenségemet nem tudom, hogy minek a számlájára írjam: vagy tényleg nem egy nagy durranás, vagy csak a várakozás keltette bennem a csalódottságot... Mondjuk, az utóbbi ok bizonyosan közrejátszott a művel kapcsolatos viszonyomhoz, mert ugye jó nagy visszhangja volt a könyvnek már a megjelenése előtt, s így a kis elmémben egy meglehetősen mitikus könyv képzetét keltette, és alig vártam, hogy beleolvashassak vagy csak hogy kézbe vegyem.

Megmondom mi a problémám. Először is: nagyon, de nagyon lerí a regényről, hogy egy történész házaspár írta, akik habár korábban újságíróként működtek, aminke ugyan van köze az íráshoz, de mégsem egy írói előéletnek tekinthető... Ugyan próbáltak Umberto Eco kissé barokkos nyelvezetéhez közelíteni (de hál'Istennek) ez nem jött össze. Néha egy történelem óra benyomását kelti a mű, és gondolom én, a gyengébb felfogó képességű olvasó kedvééért, egy -egy közismertebb történelmi tényt többször is elismételnek, ami így néha a könyökömön jött ki. Persze, értem én, hogy nehéz dolog egy történelmi regényt úgy megírni, hogy azt minél szélesebb olvasói réteg képes legyen felfogni és így mindenféle történelmi magyarázatot az alapoktól kell elkezdeni, hogy végül megértse az igazán újdonságot jelentő dolgokat, de ez a szájbarágás szerintem enyhén túlzás volt.

Meg a másik problémám: én nem hiszem el, hogy létezett (vagy akár ma létezne) egy olyan személy, aki a korának kül- és belpolitikai eseményeit, összefüggéseit, viszonyait ennyire világosan látná... A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeket a politikai eseményeket csak egy bizonyos idő távlatából (minimum 200 év) lehetséges ennyire átlátni. Még a világháborúk összefüggéseit, kapcsolatrendszereit se látja tisztán senki, pedig az már hány éve volt... A mai politikai helyzetről nem is beszélve... Állítom, hogy még azok se igazán tudják mi van, akik a Parlament szépen kárpitozott székeiben csücsükélnek. Mindig csak részinformációkat szerezhet be az ember, amik persze attól lehetnek jelentőségteljesek, de nem lesz képes még ennek a tudás birtokában átlátni mindent. Ha meg igen, akkor túl sokat tud. És aki túl sokat tud, az előbb utóbb rejtélyes körülmények közt elhaláloz. Szóval, Melani tudását illetően is vannak kétségeim... Persze, ha figuráját úgy tekintjük, mint a két történész szócsövét, akkor a fentebb vázolt eszmefuttatásom érvényét veszti. De így az alakja akkor is hiteltelen.

A másik problémám: ha ezt a szöveget elsősorban kriminek (vagy thrillernek, tök mindegy) tekintjük, akkor azt kell mondjam a műfajában elég gyenge. Olvastam már jobbat is. Nagyon, nagyon sok minden annyira kiszámítható és elvesz belőle a gyilkos utáni kutatás öröme. (de ez ne rettentsen el senkit, azért bőven akadtak meglepetések).

Igazából nem értem a szerzőket. Ugye, ez az egész regény Melani apát megtalált levelezéséből íródott. De ha valóban ilyen nagy horderejű történelmi felfedezéshez jutottak, akkor azt miért nem adták ki jó történészek módjára? Miért kellett megregényesíteni? A pénz miatt? Így könnyebben eladható? Az az igazság (és ez zavar a legjobban), hogy nem látom mia fikció és mi az igazság.. vannak benne eléggé sántító dolgok (pl. a pestis feltételezett gyógymódja, amit én személy szerint baromira nem tudok elhinni...jó, bölcsész vagyok, de azért van egy bizonyos realitásom) de vannak dolgok, amik nagyon is hihetőek (pl.: XI. Ince pápa személye) Nem tudom, hogy miket tartalmazott az eredeti dokumentum és ez zavar!

Na, de nem szeretném elvenni itt mindenkinek a kedvét ettől a regénytől. Ezek a problémákigazából azért világítanak ennyire a szemembe, mert egy kicsit mást vártam. De egyébként alapjában véve egy jó regénnyel volt dolgom. Könnyen emészthető, gyorsan olvasható, leköti az embert. Különösen tetszettek az olyan részek, amikor a korabeli ételekről írtak, illetve a korabeli gyógymódokat ismertették. (egy biztos, nagyon örülök, hogy nem abban az időben éltem, és most már megbecsülöm a házi orvosomat :) ) Tetszettek a katakombákban a bolyongások, az ókori épületek leírásai, s úgy egyáltalán Róma. Most már egyszer tényleg el kell jutnom oda!

És így a végére:

Egy link, amin a regényben megjelenő Les Barricades mysterieuses című dal hallható. Ez a zenemű, a regényben központi jelentősséggel bír, és azt is meg kell jegyezni mellé, hogy gyönyörűséges:

Összegzés:

Nagyon vártam már a megjelenését és teljesen másra számítottam (igazából nem tudom megfogalmazni, hogy mire), így egy picit csalódtam. De még ennek ellenére sem bántam meg, hogy megvettem ezt a könyvet. És azt se, hogy elolvastam. A történelem tudásom mindenesetre bővült, ami nincs hátrányomra és jókat szórakoztam és együtt izgultam a főhőssel. Az értékelésemben ( a sok problémám ellenére) 7 pontot adok.

Egy lecsúszott alkesz emlékiratai

Charles Bukowski: Tótumfaktum

kiolvastam: 2009. október 10.

" A Los Angeles-i Yellow Taxi cég a Harmadik utcában van. A cég udvarán szoros rendben parkolnak a sárga taxik a napon. Az épülettől nem messze van az Amerikai Rákellenes Egyesület. Egyszer jártam ott, mert úgy tudtam, hogy ingyenes a vizsgálat. Az egész testemen puklik voltak, szédültem, vért köptem, de amiko odamentem csak három héttel későbbre adtak időpontot. Na, most mint minden rendes amerikai férfiú, én is úgy tudtam, az a jó, ha a rákot idejében felfedezik. Aztán elmegy az ember egy kivizsgálásra, hogy időben felfedezhessék, és három hetet kell várnia. Hát ez a különbség aközött, amit papolnak, meg ami a valóság.
Amikor három hét múlva visszamentem, azt mondták, van egy pár teszt, amit ingyen is meg tudnak csinálni, de attól, hogy azoknak az eredményei negatívak, még nem lehetünk biztosak abban, hogy nincs rákom. Ellenben ha fizetek huszonöt dollárt, és úgy negatívak a teszteredményeim, akkor már majdnem biztos lehetek, hogy nincs rákom. De hogy teljesen bizonyos lehessek benne, a huszonöt dolláros vizsgálat után el kellene végeztetnem egy hetvenöt dolláros vizsgálatot, s ha így is negatív, akkor minden oké. Vagyis akkor kiderül, hogy az alkoholizmusom, az idegrendszerem vagy a lapostetvek okozzák a gondot. Nagyon szépen, tisztán beszélnek ott az Amerikai Rákellenes Egyesület fehér köpenyes cicái, de azért összefoglaltam nekik a kérdést:
- Akkor száz dolcsi, ugye?
- Ühümm - válaszolták, mire én sarkon fordultam, és otthagytam őket, és felírtam magamnak egy háromnapos ivókúrát, amitől az összes pukli eltűnt, megszűnt a szédülés meg a vérköpködés."
Fülszöveg:

Charles Bukowski "kilóg" kissé a XX. század amerikai irodalmából. Versei alapján a beatköltők közé sorolták, ám ő, amazokkal ellentétben sohasem kereste a konfrontációt. Önéletrajzi ihletésű regényeiben - főszereplőjük az író alteregója, Henry Chinaski - nagyrészt az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, metsző humorral és sajátos bölcsességgel. Alkoholista volt, egyik napról a másikra élt, a kompromisszumot pedig hírből sem ismerte. Emiatt sokan rajongtak (és ma is rajonganak) érte, ő maga azonban nem kért e bálványozásból. Lehetőleg inkább kerülte rajongóit (kivéve, ha azok nők voltak), általában az embereket, de leginkább az írókat.

Értékelés:

Charles Bukowskiról, legalábbis itt Magyarországon, kevés mindent hallani. Ki volt ő? Eszik vagy isszák? Egyébként amerikában is csak a hetvenes évek végén futott be, addig amolyan underground író volt. Na, de azóta egy csomóan utánozzák a stílusát. És milyen a stílusa? Hát, amolyan kocsmábanülős, atomrészegigleivós, hányós, munkakerülős, nőketfelszedős aztán a vécébenmegd.gós... hát valami ilyesmi.

A Tótumfaktum (ami egyébként munkára alkalmatlan embert jelent) Henry Chinaski kalandjairól szól: hogyan keres munkát (ami valójában sosem neki való), hogyan akar író lenni (de sose jön össze igazából), hogyan tud minden nap atomrészeg lenni, és milyen kocsmáshaverokkal hozza össze a sors... és persze milyen nőkkel. A mű egyébként 87 "fejezet" (?) ből áll, amik valamilyen szinten összefüggnek, de külön is olvashatóak. Olyasmi, mint amikor a részeg embernek kiesnek részek az életéből/estéjéből, s aztán hirtelen megint tudatára ébred... Na, mintha az ember valami ilyesmit olvasna a Tótumfaktum esetében.

A regény főhőse egy lecsúszott alkoholista, akinek semmi nem számít, csak mindig legyen pia a közelében. Próbál munkát találni, ami sikerül is, de azokat valahogy mindig elveszíti (vagy a piálás vagy a késések vagy csak a személye miatt). Egyik napról a másikra él, és semmiféle emberi kapcsolatai nincsenek. Mondjuk, utálja is az embereket... Vannak néha nők, de azok csak arra kellenek (nem mintha a nőket félteni kéne, mer nekik ezzel semmi gondjuk nincs. Ők is hasonló jelleműek általában) . A műben végig érezni a kiüresedettséget, a kapcsolatok feleslegességét, a sehová tartozást, az egyik napról a másikra élést, a sztoikus hozzállást. Nincs semmi küzdés, semmi előrébbjutás, semmi közeledés. És semmi se számít.

Összegzés:

Érdekes mű volt, habár a főhőssel kapcsolatban egyszer se tudtam együttérezni. Nem értettem, miért kell mindenhez így hozzáállni és ha nincs pénze miért megy le a kocsmába sörözni, ahelyett, hogy azt kajára költené... no, és persze az ambíció teljes hiánya. Én annyira, de annyira szöges ellentéte vagyok ennek a főszereplőnek, hogy egyszerűen fájt ezt az egészet olvasni! De persze, közben rávilágított jópár társadalmi fonákságra, nemegyszer szarkasztikusan, amiken nagyon jókat tudtam szórakozni. Hát, annyit mondhatok, hogy akinek tetszett Bret Easton Ellis, annak ez is tetszeni fog. (meg aki szeret ilyen lecsúszott figurákról olvasni). Bennem kettősérzések maradtak ezzel a könyvvel kapcsolatban: egyrészt maga a "történet" nem tetszett, de a szarkazmusa nagyon szórakoztatott és igen komoly társadalmi problémákra világít rá... az értékelésemben 4 pontot kap.

Miss Marple majd megoldja

Agatha Christie: Egy marék rozs

kiolvastam: 2009. október 9.

" A lány, aki szemmel láthatóan nagyon kelletlenül, sőt húzódozva lépett be, nem volt vonzó jelenség. Lerítt róla a rémület, és annak ellenére, hogy takaros, pezsgőszínű köpenyt hordott, valahogy mégis sikerült az ápolatlanság benyomását keltenie.

Esdeklő pillantást vetett Neele felügyelőre, és kérdésre sem várva kijelentette:

- Nem én voltam. Én nem csináltam semmit! Én nem is tudok semmiről!

- Jól van, jól van - csillapította nyájasan Neele. A hangja mintha megváltozott volna. Sokkal kedélyesebben és egy árnyalattal közönségesebben zengett, mint az imént. Meg akarta nyugtatni ezt a Gladys nevezetű riadt nyulat.

- Üljön csak le- bíztatta. -Szeretnék a mai reggeliről hallani.

- Én nem csináltam semmit!

- Maga terített a reggelihez, nem?

- Igen, azt igen. - Még ennyit is csak kelletlenül ismert el. Lerítt róla a bűntudat és a rémület, de Neele felügyelő jócskán hozzászokott az efféle tanúkhoz. Kedélyesen folytatta hát; igyekezett minél jobban megnyugtatni Gladyst, és türelmesen kérdezgette: Ki jött le elsőnek reggelizni? És ki volt a következő?"

Fülszöveg:

Rex Fortescue-t a nagystílű üzletembert senki sem szerette, sőt: sokan legszívesebben eltették volna láb alól. Olyan sokan, hogy amikor egy nap a közutálatnak örvendő férfiú valóban mérgezés áldozata lesz, a rendőrséget a gyanúsítottak tömege valósággal megbénítja. Szerencsére azonban segítségükre siet a bájos, rózsás arcú, ősz hajú falusi vénkisasszony, Miss Marple, és így aztán mégiscsak horogra akad a valódi tettes.

Értékelés:

Töredelmesen bevallom, még sose olvastam Agatha Christie -t. Pedig annyian dícsérték a baráti körömben. Egyszer régen meg is próbálkoztam vele, de csak 20 oldalig jutottam. Akkor nem tetszett. Unalmasnak találtam, valahogy pörgőbb cselekményre számítottam. Most ismét úgy hozta a sors, hogy a kezembe akadt egy könyve és ezt viszont nagy élvezettel olvastam itthon, a buszon, a parkban, mindenhol. Nem tudtam letenni. Lehet, hogy anno nem jó könyvvel kezdtem a viszonyomat a krimikirálynővel.

Na, de ez a könyv meglepően jó választásnak bizonyult. (vagy csak én változtam azóta) Végig fent tudta tartani az érdeklődésem, és végig találgattam hogy vajon ki is lehet a gyilkos (megjegyzem, a valódi gyilkos is a gyanúsítottaim listáján volt. Büszke vagyok magamra) Az az igazság, hogy nem nagyon szeretnék írni erről a könyvről, nehogy véletlenül is lelőjjem a poént vagy csak véletlenül utaljak rá. Annyit mondhatok, hogy tényleg egy nagyszerű krimivel volt dolgom!

Összegzés:

Szóval, tetszett! Nagyon izgalmas volt, és úgy döntöttem nem ez lesz az utolsó Agatha Christie könyvem. Lehet, hogy új emberrel bővült a rajongótábor? Hát, ezt majd meglátjuk. Mindenesetre már látok rá esélyt. Az értékelésemben ez a regény 10 pontot kap! Aki még nem olvasott Agatha Christie-t, annak nagyon ajánlom ezt a könyvet, ez szerintem egy jó felvezetés az írónő életművéhez.

Túl a szivárványon, aztán végig a sárgaköves úton

L. F. Baum: Oz, a nagy varázsló

kiolvastam: 2009. október 5.

"-Ki vagy?

- Én vagyok Oz, a hatalmas, a félelmetes - válaszolta a kis öregember remegő hangon. - Ne üss meg kérlek, és megteszek mindent, amit csak kívántok.

-Én azt hittem, hogy Oz egy nagy Fej -mondta Dorka.

- És én azt hittem, hogy szépséges hölgy - szólt a Madárijesztő.

-Én pedig azt hittem, hogy félelmetes fenevad -mondta a Bádog Favágó.

- És én azt hittem, hogy Oz egy nagy tűzgömb - kiáltott fel az Oroszlán.

- Nem tévedtetek - szólt a kisöreg szelíden. -Csaltam.

- Csaltál! -kiáltott fel Dorka. - Hát nem vagy nagy Varázsló?

- Csitt, kedvesem - kérte a kisöreg -Ne beszélj olyan hangosan, mert meghallják és akkor végem. Mindenki azt hiszi rólam, hogy nagy Varázsló vagyok.

- Hát nem vagy? - kérdezte ismét Dorka.

- Szó sincs róla kedvesem, egészen közönséges ember vagyok."

Fülszöveg:

A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Totó kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire került otthonától. A jóságos Északi Boszorkánytól megtudja, hogy Smaragdvárosba kell eljutnia Ozhoz, a legnagyobb varázslóhoz, mert csak az ő segítségével juthat vissza Kansas -be. A hosszú vándorút során Dorka igaz barátokra talál: a Madárijesztőre, a Bádog Favágóra és a Gyáva Oroszlánra, ők is a Bölcsek Bölcse segítségére vágynak. Majd számtalan kaland után megérkeznek Oz fényes palotájába. A nagy varázsló "megajándékozza" a Madárijesztőt ésszel, a Bádogembert szívvel s a Gyáva Oroszlánt is bátorrá teszi. De Dorkát csak a jó Déli Boszorkány útmutatása segíti haza szeretett otthonába.

Értékelés:

Amikor meghallom ezt a szót, hogy Oz, akkor rögtön felvillan előttem gyerekkorom kedvenc filmje, s annak leginkább az a jelenete, amikor Dorka megérkezik ebbe a mesés világba, s a mumpicok megmutatják neki az utat Oz birodalmába, ahová a sárgaköves úton lehet eljutni.

Most hogy olvastam ezt a mesét, végig azon agyaltam, hogy ennek a mesének az 1939-es, Judy Garland főszereplésével készült filmváltozata mennyire, de mennyire tökéletes! Sajnos, manapság ritkán van alkalmunk egy ennyire jó és művészi feldolgozást látni.

Igazából, az a baj, hogy számomra annyira meghatározó volt a filmváltozata (gyerekkorom egyik kedvence, amit kismilliószor láttam), hogy egyszerűen nem tudtam a film nélkül látni a történetet. Azok a színészek, azok a képek, helyszínek, dalok végig, végig ott voltak a fejemben és nem tudtam tőlük elszakadni.

A mese érdekessége abban áll, hogy miközben megtartja a jellegzetes mesei elemeket ( három segítő, próbatételek stb) , eközben egy új tulajdonságot visz be a mesei keretek közé, mégpedig a valóság és a fikció összemosódását, elkeveredését. Ilyen tekintetben C.S. Lewis Narnia krónikáihoz közelít, ahol a szereplők szintén a valós világból csöppennek bele egy másik, nem a mi világunkhoz hasonlatosba. Dorka is el tudna "helyezkedni" ebben az új világban, akárcsak Lewis hősei, hiszen barátokra tett szert, s mindenki kedvesen fogadja, hiszen igazi hőstetteket hajtott végre. Nevet szerzett magának. Ám Dorkát nem érdekli ez a világ, őt csak az a vágy hajtja, hogy végre hazajusson: "Mindenütt jó, de legjobb otthon." S tulajdonképpen ez a vágya viszi előre a történetet, ebből kerekednek a kalandok. A történet Dorka felnőtté válását kíséri végig, aki átalakuláson megy keresztül az otthontól való elszakadása miatt. Nincsen már aki a kezét fogja, megóvja a világ csúnya oldalától, a veszélytől. A mellékszereplők, vagyis Dorka segítői is szolgálhatnak némi tanulsággal az olvasó számára: hiszen mindegyik arról panaszkodik, hogy hiányzik belőle valami, valami olyan dolog, ami kevesebbé teszi őt más embereknél. Ám a mese olvasása közben hamar rájöhetünk, hogy ez valójában nincs így: a vágyott dolgok mind a tulajdonukban vannak, csak nem tudnak róla. Akkor hiszik csak el, hogy a birtokukba kerül, amikor megkapják vágyaik anyagi megtestesülését. (ami igen érdekes dolog, hiszen pont a mi világunk inkább a materiális, míg a mese inkább érzelmi szinten működik. És pont a mesefigurák azok, akik vágynak a materialitásra....)

Összegzés:

Még rengeteget lehetne erről a történetről mesélni, de inkább azt mondom mindenki olvassa el maga és érezzen rá az ízére! És nagyon tudom ajánlani az 1939-es filmváltozatát! De tényleg! Kötelező darab! A mesére egyébként (tisztán szubjektíven és csak azért, mert nem tudtam elszakadni a filmtől) 8 pontot adok

A lélek balzsama

Paulo Coelho: Az alkimista

kiolvastam:2009. október 2.

"Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere a szívével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt a kútnál, találkozik(...) Ez volt a világ igazi nyelve, amelynek nem volt szüksége semmiféle magyarázatra, mert a Mindenségnek nem kell magyarázat ahhoz, hogy folytassa útját a végtelen térben."

Fülszöveg:

Az alkimista Paulo Coelho fő művének számít. Santiagonak, az andalúz pásztofiúnak meseelemekkel átszőtt kalandtörténetét a kritikusok Saint-Exupery Kis hercegéhez szokták hasonlítani. Santiago miután kétszer látja ugyanazt az álmot, hogy valahol a piramisok lábánál elásott kincs várja, elindul megkeresni azt. Végig zarándokol Afrika északi, sivatagos részén, szokatlan élményekkel töltekezik, számos különös figurával találkozik, köztük az alkimistával, akitől megtanulja, hogy mindig hallgasson a szívére, vegye észre a sorsára utaló jeleket, és igyekezzék beteljesíteni álmait. A filozofikus mese lelki balzsamként hatott azokra a tízmilliókra, akik már eddig elolvasták Coelho alapművét.

Értékelés:

Ezt a könyvet nem most először olvastam el. Máig emlékszem arra a napra amikor elsőként került a kezembe ez a kötet. A tévében ment régen az Év Könyve (azt hiszem ez volt a címe) elnevezésű műsor, amit mindig megnéztem. Ott hallottam először Coelho nevét és az ajánlás alapján rögtön felkeltette az érdeklődésem és meg is jegyeztem magamnak ezt a nevet. Aztán nem sokkal később egyik ismerősöm megvette magának és mivel nagyon kíváncsi voltam, ezért kölcsönkértem tőle, mielőtt ő hozzákezdhetett volna :) Pár óra alatt kiolvastam... egyszerűen faltam a könyvet, nem bírtam betelni vele és miután letettem azt mondtam: Hűha!

Heteken, hónapokon keresztül megmaradt bennem ez az élmény. S ami rám nagyon nem jellemző még egy év után is tudtam a cselekményét, sőt idézni tudtam a könyvből! Nekem általában a könyvekből pár hónap, esetleg év után csak a benyomások maradnak meg: jó volt? Unalmas volt? Vicces? (ezért is kezdtem bele a könyvesblogba :) )

Szóval, teljesen a hatása alá kerített ez a könyv. Később, Coelhonak több műve is a kezembe került, de egyik se volt rám ekkora hatással, mint az első találkozás. (talán még Az alkimista újraolvasásai se tudták azt az első élményt nyújtani)

Igazából most, hogy újraolvastam, már egyáltalán nem mondott semmit se számomra a történet. Nem tudom miért - és biztosan bennem van a hiba-, de untam. Untam a sok klisét, a szájbarágós boldogságkeresést, és alig vártam, hogy túllegyek rajta. Talán, nem is kellett volna újraolvasnom, hanem hagyni, hogy megmaradjon bennem az az élmény, amit elsőnek nyújtott, s akkor nem csalódtam volna ekkorát ebben a könyvben.

Szerintem egy könyv, attól igazán jó könyv, ha bírja a többször újraolvasást, s mindig képes új dolgokat mondani az olvasónak. Sajnos, ebben az esetben nem ez történt - vagy csak én változtam meg az évek alatt.

Összegzés:

Csalódtam, méghozzá nem is kicsit. Így hiába a régi szép emlék, nem tudok rá többet adni 3 pontnál.

Stoker és Dan Brown nyomán

Elizabeth Kostova: A történész

kiolvastam: 2009. október 1.

"Valahogy roppant rejtelmesnek látom azt a váltást, mikor az út során az ember az iszlám világából áttér a kereszténybe, az Oszmán Birodalomból az osztrák-magyarba, a muszlim hitből a katolikusba és a protestánsba. Van valami fokozatosság a városokban, az építészetben: a lassan ritkuló minaretek között megjelennek az egyre nagyobb kupolájú keresztény templomok: még az erdő és a folyó képe is megváltozik apránként, hogy végül már az ember hajlandó azt hinni, hogy a természetet is a történelem lenyomataként olvashatja. Vajon egy török hegyoldal tényleg annyira különbözik egy magyar rét lejtőjétől? Természetesen nem, mégis lehetetlen eltüntetni szem elől azt, amiről a történelem tájékoztatja az elmét. Később, mikor végigmentem ezen az úton, egyszerre láttam áldottnak és vériszaposnak - ez a történelmi látás másik trükkje, hogy szüntelenül ingadozik jó és rossz között. Ha elképzelek egy oszmán betörést a Duna mentén, vagy a keletről jött hunok támadását, mindig elöntenek az egymással küzdő népek, ahogy a diadal és gyűlölet üvöltésével viszik a levágott fejet a táborba, azután egy öregasszony - a gépen látott ráncos nagymamák legnagymamábbika - melegebb ruhát ad unokájára, megcsippenti bársonyos török arcát, majd ügyes kézzel igazít a fazékon, nehogy odakapjon a vadhústokány."

Fülszöveg:

Egy fiatal lány egy régi könyvet és megsárgult levélcsomót talál késő este az apja könyvtárszobájában. A levelek egytől egyig a "Kedves és balszerencsés utódom!" megszólítással kezdődnek, és eg olyan világba taszítják a lányt, amelyről álmodni se mert volna - egy valóságos labirintusba, ahol apja múltjának titka és anyja rejtélyes sorsa egyaránt a történelem mélyén megbúvó, elképzelhetetlen gonoszhoz kapcsolódik.

A levelek a legsötétebb hatalomhoz vezetnek, amelyet az emberiség valaha is ismert - és egy évszázadok óta tartó kutatáshoz, hogy e sötétség forrását megleljék és kioltsák. A kutatás tárgya Karóbahúzó Vlad, ez a középkori fejedelem, akinek uralkodása szolgált alapul a Drakula-legendához. Történészek nemzedékei tették kockára hírnevüket, józan eszüket, sőt életüket, hogy kiderítsék az igazságot Karóbahúzóról. Most pedig egy fiatal lánynak kell döntenie, vállalja-e a ráeső részt a kutatásból - nyomdokába lép-e apjának a vadászatban, amely majdnem az életébe került a férfinak évekkel ezelőtt, amikor még kíváncsi ifjú tudós volt, amikor még élt a felesége is...

Mi köze a Drakula-legendának a modern világhoz? Lehetséges-e, hogy a mitikus Drakula valóban létezett - sőt tovább élt évszázadokon át, a maga kifürkészhetetlen céljait kergetve? A válasz ezekre a kérdésekre korokon és országhatárokon ível át, amint azt először az apa, majd a lánya bizonyítékok után nyomoz, poros amerikai könyvtáraktól Isztambulon és Budapesten át egészen Kelet-Európa mélyéig. A legkülönfélébb városokban, kolostorokban, archívumokban, levelekben és titkos beszélgetésekben kerekedik ki lassan Vlad Drakula sötét uralmának borzalmas valósága meg időtlen szövetkezése, hogy Karóbahúzó irtózatos művét életben tartsák.

Értékelés:

Az úgy kezdődött, hogy sikeresen megbetegedtem (persze, ezen oknál fogva feltétlen el kellett menni a könyvesboltba, hogy megbetegedésem örömére beszerezzünk nekem valami olvasnivalót). Olyan könyvet kerestem, amit nem olvasok ki egy nap alatt, és hosszúsága ellenére mégis fenn tudja tartani az érdeklődésem így betegen is. (nem mintha problémám lenne a terjedelmekkel, csak ilyenkor taknyosan elég válogatós vagyok) Na, hát párom rögtön felfigyelt erre a könyvre, mert nagy is, vastag is és olyan történelmis könyvnek tűnt a cím alapján (hah, minő felfedezés! :) ), és az ára is még az elfogadható kategóriába sorolható (3500 Ft), és persze az sem elhanyagolható szempont volt, hogy minél gyorsabban végezzünk a könyvesboltban, mert ilyenkor nagyon hisztis tudok lenni és minden bajom van. Na, ez a könyv megtalálásának története.

Hát, először is elöljáróban annyit meg szeretnék jegyezni, hogy ezt a könyvet otthon olvassuk és ne hurcibáljuk. Ezt csupán praktikus okokból jegyzem meg, ugyanis a könyv iszony nagy és nehéz (legalábbis ahhoz, hogy a kis retikülödben hordjad).

A regényről: nem szeretnék elfogulatlannak tűnni, de borzasztóan tetszett!! Ennek sok oka van:

- tele van rejtelmekkel, amik folyamatosan fent tudják tartani az érdeklődést, amolyan Dan Brown módra.

- sok országon, kultúrán átívelő a cselekménye, ami megint csak egy piros pontot érdemel (legalábbis nálam mindenképpen), mert imádok utazni (igazából is és a könyvekben is), és igenis irigylem a szereplőket, akik ennyi helyre eljutnak. Ja, és persze itt (sajnos) külön ki kell emelni, hogy amerikai létére nemcsak vágja, hogy hol van szerény kis hazánk és kedves szomszédaink, de még kultúránkról is tud egyet s mást (persze, azért az túlzás, hogy baromi sokat, de azért az amerikaiakhoz képest elég sokat). Mondjuk azért a Géza professzor és a Sándor professzor megnevezéseken elég jót röhögtem, azért az ilyen címeknél mi is inkább a vezetéknevet használjuk... meg voltak még ilyen bakik, de meglepően kevés. Szal, tényleg le a kalappal!

- nagyon tetszett a sok idősík, amelyek olykor párhuzamos eseményekről számolnak be (pl. az apja akkor jött össze Helennel, amikor a lánya Barleyval) és így ezeken a pontokon is összeérnek a szálak. Az időkezelés ilyen sok idősík esetében bonyolulttá teheti az írónő dolgát, de nagyon ügyesen vette az akadályokat. Habár, a végefelé a kislány szálát egy kicsit elhanyagolta és az apja idődimenziója került inkább előtérbe, amit nagyon sajnálok, pedig az elején még sikerült jól ötvöznie ezeket, mindegyik idő megkapta a maga terjedelmét. Habár, lehet ha ez így folytatódott volna, akkor nem 633 oldalas lenne a könyv, hanem a duplája. Mondjuk (ez az én magánvéleményem) megérte volna.

- jó volt visszatérni a konvencionális Drakula-story-hoz, mert az utóbbi időben a szórakoztató irodalom már a vámpírok rengeteg fajtáját kezdte ontani, ami mindenképpen igyekezett inkább különbözni, mint hasonlítani Stoker teremtményéhez. Persze, ez nem gond, mert így legalább nem vagyunk annyira elárasztva "Stoker reloadokkal" , ami így elég uncsi lenne. Mondjuk, ezután a könyv után nem csodálnám, ha valamelyik kiadó újra elkezdené kiadni ezt az első, igazán sikeres Drakula story-t. Vagy tud valaki valamit arról, hogy már kiadták újból Stokert?

- és igazán figyelemre méltó az írónő stílusa! Ne egy Dan Brown féle írást várjunk, én úgy érzem, ez sokkal, de sokkal irodalmibb. Nagyszerű tájleírások, néhol elgondolkodtató mondatok és a történelemhez való viszony. Mind, mind fantasztikus! Csak úgy faltam a betűket!

Mondjuk voltak dolgok, amiket hiányoltam a könyvből (na ná, hiszen nekem mindig van ilyenem) : például a jellemábrázolás szerintem megint háttérbe szorult, igazából mindenkit, mint kutatót ismerhettünk meg és a valódi jellemük nem látszott ki a cselekmény pörgése, zsúfoltsága miatt. Úgy érzem, a szereplők háttérbe szorultak a cselekmény javára. Azért mégis csak jól megrajzolt jellemekkel regény a regény.

Ja, és ezek a véletlenek! Hogy Paul (az apuka) bárhol jár a világban, mindig összefut egy sárkányos könyv tulajdonosával! Azért ennyire nem kicsi a világ! szerintem... még a Rossi professzoros elment, talán még a török csávó is. De a többinél már esküszöm röhögtem, hogy ilyen nincs! :)

Összegzés:

Nagyon izgalmas, nagy igénnyel megírt mű. Nekem tényleg nagyon tetszett, szóval ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti Drakulát, a történelmet, a nyomozást, az utazást és nem riad vissza az oldalszámoktól! Az értékelésemben 9 pontot kap!

Vatikán által betiltva

Október 5-i megjelenéssel egy fantasztikusnak ígérkező könyvsorozat jut el a magyar könyváruházak polcaira, amit minden történelmet illetve thrillert kedvelőnek a figyelmébe ajánlok. Én a Bookline oldalán akadtam rá és rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert a szerzőpáros nem csupán egy fikcionalizált regényt írt, hanem eddig elveszettnek hitt történelmi dokumentumokra támaszkodva írták meg ezt a könyvsorozatot. MOst pár szót idéznék a Bookline-ról ennek kapcsán:

A sorozatról

Monaldi és Sorti, olasz történészházaspár levéltári kutatásai során egyedülálló dokumentumokra akadt: megtalálták Atto Melani elveszettnek hitt levelezését. Elhatározták, hogy egy regénysorozat formájában dolgozzák fel a híres kasztrált énekes életét, aki a Napkirály, XIV. Lajos legügyesebb kémje volt.

A hét kötetesre tervezett sorozat címei összeolvasva egy latin nyelvű mondatot alkotnak: Imprimatur secretum, veritas mysterium, unicum… A két utolsó könyv címét a szerzők teljes titokban tartják, és rajongóik egyik kedvenc szórakozásává vált világszerte, hogy megpróbálják kitalálni, mi lehet a két utolsó szó.

A könyvsorozat meglepő adalékokkal szolgál a pápák és az uralkodói családok kapcsolatairól és a 17-18. századi történeti események hátterében megbúvó, titokzatos összeesküvésekről. Európa történelmének egy eddig ismeretlen oldala tárul fel az olvasók előtt, ami minden eddiginél sötétebb képet fest az egyház politikai kapcsolatairól.

A korabeli egyházfők tevékenységére vonatkozó részletek a Vatikán haragját oly mértékben kiváltották, hogy a Szentszék nyomására a szerzőpáros könyveit hazájukban betiltották. Az Imprimaturt követő kötetek a mai napig nem jelenhettek meg Olaszországban. Mindeközben könyveiket újabb és újabb nyelvekre fordítják le világszerte, és az eladási listákon a legsikeresebb történelmi thrillereket is maguk mögé utasítják.

A siker titka azonban nem csak a könyv leleplező jellege. A szerzőpáros lebilincselő történeteiben a modern thrillerek izgalmát adó eszközök egész sora megtalálható, stílusos és kifi nomult rendszerbe foglalva. A sorozatból hamarosan fi lm készül Ben Kingsley és Tim Roth főszereplésével, Stephen Frears rendezésében. Az első rész 2011-ben kerül a közönség elé.

Szóval, ígéretesnek érkezik... ezt megszerzem magamnak!

Ne feledjétek: OKTÓBER 5!!!!!

A krimikirálynő élete

Thompson, Laura:

Agatha Christie - Egy angol rejtély

Megannyi váratlan fordulat, rejtélyes, máig felderítetlen szálak, és egy kivételes karakter a főszerepben: Agatha Christie, minden idők legolvasottabb írónője. A krimikirálynő életéről több mű is megjelent, ebben az átfogó életrajzban azonban Laura Thompson a család engedélyével először tesz közzé soha nem publikált dokumentumokat, levélrészleteket és naplóbejegyzéseket, melyek alapján nemcsak az életrajz eseményeit pontosítja, de megrajzolja egy, a kora társadalmi konvencióit merészen figyelmen kívül hagyó asszony alakját, és fényt derít Agatha Christie karaktereinek, regényeinek életrajzi forrásaira is. A könyv olvasmányos, magával ragadó stílusa az írónő munkáit idézi, a kötetet pedig izgalmas képanyag egészíti ki, részben először publikált fotókkal a családi albumokból - igazi csemege minden rajongónak!

A könyv várható megjelenése: 2009.október 15.

Minden valamire való Agatha Christie rajongónak kötelező olvasmány, amely már előjegyezhető a Bookline-on 3192 Ft-ért.

A válasz arra a kérdésre miért is kell szilveszterkor buliznunk?

Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza

Kiolvastam: 2009. szeptember 20.

" Azok a rítusok és hiedelmek, amelyeket 'Az idő megújítása' cím alatt csoportosítottunk, végtelenül sok változatot alkotnak, és azzal nem is áltathatjuk magunkat, hogy összefüggő és egységes rendszerben kíséreljük meg a bemutatásukat. Ám dolgozatunk célja nem is kívánja meg, hogy e megújítás minden formáját bemutassuk vagy akár morfológiailag vagy történetileg elemezzük. Nem kell most tisztáznunk, miként alakult ki a naptár, s ugyancsak nem kell felvázolnunk olyan rendszert sem, amely magába foglalná a különböző népek eltérő felfogását az 'évről'. A legtöbb primitív társadalomban az Újév azonos az új termésre helyezett tabu visszavonásával: ezzel a kijelentéssel a termés ehetővé és ártalmatlanná válik a közösség számára. Ahol több gabona- és gyümölcsfajta terem, és egymást követő évszakokban érnek be, ott gyakran több újévi ünneppel találkozhatunk. Ez azt jelenti, hogy az idő felosztását azok a rítusok határozzák meg, amelyek az élelemkészletek megújítását irányítják. Azok a szertartások szabják meg tehát az időegységeket, amelyeket a közösségi élet folytonosságának teljességét hivatottak fenntartani."

Fülszöveg:

Az örök visszatérés mítosza az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot sem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, amelynek történelmét végtelen szertartásokból éli át újra és újra, s amelyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve örökké visszatér.

Az archaikus közösségből kiszakadt, 'történelmi' vagy modern ember vigasztalanul állna a történelem rémületével szemben, ha nem fogadna el valaminő világszellemet, hiszen tudása, mellyel felismerte emberlétének végleges voltát, nem kárpótolja a rászakadó szenvedésekért. A modern embert csak olyan szabadságfilozófia menti meg, amely nem zárja ki az isteni létezést. Ez a filozófia az archetipikus ismétlés hagyományos szellemét meghaladó zsidó-keresztény vallásos élményben: a hitben adatott meg az ember számára. A modern ember a bűnbeesés embere, s az archetípusok ismétlésének paradicsomából kiűzetve egyetlen segítsége maradt: a kereszténység. Az örök visszatérés élménye által az archaikus emberhez hasonlóan részese lehet a teremtésnek.

Értékelés:

Először a szerzőről ejtenék meg pár szót: Mircea Eliade (1907-1986) világhírű vallástörténész és író, Bukarestben született, ott kezdte tudományos pályáját. 1940 és 44 között az Antonescu-kormány képviseletében diplomáciai szolgálatot teljesített Lisszabonban és Londonban. A háború után Párizsban a Sorbonne-on, majd a chicago-i egyetemen tanított. Vallástörténeti kutatásaiban az ember mítoszokban megnyilvánuló önképét, a vallás szerkezetét és kultúraformáló szerepét, az egzisztenciális egységet alkotó individuumok jellegezetességeit vizsgálja.

Eliade könnyű nyelvezete még a kissé képzeletlenek számára is megfelelő olvasnivalót nyújt. Persze, ettől mondanivalója tudományos, de a nyelvezete megkönnyíti a megértését, amit ráadásul rengeteg, különböző kultúrákból vett példával támaszt alá, ami tovább szélesíti az olvasó látókörét.

Sok érdekes dolgot megtudhat belőle a kedves olvasó, s szokásaink, időfelfogásaink miértjeire is választ kaphatunk ebből a tanulmánykötetből, amely négy fejezetből áll: 1. Archetípusok és ismétlés 2. Az idő megújítása 3. szerencsétlenség és történelem 4. A történelem rémületében

Az érdekességeket és a címben feltett kérdésre adott választ nem lövöm le, járjon mindenki utána! Érdemes!

Összegzés:

Érdekes, könnyen és gyorsan olvasható, külcsínyre is megfelel a kívánalmaknak! De végül az értékelésemben csak 7 pontot ér el.

Egy igazi francia klasszikus

Corneille: Cid

Kiolvastam: 2009. szeptember 11.

" Vegyük fel újra a gyöngült harag keresztjét,

Bárhogy aggódom is, szólít a kötelesség.

Dicsérik, éltetik, s ujjongva hallgatom!

Néma becsületem, béna akaratom!

Szerelmem csönd legyen, hadd jajjgasson a bánat,

Legyőzött két királyt, de megölte apámat;

Olvasom kínomat e súlyos gyászruhán,

Az első hős tusa, íme ezt adta rám;

S hadd zengjék tetteit a nagyszerű vezérnek,

A tárgyak körben itt, csak bűnéről beszélnek.

Ti, akik híremért a vágytól óvtatok,

Fátyol, szalag, palást, sötétlő kárpitok,

Győzelmét hirdető díszek, fekete pompa,

Ti adjatok erőt gyászos feladatomra,

S ha majd diadalmasan a vágy új harcra kel,

Figyelmeztessetek mi az, mit tennem kell:

Diadalmas kezét támadjam és ne féljek."

A tartalom:

Sevillában járunk, ahol a betörni készülő mór sereg nagy gondot okoz a királynak. Ám a csata mellett természetesen a szerelem is megjelenik a műben, ami sose olyan egyszerű, mint az bárki első pillantásra gondolná... Dona Urraca szerelmes lesz a néhai hős, Don Diego fiába, Rodrigoba, ám magas társadalmi helyzete miatt a kapcsolat halálra van ítélve. Ezért Urraca úgy tekergeti a szálakat, hogy végül szerelme egy másik lányba, Ximenába szeressen bele, mert úgy gondolja így apadni fognak érzelmei Rodrigo iránt. Ám a házassági ajánlat előtt a két szerelmes apja összevész egymással, s Ximena apja pofon üti Rodrigo apját, aki a sértést vissza kívánja adni. Ám ő már megörgedett, így fiát kéri meg arra, hogy hívja ki párbajra szerelme apját. A harc eldől, Ximena apja meghal. Vajon képes lesz-e szerelmük túlélni ezt a tragédiát? Vagy örökre eltávolodnak egymástól? Esetleg Urraca vágyai felülkerekednek kötelességén, és mégis magának akarja majd Rodrigot?

Értékelés:

Az alaphelyzet ismerős: két szemben álló család, ahol a két gyerek szerelmes egymásba. Ám a borzalmas végkifejlet ebben a darabban elmarad. Ezt, azt hiszem elárulhatom.

A törénelmi hátterénél érdemes megemlíteni, hogy ebben az időszakban Spanyolország és Franciaország kereskedelmi kapcsolata igen jó volt, s ennek diplomáciai biztosítéka volt a királynő spanyol származása. A spanyol nyelv franciahonban igen divatossá lett, s ennek az általános divatnak az árama sodorja magával a spanyol tárgyú drámákat, így a Cid-et is. a helyzet azonban tovább bonyolódott azzal, hogy 1636 nyarán kitört a spanyol-francia háború, és a spanyol csapatok Párizs felé közeledtek. A király népszerűségét, tekintélyét erősen veszélyeztette, hogy felesége az ellenséges Spanyolország királyának a lánya. Ebben a kritikus időszakban jelent meg a Cid, s benne az akkor nagyon is aktuális alapkonfliktus.

A Cid-ben található egyik nagy dilemma, hogy családunkhoz (becsületünkhöz) vagy szerelmünkhöz (vágyunkhoz) legyünk-e hűségesek elsősorban? Persze, bármelyiket választja is az ember, mindenképp elveszít valamit. Cid a becsületét választja, de szerelmét pont ezért elveszíti. Így az élete értelmetlenné válik, s végig azért küzd, hogy visszaszerezze eltűnt boldogságát.

A mű nagyon élvezetes, jó volt olvasni! Habár, mint modernebb emberpéldány, sok mindennel nem tudtam egyetérteni, vagy talán nem tudtam teljesen felfogni. Ximena szenvedése persze, még érthető... no, de az örök bosszú már annyira nem. Mert ugye még mindig szereti Rodrigo-t, de közben meg bosszút esküdött... És persze, a szülőket sem értem: miért kell belekeverni a gyerekeket a maguk konfliktusába? Na, hát ezek voltak azok a részek, amikkel nem tudtam mit kezdeni. No, de persze erre meg az lenne a válasz, ha ezek nem lennének hol lenne a konfliktus? és a mű? Na, és persze tegyük azt is hozzá, hogy 300-400 évvel ezelőtt teljesen más volt a világ, mások voltak a konvenciók.

Összegzés:

Jó volt, jó volt. De azért nem hiszem, hogy unalmas napjaimban előveszem olvasni. Azt hiszem ezt inkább színpadon kell látni! De azért ajánlani tudom mindenkinek! Végülis úgyse vesz el sok időt, és tényleg élvezhető! Az értékelésemben 5 pontot kap.

Mindenkivel megesik

Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Nos, ez csak egy rövid bejegyzés lesz. Azt hiszem el kellett jönnie ennek a pillanatnak is: nem tudtam végigolvasni a regényt. Ez a mű hibája lenne? Azt kell mondjam, hogy nem. Elkezdődött az egyetem és rögtön egy csomó olvasnivaló szakadt a nyakamba, nehezebbnél nehezebb szövegek, sőt szövegek igazi tömkelelege. Sajnos, így nem volt türelmem most még egy plusz olvasnivalóhoz, ami szintén nem egy könnyű olvasmány. Ezt 6 oldalból megállapítottam. Kicsit ide-oda csapongós, iszonyat hosszú mondatok, és még sorolhatnám. Még sose olvastam indiai irodalmat, így elvárásom se volt. Azt kell mondjam, ez egy olyan stílus, amit meg kell szokni, s a megszokáshoz türelem kell. NA, ez nekem most nem volt, illetve nincs. Persze, itt újból leszögezném, hogy nem a könyv hibája, hanem a körülményeké. Így értékelni se tudom a művet. MAjd egyszer, egy nyugodt, unalmas időszakomban mégegyszer nekifutok és majd akkor.

Majd most valami olyat választok, ami pihentető és képes feledtetni velem a kötelező irodalmak borzalmát. Vagy, ha nincs más, akkor a kötelezőkkel fárasztom majd a jónépet. :) Addig is olvassatok szorgosan!

Kétbalkezes tinilány, vámpírfiú és a szerelem

Stephanie Meyer: Twilight

kiolvastam: 2009. szeptember 4.



" Alkonyat van megint - mormolta. - Megint vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér. - Vannak dolgok, amelyeknek nem kell véget érniük - szűrtem az összeszorított fogaimon keresztül, mert abban a pillanatban teli lettem feszültséggel. Felsóhajtott. - Azért hoztalak el a bálba -kezdte lassan, mert végre elszánta magát, hogy válaszol a kérdésemre -, mert nem akarom, hogy bármiről is lemaradj. Ha megoldható, én nem akarom, hogy miattam kelljen lemondanod valamiről. Azt akarom, hogy úgy élj, mint egy emberlány! Azt akarom, hogy az életed olyan normálisan folytatódjon, mintha én meghaltam volnan 1918-ban, ahogy történnie kellett volna. Összeborzongtam attól, amit mondott, aztán dühösen megráztam a fejem. - És mégis, mit gondolsz, miféle fura párhuzamos világban mentem volna én el az iskolabálba saját szabad akaratomból? Ha nem lennél ezerszer erősebb nálam, akkor gondoskodnék róla, hogy ezt ne úszd meg szárazon. Egy pillanatra elmosolyodott, de a szeme komor maradt. -Nem is volt olyan rossz, te magad mondtad. - De csak azért nem, mert veled voltam. Egy percig hallgattunk: Edward a holdat bámulta, én őt. Bárcsak meg tudnám magyarázni neki, mennyire nem érdekel engem a normális emberi élet!"
Fülszöveg:
Forks fölött mindig felhős az ég, Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ideköltözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nemcsak a mindennapi csetlések-botlások fenyegetik.
Hanem Ő...
Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. Egy nap a legenda megelevenedik...

Értékelés:

Kezdjük azzal, ami a regény talán egyetlen pozitív tulajdonsága: a külseje. Nagyon szép kivitelben jelent a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. A kötet igazán kézbe való, hívogató, csábító... Jó ideig el lehet benne gyönyörködni!

De nem úgy, mint a regényben... Nem mondanám azt, hogy szerintem borzalmas. de nem is jó. Persze, itt leszögezném, hogy ez az én privát véleményem és nem akarok ezzel senkit se megsérteni, tekintve, hogy mekkora rajongó-tábora van... És pont ez az, amit nem értek! Annyi, de annyi jó ifjúsági könyv van és most mégis ez a mérvadó.

Pedig az írónak (végülis nevezhetjük így, mert van pár könyve) olyan, de olyan borzalmas stílusa van! A könyv olvasása közben az az érzésem támadt, mintha egy hisztis, hormonjaival küszködő lány blogját olvasnám az interneten. Jó, persze itt lehetne azt mondani, hogy ennek pont ez a lényege, mert egy hisztis, hormonjaival küzdő lány szemszögéből látjuk ezt az egész történetet és milyen jó írói fogás, hogy stílusában is bele tud illeszkedni ebbe a szerepbe. Na, de itt jön az, hogy az írói nagyságnak ezen keresztül is kellene érződnie. De mégis hol? Ezt mondja meg nekem valaki! HOL???

A tájleírások nagyszerűségében ( körübelül így néz ki egy: "minden zöldben játszott: a fák, a törzsüket borító moha, a lombsátor, a páfránnyal benőtt talaj. Még a levegő is zölden szűrődött át a falevelek között" és itt vége is a tájleírásnak) amiket már egy tizenöt éves, kisebb-nagyobb írói ambícióval megáldott tinédzser is szebben meg tudna fogalmazni. Legalább ebben megcsillogtathatta volna a szerző saját tudását. De persze, gondolom a tájleírás ma már nem divat. Hát, persze. Csak ez lehet a gond. De akkor nézzük meg a szereplőket! Az már csak divat, hogy tudjuk milyen jellemek szerepelnek a műben. De sajna, az Alkonyatban ebből a szempontból is csalódnunk kell... Meg tudjuk ugyan, hogy Bella kétbalkezes és Edward olyan, mint egy görög isten, de ez még nem jellemábrázolás, szerintem. Legalábbis én ezzel nem elégszem meg.

Amit még dícsérni szoktak ebben a könyvben, az a szerelemábrázolás... őőőő, hát nem tudom.... akik dícsérték, azoktól megkérdezném, hogy voltak-e már valaha szerelmesek vagy ha azok nem is, akkor olvastak-e IGAZI szerelmes regényt. Mert szerintem nem. Vagy nekik vajon tényleg csak a külsőségeket jelenti a szerelem? Mert a regényben folyamatosan csak annyit lehet olvasni, hogy ez az Edward milyen jól néz ki stb stb. És persze, az elválás fájdalmának leírása kimerül abban, hogy nem kap levegőt és fáj a mellkasa. Nem hiszem, hogy ennyivel le lehetne írni ilyesmit. De persze, lehet hogy csak az ő érzései ilyen szegényesek.

Vannak benne még idegesítő dolgok, például Bella viselkedése az apjával szemben (megsúgom: önző, folyton elégedetlenkedő. Mondjuk az apjának mindjárt jobb helyzete lesz a lánya szemében, mihelyt vesz neki egy autót). De végülis, ezt kell erősíteni a tinédzserekben... a mai világban.... Na, de ezt nem is részletezem tovább.

Összegzés:
Egy olvasásnak elment. Többnek nem hiszem. Abszolút tinédzser-regény, ennél nem több. Viszont még abból is a rosszabb fajtából van, szerintem semmiféle pozitív előképet nem állít a fiatalok elé. CSak a szerelem külsőségeit, a szülőktől való eltávolodást, a zárkózottságot. De lehet, hogy csak én várok el túl sokat az ifjúsági regényektől... MAjd igyekszem lejjebb tenni a mércét. De sajnos, erre a regényre minden reményem ellenére csak 3 pontot tudok adni. De ez ugye, szubjektív... Lehet, hogy valakinek meg ez lesz A REGÉNY.

Virág és cigaretta illat, tengerzúgás

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

kiolvastam: 2009. szeptember 3.

"Ez Manderley. Nyugalom, békesség, harmónia. Akárki él a falai között, akármennyi baj, gond éri, akármennyit kell küzdenie, szenvednie, ha mégannyi könnyet ont is és szomorúságot rejteget szívében, Manderley békéje nem bomlik meg, Manderley szépsége örök és változatlan.

A virágok ha meghalnak is, jövő tavasszal újra feltámadnak. A madárfészkek újra benépesülnek, a fák ismét kizöldülnek. A moha megnyugtató szaga érzik a levegőben, méhek zümmögnek, tücskök ciripelnek, szürkegémek építik a fészküket, pillangók táncolnak a pázsit fölött, pókok szövik finom hálójukat, és megrémült nyulacskák menekülnek vissza riadtan a bokrok közé. Orgona fog nyílni és akácvirág, és a fehér magnólia virágba borul az ebédlő ablaka alatt. Manderleynek senki és semmi nem árthat. Mindig itt fog rejtőzni az öböl mélyén, mint valami életre kelt mesekönyv. Az erdők védően állnak körülötte, a tenger pedig hol közelebb jön, hol visszahúzódik.

Maxim még aludt, nem akartam feleklteni. Hosszú, nehéz nap vár ránk. Országutak, sürgönypóznák, fárasztó forgalom, London. És ki tudja hova vezet ez az út. A jövő ismeretlen."

Fülszöveg:

Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián - ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása - ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra - ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség és a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol életének fonákjairól is: a titkos bűntudatról, a rettegéről, a névtelen szorongásról, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderley-től, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől - ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderley-re és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg - de lényegében ő is MAnderley-t fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly' sokáig néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy -bár az igazságszolgáltatástól megmenekült- végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjánál - s vele együtt az ártatlanoknak is?

A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekémyn mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmicas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását - s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderley-k egész világát felperzselő tűzvész előtt.

Értékelés:

Nagyon tetszett hogy a műben nagyon fontosak az illatok. Szinte lépten-nyomon fel-fel bukkan egy-egy illat, olykor egész illatkavalkád. Nagyon kevés műre jellemző az, hogy a szaglás fontosságát ennyire előtérbe helyezi, pedig nagyon jó hangulatfestő eszköz és az ember még jobban bele tudja magát élni a regény világába. Hiszen a valóéletben is jelentősséggel bír (legalábbis nálam biztos): egy-egy illat behoz egy emléket, vagy elindít egy gondolatsort és nem tudunk betelni vele.

A regény másik, számomra nagyon tetszetős eleme, pedig az író idő- és valóságkezelése volt. A történet során egy-egy szituáció, tárgy, vagy illat előhívott a narrátor-főszereplő gondolataiból egy másik lehetséges valóságot, amely leginkább a "mi lett volna ha..." vagy a "biztosan most az történik, hogy..." feltételezésekből növi ki magát és teljesen eltávolítja a főszereplőt a való világtól, s ezt a másik valóságot kezdi el élni, amiből egy telefoncsörgés vagy hozzászólás zökkenti vissza a saját világába.

A visszaemlékezés is fontos szerephez jut a regényben. De nem a valódi múltra, hanem egy, a főszereplő által elképzeltre. Hiszen kit ne ihletne meg a hajdan jobb napokat is látott birtok? Kinek nem lódítaná meg a fantáziáját egy régi szoba, ami ugyanolyan állapotban van, mint ahogy előző tulajdonosa hagyta? Vagy egy zsebkendő, melyet egy régi kabát ujjában találna az ember és még mindig érezni lehetne rajta volt gazdájának parfümjét? Ki ne képzelné el a 90 éves öregasszony fiatalságát, amikor még nem volt vak, arca nem volt ráncos és képes volt a sétára, a lovaglásra és ott járkált Manderley falai között és ugyanazon az úton sétálgatott, mint most a főszereplő?

Itt - mint látható -  nem is a külső történések a lényegesek, hanem inkább a lelki folyamatok: ki hogyan éli meg a kialakult helyzetet. Tulajdonképpen a 440 oldalas könyv első 300 oldaláral azt is lehetne mondani, hogy egy modernkori Jane Austen regény: szerelem, intrika, bizonytalanság. Az utolsó 140 oldal az, amelyben összesűrűsödik a tényleges cselekmény és az ember annyira a hatása alá kerül, hogy nem lehet letenni. Lehet, hogy ez volt a bajom a regénnyel: túl hosszúra sikeredett az eseménytelenség a regényben. De máskor biztosan jobban tetszett volna (mondjuk egy uncsi téli estén) de most valahogy nem volt a lassúsághoz kedvem. Szerintem még télen előveszem és majd akkor meglátjuk hogy teszett, mert biztos nem annyi pontszámot érdemel, mint amennyit most adni fogok.

Összegzés:

Végülis rosszat nem nagyon tudtam mondani erről a regényről, mert a stílusa nagyon jó és a hangulata mesterien van megteremtve. Sajna, azért ott van az a bizonyos de... szerintem most nem egyezett a könyv és az én hangulatom. Ez volt a gond. Majd újraolvasom, de addig is csak ezt a pontszámot tudom neki adni: 7 pont. Nektek is inkább egy őszi vagy téli esti olvasást ajánlanék... Akkor biztos nagyon átjön a hangulata!