Ennek az évnek se tudok tervek nélkül nekiindulni, annak ellenére, hogy a tavalyi célokat kicsit bebuktam. Pedig igazán nem terveztem sokat szerintem, mégis a nagy része maradt úgy, ahogy eddig is volt. Ennek leginkább az életemben bekövetkező nagy volumenű változások az okai. De erre már igazán rájöhettem volna ennyi év után, hogy a tervekbe bizony sokszor beleszól az élet. De mindezen tapasztalatok ellenére most is úgy érzem, hogy muszáj terveznem, mégha nem is sokat, nem is komolyan, de valahogy úgy érzem, hogy ha teljesen tervtelen lennék, csak a nagy nihilbe csapódnék bele.

Mielőtt rátérnék az idei kitűzött céljaimra, még elmerengek kicsit a 2020-as terveimről és sikerességükről.

> Várólista csökkentés: a felét, azaz hat darab könyvet sikerült teljesítenem az alternatív lista nélkül induló vcs könyvkupacomból. Ebből három instant kedvenc is lett, mint Robin Stevens sorozata, James Herriot bácsi könyve és persze Eleanor Oliphant is. Soha rosszabb arányt, én azt mondom. 

> Goodreads Reading Challenge: minden évben 50 könyv elolvasása a cél, ezen sose változtatok, mert ez az a mennyiség, ami nem okoz nekem szorongást vagy teljesítménykényszert. Lazán teljesíteni tudom a nyári olvasói válságommal is, de az élet most kicsit tovább közbeszólt. Végül 48 könyvet sikerült tavaly elolvasnom, remélem, most már kezdek visszatalálni az olvasáshoz. 

> #haviegyújraolvasáskihívás: Sajnos a szabályok szerint nem sikerült, ugyanis egy újraolvasást nem tudtam az adott hónapban befejezni, így nem lett érvényes. De 2020-ban tizenhárom könyvet olvastam újra. Oké, ennek nagy része Harry Potter volt, hiszen a podcast miatt elsőbbséget élveztek. Az elején próbáltam azért más típusú olvasmányokat is beválogatni a Harry Potterek mellé, de aztán ősszel már sajnos nem jutott erre kapacitásom. 

> Még több képregényt! -2019-ben nagyon rákaptam erre a műfajra, és szerettem volna ezt a lelkesedést átvinni a következő évre is, és jobban beleásni magam a képregények világába. Végül szánalmasan keveset, összvissz hármat - ebből egy újraolvasás volt -  sikerült magamévá tennem. Na de azok micsoda képregények voltak! Újraolvastam a Persepolist, az egyik legkedvencebb történetemet. Megismerkedtem David Petersen csodálatos Egérőrségével, és persze ott volt a monumentális Sandman, ami egészen elképesztő élmény volt. 

> Átgondolt vásárlások: oké, kicsit több sikerült mint 2019-ben, amikor összesen 25 könyvet szereztem be. 2020-ban ez a szám 37 lett.  Különösen a tavaszi járvány idején igyekeztem támogatni valamennyire a kiadókat, így könnyebben elcsábultam egy-egy vásárlásra. A nagy akciókat nem használtam ki, mert azok nem átgondolt vásárlások lettek volna, inkább csak a szokott árengedménnyel rendeltem a kiadók oldaláról, de valóban azokat, amik ott csücsültek a kívánságlistámon. Illetve egy nyári könyvesboltozás alkalmával teljes áron is vettem könyveket, ami a saját olvasmányaimat tekintve nem is tudom, mikor fordult elő utoljára... Gyerekkönyv vásárlásaimmal (amik ugye nem az én könyvtáramba mentek) pedig a szegedi csoda gyerekkönyvesboltot támogattam, az Ákombákomot a tavaszi járvány idején minden hónapban. Ezek nem olyan átgondolt vásárlások voltak, hogy már régóta szerettem volna a Fiatalúr könyvtárába őket, hanem inkább abban az értelemben, hogy átgondoltam, hova tesszük a pénzünket, kit segítünk ki ebben a szorult helyzetben. Mindig szuper gyerekkönyveket kutattak fel számunkra az ott dolgozók, sok örömet köszönhetünk mi is nekik. Illetve a szintén nehéz helyzetbe kerülő Csirimojó Könyvkiadót is támogattuk egy vásárlással, akik nagyon igényes gyerekkönyveket adnak ki, amik igazán nem mindennapiak. Az Egérke Enciklopédiájába ugyan még nem nőtt bele a Fiatalúr, de ezt hosszú távú befektetésnek gondolom. 

> változatos nemzetiségek: ez nem hiszem, hogy összejött, ha jól számolom, talán négy nem angolszász szerzőtől olvastam 2020-ban. Azt hiszem, ez kicsit messze van a változatosság fogalmától. 

> Olvassak tudatosan angolul: ha nem számoltam el, összesen nyolc darab könyvet olvastam angolul, ami a 2019-es öt darabhoz képest előrelépés ugyan, viszont bevallom őszintén, azt hittem, sokkal több volt az idegennyelvű olvasásom. Legalább egy duplázásban reménykedtem, de ez mégse jött össze.

 

És mik a terveim 2021-re?

 

A szokásos kihívások természetesen maradnak, még akkor is, ha nem sikerült tavaly teljesítenem őket. Mindenképp indulok - játékon kívül ugyan - Lobo várólista csökkentéses kihívásán, amihez a polcot már össze is állítottam. Szeretnék ismét csak 50 könyvet belőni magamnak a Goodreads Reading Challenge-en, és persze a kedvenc kihívásomon, a #haviegyújraolvasáskihíváson is részt fogok venni mindenképp. 

> Könyvbingó: theodora másik szuperötletes kihívásán is részt fogok venni, ami már a 8.éve fut. Nagyon izgis szempontok szerepelnek benne ismét, úgyhogy úgy döntöttem ezt is megpróbálom. Az elején nem feltétlen tervezek ide direktbe olvasni, hanem majd egy idő után megnézem, hogy is állok a dolgokkal, és majd utána kezdem tudatosan kitöltögetni a fennmaradó helyeket. Majd meglátjuk, mennyire sikerül. 

> önismeret, önfejlesztés: idén nagyon szeretnék erre a témára rákoncentrálni, mert úgy érzem, sokat kell fejlődnöm bizonyos területeken. Nem tudom, könyvekből mennyire tudom ezeket elsajátítani vagy szükséges-e a terápia, mindenesetre én egy jó kezdésnek tartom, ha először könyveken keresztül megtapasztalom ezt és kicsit elmélyülök a témában. Aztán a többit majd meglátjuk. 

> természetismeret: ez a másik téma, amire idéntől szeretnék jobban rákoncentrálni. Az, hogy az új lakhelyünkről pár perc alatt kint lehetünk a természetben, barangolhatunk a környező erdőkben, ellenállhatatlan vágyat ébresztett bennem, hogy jobban rákoncentráljak a természet megismerésére, újbóli felfedezésére. Gyerek - és tinikoromban nagyon élveztem az ezzel a témával foglalkozó írásokat, de aztán a fikciók világa elfordított attól, hogy ilyesmiket keressek tovább a könyvekben. Jó lesz újra felfedezni, és amiatt is fontosnak tartom ezt, hogy a Fiatalúrnak is át tudjak adni fontos, hasznos vagy éppen érdekes ismereteket a sétáink, túráink során. 

> több angol nyelvű olvasmány: mondjuk, ha már tíz környékén összejön, teljesítettnek nyilvánítom.

Az átgondolt vásárlások természetesen továbbra is célok, bár ezt már nem nagyon érzem megerőltető dolognak részemről. A mértéktelen halmozás már egyenesen taszít, el sem tudnám képzelni már, hogy egy jó akció kedvéért 10-20 könyvet bevásároljak. Jó lenne még valamikor mostanában kiszanálni a kívánságlistámat is, mert ahogy mostanában átnéztem, már nem mindegyikre éreztem ingerenciát, hogy birtkoljam.

 És azt hiszem, ennyi idénre. Mindenkinek hajrá a komoly és komolytalan célkitűzésekkel egyaránt, vagy ha azok nincsenek, akkor éljen a spontaneitás!

 

Csökkentem a várólistámat 2021-ben is!

 

Mondjuk idén játékon kívül, mert megcsúsztam a jelentkezéssel. De ez nem szegi kedvem, így azért megcsináltam a Lobo által írt szabályok szerint a kis kupacomat, ami most 18 könyvet tartalmaz. Lehet, más könyvek kerültek volna rá, ha az egész házi könyvtáram rendelkezésre áll, de mivel a költözéskor csak minimális könyvmennyiséget hozhattam magammal, ezért egy kicsit szűkösebbek voltak a keretek. Mindenesetre szerintem így is változatos könyveket sikerült beleválogatnom - akár műfajukat vagy éppen hosszúságukat tekintve. 

Az utóbbi években nem igazán volt számszerű sikerem ennél a kihívásnál, de sok remek élményt és kedvenc könyvet köszönhetek neki, így a lelkesedésem ezért is töretlen. Ahogy az évösszegzőmben is említettem, talán nem is az a lényeg - legalábbis számomra - , hogy valóban elolvassak 12 könyvet a rég tologatottak közül, hanem igazából már ha pár darab olvasmány a kihívás miatt előtérbe kerül nálam, már az is siker. Hajlamos vagyok ugyanis elsikkadni a régi beszerzéseim felett, ha azok mondjuk már két-három esetleg ennél is több éve ott árválkodnak a polcaimon. Mert mindig jönnek az újabbak vagy vérszemet kapok egy újabb könyves témában, vagy csak elvisznek az olvasmányaim teljesen más irányba, valami olyanba, ahová nem érnek el ezek a régi beszerzések. És ezért is szuper ez a kihívás, hogy emlékeztet arra, hogy a nagy felfedezések és aktuális rajongások között bizony vannak még érdekes vagy legalábbis annak tűnő könyveim. 

De térjünk rá a lényegre! A 2021-es várólista-csökkentéses játékban résztvevő kiszemeltjeimre. 

Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok - ezt január 1-jén már el is kezdtem olvasni, úgy döntöttem, nem riadok többé vissza a hosszúságától. Ami persze teljesen irreleváns félelem részemről, hiszen sok hosszú kedvenc könyvem van, de ahhoz, hogy belekezdjek az ilyesmikbe, mindig kell egy jó nagy levegő. Szóval nagyívű regény a festészetről, a szerelemről, a zsenivel való együttélésről, amiről Nikkincs olyan jókat írt anno, hogy muszáj volt beszereznem ezt a könyvet. Eddig egyébként szuper!

Naomi Novik: Ezüstfonás - bár a Rengeteg sajnos csalódás volt nekem, de erről a történetről olyanok is elismerően nyilatkoztak, akik szintén nem voltak elájulva a szerző előző regényétől. Női sorsok, mítoszok és tündérmesék. Adok neki még egy esélyt!

Szécsi Noémi - Géra Eleonora: A budapesti úrinő magánélete - Ez a korszak mindig is érdekelt, női szemszögből meg aztán pláne. Aztán a könyv az évek során valahogy sikeresen elsikkadt a könyvespolcom rejtekeiben. Tavaly olvastam a Lányok és asszonyok aranykönyvét Szécsi Noémitől, és akkor ismét a látómezőmbe került ez, a már megjelenésekor megvásárolt kötet. Nem kérdés szerintem, hogy mennyire fog tetszeni. 

Andri Snaer Magnason: LoveStar - pár éve vettem a Coopban kemény 500 Ft-ért. Akkoriban olvastam Magnason pár könyvét könyvtárból, és jelnek vettem, hogy akkor ez legyen a következő. Aztán mégsem folytattam az ismerkedést akkor a szerzővel, de ha már ismét a kezembe került, miért is ne kerülhetne fel a listámra? Izlandi író, disztópia. Szerintem jó kombó.

L. M. Montgomery: Emily - A tűzpróba - L. M. Montgomery írásait imádom, de eddig még csak az Anne-sorozatot olvastam tőle illetve A kék kastélyt, amin azért jó lenne továbblépni, bármennyire is zseniális. A választásom az Emily-trilógiájára esett, kíváncsi vagyok, hogy ez a másik hősnője mennyire lesz rokonlélek. 

Tove Jansson: Jön az üstökös - gyerekként nagyon  szerettem a furcsa hangulatú Múmin-rajzfilmeket, és mivel sok ismerősöm szereti az eredeti írott történeteket is, ezért én is szükségét érzem, hogy megismerkedjek ebben a formában is velük. A rajzfilmekből nem sokra emlékszem, csak arra, hogy mennyire szerettem. Biztos vagyok benne, hogy könyvben sem lesz ez másként. 

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája - ahogy PuPilla mondaná, ő egy igazi listaveterán nálam. Igen, tudom, még mindig nem olvastam, pedig eskü szeretném, de aztán mindig elétolakodik valami más, és szegény süni csak ott szomorkodik tovább a polcaimon. De idén ennek vége, belevetem magam, mert Amadea azt mondta, hogy nekem való könyv, és neki általában igaza van ezekben a kérdésekben. :)

Richard Adams: Gesztenye, a honalapító - nem egy cuki nyuszis történet, ellenben egy igazi angol klasszikus, ami már ősidők óta  a listámon van. A könyvet szinte rögtön a 2012-es megjelenése után megvettem, tehát már lassan kilenc éve csücsül a polcomon. Atyaég! Olvasni kell, most már tényleg. 

Margaret Atwood: Guvat és Gazella - Szeretném folytatni az Atwood-olvasásomat, ami tavaly abbamaradt. Igazából A vak bérgyilkos is tervben van, de majd meglátjuk, sorra kerül-e. 

Donna Tartt: A titkos történet - sokáig valahogy nem vonzott a történet, pedig mindenki ódákat zeng róla, akivel nagyjából egyezni szokott az ízlésünk. Aztán  valamikor kattant bennem valami, és nem sokra rá - tavaly januárban - szembejött velem egy Libris akcióban. Mi ez, ha nem egy jel?

Jean Webster: Patty a kollégiumban - Jean Webster adta nekem Judy Abbottot és Sally McBride-ot, akiket i-má-dok. A Kedves Ellenségem! újraolvasása tervben is van idén. Jó lenne megismerni Pattyt, ezt a harmadik főhőst, aki remélem, szintén ugyanolyan kellemes órákat tud nekem szerezni, mint a fentebb említett két másik lány. Odáig vagyok az ilyen bájos könyvekért. 

L. M. Montgomery: Az ezüst erdő úrnője - A bájos történeteknél maradva, ismét csak egy L. M. Montgomery könyvet tettem fel a listámra, mert biztosra szeretnék menni, hogy a kedvesség ne maradjon ki az olvasmányaim közül idén sem. Mert lelkileg feltöltenek és a világ is rögtön színesebb utánuk. Terveim szerint még ennél is több hasonló kontent várható idén nálam. 

Edith Wharton: A vigasság háza - Már két vcs-t megjárt ez a kötet, mert Whartont nagy hiányosságomnak tartom. Persze, nem az "elmondhassam-hogy-olvastam" érzés miatt szeretnék tőle olvasni, hanem mert úgy érzem, ő is az a tipikusan nekem való szerző. Szatirikus stílus, érdekes női főszereplő... ez így egészen jól hangzik.

Jenn Lyons: Királyok veszte - imádok belehelyezkedni a nagyívű fantasykbe. Női szerzős, úgyhogy még jobban izgat. 2019 karácsonyán vettem a férjemnek ajándékba, azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy majd én is olvasni szeretném, ha jó. És elég jó volt, mert négy nap alatt elolvasta ezt a monstrumot. Nyilván én nem fogom ennyi idő alatt semelyik dimenzióban, de mindenképp szeretnék megismerkedni vele. Kitabu is jókat írt róla. 

 

Marjorie Liu: Monstress 1. - lenyűgözött ez a képregény a rajzaival, amik olyan aprólékosak, olyan csodás stílusúak, hogy kész vizuális gyönyör az egész kötet. Vegyes értékeléseket olvastam a sztoriról egyébként, kíváncsi leszek én hova fogok tartozni. De olvasni tuti csak akkor fogom, ha visszatérünk Magyarországra, mert ha mégis jó a sztori, eléggé bajban leszek, hogy nem tudok azonnal a folytatásait beszerezni. 

Leigh Bardugo: Crooked Kingdom - a Six of Crows-t (magyarul Hat varjú címen) még tavaly előtt olvastam, és eléggé bejött ez a fantasys Ocean's Eleven történet. Igen, voltam olyan kis felszínes, hogy a folytatását is a díszkiadásban szerettem volna megvenni, ha már az elsőt abban vettem. Mivel ezt pár hónapra rá sikerült csak, így a lnedületem kicsit megtört ennél a történetnél. Idén szeretném majd ezt pótolni, és megtudni, hova fut ki ennek a furcsa kompániának a története. 

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő - úristen, ez a könyv is mióta megvan. Elképesztő. Még a blogolásom hajnalán vettem meg Delta Visionös kiadásban. Aztán ahogy abból az időből rengeteg könyv, ez is elsikkadt a polcaim mélyén. Theodora nem régen olvasta a trilógia utolsó részét, és a lelkesedése ismét csak emlékeztetett arra, hogy nekem bizony itt van az első rész ovlasatlanul a polcomon. Sokan a hazai fantasyirodalom klasszikusának tartják már ezt a történetet, ideje lenne megismernem nekem is.

Maja Lunde: Hónővér - ha ez sorra kerül nálam, az csakis decemberben. Elképesztő grafikával megáldott keserédes karácsonyi történet, aminek az olvasását tekintve 2020-ban rezgett a léc, de aztán nem szerettem volna lehozni magam az életről ebben az érzékeny korszakomban. Úgyhogy majd idén hátha sorra kerül.

 * Ahogy szoktam, majd ezt a bejegyzést is frissítgetem a linkekkel bizonyos időközönként. Mindenkinek hajrá idén is!  *

Évzáró 2020.

 Ismét véget ért egy év, a blog életében már a tizenegyedik, és én éppen a tizenegyedik évösszegzésemet írom. Nagyon furcsa évet hagytunk magunk mögött, olyan dolgokat tapasztaltunk, amiket talán soha nem gondoltunk volna. Mintha egy disztópikus történetbe csöppentünk volna, aminek nem vagyok biztos benne, hogy látjuk már a végét. De azért persze, én is reménykedem. 

Mindezen dolgok ellenére én úgy érzem, hogy kihoztam ebből az évből, amit ki lehetett, és óriási szerencsémre vannak jó dolgok, nem is kicsik, amikre emlékezni tudok 2020. kapcsán. Ez az év kellemes és kellemetlen ráismeréseket is hozott nekem, de ezek közül is inkább csak a jókra akarok emlékezni. Örülök, hogy meg tudtam találni az örömöket akkor is, amikor ránk szakadt a világjárvány; örülök, hogy örömömet tudtam lelni az olyan egyszerű dolgokban, mint a napfény melege az arcomon, a madrácsicsergés, a tavaszi virágillat vagy éppen abban, hogy milyen különösen szép a naplemente. Muszáj volt. Én úgy éreztem, hogy engem anyukaként nem temethet maga alá a rettegés, a depresszió, mert az átragadna a Fiatalúrra is. És örülök, hogy sikerült felszabadítanom magamban az életvidám énemet, örülök, hogy ezt meg tudtam tenni, mert ez nekem is baromi sokat segített. 

Az év sok magánéleti változást hozott, ebben is szerencsére a jók vannak túlsúlyban. Mindemellett Brigivel, akit a Popkult, csajok, satöbbi podcastból már ismerhettek, elindítottuk az év - számomra - legnagyobb projektjét, a Roxfort Expressz Podcastet, aminek keretében életem legmeghatározóbb történetét, a Harry Potter sorozatot olvassuk újra és részről részre kibeszéljük a ráismeréseinket, az érzéseinket és a tapasztalatainkat. Rengeteg örömet okoznak a podcast kapcsán érkező pozitív visszajelzések, a hallgatások nagy száma és úgy egyáltalán jól esik ilyen formában is górcső alá venni ezt a történetet, ami ennyi mindent jelent nekem. Nagyon örülök, hogy belevágtunk - sőt, igazából tök büszke vagyok magunkra, mert mindketten hajlamosak vagyunk túlizgulni és túlgondolni a jó ötleteket, amik aztán így sose valósulnak meg. De ez mégis életre kelt és örömet okoz. Úgyhogy mindenképp itt a helye az emlékezetes eseményeim listájában. 

A bloggal és az olvasással az év elején nem várt lendülettel haladtam. A bezárkózás nem szegte kedvem a könyvekkel vagy a bloggal kapcsolatban, sőt igazából júniusig tőlem szokatlanul magas havi 6-8 darab bejegyzés is érkezett. Aztán jött a nyár, végre láthattuk a családot, néhány baráti találkozót is összehoztunk és sikerült kicsit kimozdulnunk is belföldön. Az élmények, a rég nem látott emberek annyira felvillanyoztak a három és fél hónapnyi bezárkózás után, hogy a könyveknek sajnos esélyük sem volt. Nem tudtam elmerülni semmiben, úgy éreztem zsizseg körülöttem minden - pedig ha nem 2020.ról lett volna szó, igazából csak egy átlagos hónapnak lehetett volna nevezni, a szokásos nyári élményrengetegtől messze el is maradt. De még így is sok élmény ért 2020. nyarán, úgyhogy tényleg nem panaszkodom. Ám az olvasás, a bloglás háttérbe szorult, mert aztán jöttek a nagy változások szépen, egymás után és valamikor egyszerre is. Szóval, nem csoda, hogy se erőm, se kedvem nem volt a könyvekhez. Az év második felében szánalmasan keveset olvastam, és júliustól kezdve összesen 11 bejegyzés született. Ilyen mélypontja a blognak talán öt éve nem volt, de őszintén remélem, hogy lassan visszatalálok az elvesztett lendülethez. 

2020. kihívásairól

Nem sok kihívásban vettem részt, összesen hármat mertem bevállalni, ezek közül kettő már szinte állandónak mondható. A Goodreadsen évi 50 könyvet szerettem volna elolvasni - ez már legalább négy-öt éve a kitűzött célom, ami sok ember szemében talán kevés, de nekem ez az a mennyiség, ami úgyis kényelmesen tartható, ha beüt nálam a szokásos 2-3 hónapig tartó nyári olvasói válságom. Nos, 2020-ban ezt bebuktam, igaz csak két könyvvel maradtam le. 48 könyvet olvastam el, de ezek közül nagyon sok szuper élmény volt, úgyhogy én azt mondom, hogy ennek fényében teljesen jó évet zártam mégis. Persze, mesekönyvekkel növelhettem volna a listámat, úgy bőven 60 felett lettem volna, de én a lapozókat, rövidebb mesekönyveket, amiket 5 perc alatt elolvasok, képtelen vagyok beleszámolni a saját olvasmányaimba - igazából talán nem is a rövidségük miatt, hanem azért, mert ezeket igazából a Fiatalúr olvassa, én csak a felolvasója vagyok. 

Lobo várólistacsökkentéses kihívása se jött össze - legalábbis a számokat tekintve. Pontosan a felét, azaz 6 darab könyvet olvastam el a tizenkettőből (ahol egyébként annyira laza voltam, hogy nem tettem be alternatív listát). De amiért én mégis sikeresnek nyilvánítom ezt a kihívást, az az, hogy három szuperkedvenc könyv is született számomra ennek hála. Egyik Gail Honeyman: Eleanor Oliphant, köszöni jól van című regénye, a Murder Most Unladylike -sorozat Robin Stevens tollából (aminek már négy részét el is olvastam, hamarosan felkészül az ötödik!) és persze James Herriot bácsi a Minden élő az ég alatt című kötetével. És hát miért is, ha nem ilyen élményekért csinálunk kihívásokat, nem? 

A harmadik kihívást is elbuktam a szabályokat tekintve. Theodora Havi egy újraolvasás kihívása az egyik legkedvesebb kihívásom lett 2020-ban, mert végre tényleg rávettem magam az újraolvasásokra, nem csak mondogattam őket magamnak. Számszerűsítve tizenháromszor olvastam újra 2020-ban, de sajnos az októberben elkezdett Főnix rendjének befejezése átcsúszott november elejére, és így ez az újraolvasásom nem volt érvényes. De ez nem szegi kedvem, nem is kérdés, hogy ebben az évben is folytatni fogom! 

Íme a lista az újraolvasott könyveimről

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly (január, majd a podcast miatt augusztusban is előkerült)

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége (február)

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert (március)

A. A. Milne: Micimackó (április)

Marjane Satrapi: Persepolis (május)

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (június)

J. R. R. Tolkien: The Hobbit (június)

J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája (július)

J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz serlege (szeptember)

Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete (szeptember)

J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix rendje (október-november)

J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér herceg (december)

Persze az év második felében a podcast miatti Harry Potter újraolvasások elvitték a kihívás hangsúlyát nálam, de akkor már beláttam, hogy nem fogok tudni ennyit olvasni, hogy a HP újraolvasások mellett egyebeket is produkáljak. Az időutazó felesége és A csodálatos Waverley-kert sajnos nagy csalódást okozott, őket talán jobb lett volna szép emlékként meghagyni. De A hobbit angolul is szuper élmény volt, ahogy a Persepolist is jól esett elővenni és újra megfogalmazni magam számára, hogy miért is az egyik legkedvesebb könyvem. 

 

Még egy kis blogos élet

Több Témázós bejegyzés is született idén, ugyanis igazán megtisztelő módon csatlakoztam a Témázós csapat első körös tagjaihoz. Szuper, hogy itt lehetek velük, ez is a 2020-as év örömei címszó alá került számomra egyértelműen. Hét bejegyzés született idén ennek keretén belül. Mindegyik témát nagyon szerettem, de a legkedvencebb számomra talán a Lélekmelengető könyvek című bejegyzésem volt, amit a világjárvány közepén - vagyis hát most már azt mondhatjuk, elején - írtam. A többi Témázós bejegyzést ITT tudjátok elérni. 

Leglátogatottabb bejegyzéseim:

Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény 1.

Sorozat gyilkos? - A sorozatkötetek egyenetlen színvonaláról [Témázás]

Egy egyéves kisfiú kedvenc könyvei | Gyerekkönyvtár

2020-ban összesen 37 könyvet szereztem be, ami kicsit több, mint tavaly volt. De igazán nem bánom, szerintem kezelhető mennyiség, illetve mind átgondolt vásárlás volt és jól esett. A nagy kiadói akciókat nem annyira használtam ki, de igyekeztem közvetlenül a kiadóktól rendelni a könyveket. A Könyvtündértől is volt pár rendelésem, illetve nyáron néhányat teljes áron is vásároltam a Libriben, mert nem tudtam ellenállni a könyvesboltozás mámorának. 

2020. olvasmányairól

Ha 2020-ra gondolok, természetesen elsősorban a Harry Potter sorozat jut eszembe, hiszen az alapos át- és kibeszélésekkel nagyon mély nyomot hagyott bennem, talán másképp is, mint eddig. De persze ezen kívül is akadtak bőven feledhetetlen élmények. Az első emlékezetes olvasmányomra nem kellett sokat várnom. Január második hetében talált rám Jesmyn Ward Hallgasd a holtak énekét regénye. Ami olyan módon gyomorszájon rúgott többször is, hogy még a mai napig élénken élnek bizonyos jelenetek a történetből. Nem sok könyvre rá megismerkedtem a Murder Most Unladylike sorozattal, ami óriási kedvenc lett - majd mindenképp tervezek egy összegző posztot írni a sorozatról, ha már a részenkénti beszámolók elmaradtak. Daniel Höra regénye, a Betolakodók szintén meghatározó olvasmány volt, ma is emlékszem, ahogy szívdobogva olvasom az esti lámpa fényénél. Szécsi Noémi könyvét, a Lányok és asszonyok aranykönyvét úgy faltam mint egy jó regényt szokás. Élvezetes, érdekes és olvasmányos könyv volt, mindenképpen szeretnék belőle majd saját példányt is. Kicsit fájó szívvel vittem vissza a könyvtárba. De ott volt még az Egérőrség csodaszépen megrajzolt világa is, ami olyan csodás vizuális ingereket okozott a szememnek, hogy elképesztő. Imádtam elmerülni Robin Hobb Bűvös hajó című fantasyjében, ami olyan jól megírt és olyan jól felépített, amilyet régen tapasztaltam fantasy regény esetén. Pont az ilyen belemerüléseket szeretem, amit ez a történet adott számomra. De nem mehetek el szó nélkül Michael J. Sullivan Trónbitorlók című regénye mellett sem, ami bár sokkal könnyedebb volt, mint a Hobb regény, mégis nagyon jól elszórakoztatott azon a forró augusztusi héten. Martin Gayford: The Pursuit of Art című könyvéről nagyon sajnálom, hogy nem írtam bejegyzést, pedig nagyon megérdemelte volna. Lehet, ezt még pótlom majd januárban, mert van róla egy piszkozatom. Olvasmányosan szól a XX. századi képzőművészet világáról, és olyan lelkesedéssel, hogy játszi könnyedséggel rám is átragadt. Delia Owens regényéről, az Ahol a folyami rákok énekelnek címűről sem írtam bejegyzést, pedig nagyon jól esett elmerülni ebben a lápvilágban. Mindenképp szeretném majd megvenni a könyvet (ez is könyvtári volt), úgyhogy egy újraolvasás simán elképzelhető majd idén, és majd akkor pótolni fogom. Kellemes meglepetés volt Agatha Christie-től a Gyilkosság a paplakban című regénye, aminek nem Poirot hanem Ms. Marple a nyomozója, és meglehetősen élveztem az öreg hölggyel a detektíveskedést. Celeste Ng könyve, a Little Fires Everywhere volt 2020. utolsó olvasmánya, méghozzá majdnem szó szerint, ugyanis az utolsó 30 oldalt tényleg 31-én este tudtam csak elolvasni. Néhol dühítő, néhol érdekes, de mindenképpen baromi izgalmas volt Celeste Ng könyve, ami sok tekintetben a Hatalmas kis hazugságokra emlékeztetett. 

Az elolvasott 48 könyvből 8 könyv volt angol nyelven, ezen kicsit meglepődtem, mert azt hittem, nagyobb arányban olvastam angolul, de ezek szerint mégsem. A képregények aránya is kicsit alacsony volt, összesen 3 darab került fel az olvasmánylistámra 2020-ban. Ifjúsági, mágikus realista, fantasy és sci-fi, esszékötet is csúszott idén, szóval azért sikerült változatosan olvasnom az alacsony olvasmányszám ellenére is.

Na de jöjjenek a 2020-as év legjei, avagy a

 

TOP5 olvasmányom 2020-ban

Óriási szerencsém van, hogy baromi nehéz volt öt könyvre leszűkíteni a legjobb olvasmányaimat. Az előbb felsoroltakból még legalább kettőt vagy hármat, esetleg négyet is be tudnék tenni lazán ebbe a listába, de úgy döntöttem, nem töröm meg a hagyományaimat, és idén is csak öt könyvet emelek ki. A könyvek között nincs sorrend, mindegyik ugyanannyira, ám máshogy felejthetetlen számomra. 

James Herriot: Minden élő az ég alatt

A bejegyzésem ITT elérhető

Egy yorkshire-i állatorvos novellái a praxisában megfordult állatokról és emberekről.

 

Ahogy Gerald Durrellt is, úgy James Herriotot is mérhetetlenül szeretem azért a tiszteletteljes és értő állatszeretetéért, ami átsüt minden sorából. A szakmai alázat előtt egyébként is mindig leborulok, de James Herriot állatorvosi hozzáállása tényleg olyan, ami tiszteletet érdemel a legobjektívabban nézve is. S persze mindezen csodálatosságok mellett olyan értőn és érzőn alkotja meg állatok és gazdáik portréit, hogy ezt a könyvet tényleg csak szeretni lehet.

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

A bejegyzésem ITT elérhető

Magányos főhősnők legmagányosabbika, aki köszöni, jól van. Vagy talán mégsem? 

Eleanorral irdatlan mélységeket és magasságokat járunk be a történet során. Látszólag egy könnyed regény benyomását kelti nagyon sokáig, ám aztán rájövünk, hogy Eleanor mégsincsen jól. Amin olvasás közben fuldokolva nevetsz, ám ha nincs a kezedben a könyv, mégse bírod kiverni a fejedből, hogy Eleanor helyzete mégis mennyire szomorú. Szívembe zártam ezt a kissé különc és furcsa főhősnőt, aki a legbátrabb fiktív ember, akit csak ismerek. A történet nem fél lerántani olvasóját a mélységekbe, ugyanakkor tudja, hogyan kell nevetésre is késztetni. És talán ezért is szerettem meg annyira ezt a könyvet.

Robin Stevens: Murder Most Unladylike-sorozat

Az első részről szóló bejegyzésem ITT elérhető

Két bentlakásos iskolás lány önjelölt detektív társasága előtt nem marad felderítetlen gyilkosság.

Robin Stevens sorozatában benne van minden, amit csak szeretek egy jó regényben. Remek és izgalmas karakterek még érdekesebb háttértörténetekkel, kellően fifikás rejtélyek, életszerű kapcsolati dinamikák, na és persze azt is nagyon szeretem benne, hogy a szerző nem fél belemenni az olyan témákban sem, mint az idegenség érzése egy másik országban, a másság témája több szinten is, az elvárások lelki terhei vagy éppen a lányok. nők korántsem egyszerű társadalmi helyzete. Kedves történet, ugyanakkor mégsem az: bár middle grade történetről van szó, a gyilkosságoknak súlya van. Nincsenek elcukiskodva a komoly témák sem, és külön tetszik, hogy olyan lánybarátságról van szó, ami építő. Nem irigykedésre vagy elnyomásra épül, hanem egyenlő felekként léteznek, akik elismerik a másik erényeit és erősségeit is. Egyik legjobb ifjúsági sorozat szerintem.

Frank Herbert: Dűne

A bejegyzésem ITT elérhető.

Összeesküvésekkel teletűzdelt Messiás-történet egy elsivatagosodott bolygón. 

A regény, amit képtelen voltam letenni, mert annyira magával ragadott ez a sok ármánykodás és cselszövés. Még úgyis, hogy a karakterek fekete-fehér egysíkúsága kicsit untatott, de Herbert olyan érdekes világot ábrázolt regényének lapjain, ami napokon keresztül kísértett. Történetvezetése sodró lendületű, a lehetetlenséggel egyenlő letenni ezt a könyvet.

Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék

A bejegyzésem ITT elérhető

Egy diszfunkcionális család fel nem dolgozott egyéni tragédiái, amik újra és újra belerondítanak a jelenükbe. 

Khemiri könyve hozzáértőn és néha összekacsintós humorral mesél nekünk azokról az általunk kövekként hurcolt sérelmekről, tragédiákról, amik nem engedik a maguk teljességében megélni a jelenünket. Mesél nekünk arról, hogyan kell ezeket hátrahagyni, és mi lesz velünk, ha ezt nem tesszük meg. Khemirisen szórakoztató, ugyanakkor mégis mélyen bölcs történet. 

Történetek, amik akár ki is maradhattak volna

Persze, a sok szuperséges könyvélmény mellett idén is akadtak csalódások, amiknek a léte mindig szíven üt. Az első csalódásom Az időutazó felesége kapcsán ért, ami tudom, hogy sokaknak kedvenc könyve, én Henry és Clare kapcsolatán mégis sok esetben nem tudtam túllépni mai fejjel. Sajnos, ebbe a listába kell sorolnom Christelle Dabos sorozatának harmadik részét is, a Bábel emlékezetét, ami funkciótlan, unalmas rész volt (az első kettővel merőben ellentétben), és Ophelie képtelen volt a hátán elvinni a történetet. Ian McDonald Síkvándor című regénye. Klisés, kiszámítható és tele van logikai bakikkal. Igazán kár volt erre fecsérelnem az időmet. 

Hamarosan érkezem az idei évre vonatkozó könyves terveimmel is - na az viszont tutira nem lesz maratoni hosszúságú. 

Egy szebb, jobb évet kívánok mindenkinek, és remélem, megtalálnak akkor is titeket is a szuperséges könyvélmények!

A többiek évzárása:

Theodora

Nima

Reea

A szofisztikált macska

Ilweran

PuPilla

Zakkant

Amadea

Egy - mindjárt - kétéves kisfiú kedvenc könyvei

 

Majdnem egy éve, hogy írtam gyerekkönyves témában bejegyzést (ITT), illetve arról, hogy hol is tartunk a Fiatalúrral az olvasóvá nevelés útján. Azóta sok minden változott, leginkább ő maga, hiszen annak az egyéves kisfiúnak az örökmozgósága csak hatványozódott. Egy igazi kis kíváncsi mókamester lett belőle, aki amellett, hogy nagyon sok mozgást igényel, szüksége van az elmélyülésre is. 

A könyvekhez való viszonya most annyit változott, hogy napközben kevésbé vesszük elő a könyveket, mert napközben minden érdekes, mindent fel kell fedezni, menni kell és mozogni, futni, mászni, rohanni, ugrálni. Nincs kedve, se ideje arra, hogy belehelyezkedjen egy történetbe. Persze, azért így is olykor megtalálom az alkalmat rá, hogy napközben is elővegyek neki egy-egy könyvet: például reggelizés közben olvasok neki vagy olyan köteteket veszek elő, amik kicsit interaktívabbak a mesekönyveknél. Erre majd mindjárt mutatok szuper példákat. Illetve a mondókázások, éneklések továbbra is a napi rutinjaink része - most hogy a beszédfejlődése megindult, ezek más szempontból érdekesek már számára, mint korábban. 

A mesélés és a könyvek most leginkább az altatásokhoz kötődnek a mi világunkban. A délutáni altatás konkrétan olyan, hogy egy mesét mesélek végtelenítve neki, amíg el nem alszik. Az elején nagyon figyel, kérdezget, beleszól, aztán szépen, lassan lenyugszik, csendben hallgatja és már alszik is. Az esti olvasások kicsit hosszabbak, ott van hogy félórát, negyven percet is rászánok a mesélésre, és neki is nagyon nagy szüksége van erre az időre. Ő választja ki, hogy mely történetek kerüljenek sorra, és ő bekuckózik az ölembe vagy közben mellettem tologatja a kisautókat, de közben figyel és hallgatja a történetet. Ilyenkor néha három, négy mese is előkerül, de van olyan is, hogy egyetlen könyvet kell többször elmesélni. A mesélés után jönnek a további esti rituáléink, szóval ezek a délutánival ellentétben nem álomba mesélős történetek. 

Mindennek ellenére, én nem érzem úgy, hogy csökkent volna a könyvek iránti szeretete, hanem csak az életkorának megfelelő örökmozgósága jobban előtérbe került. És ez szerintem természetes, jönnek majd még mesélősebb időszakok is biztosan. Ha meg nem, hát én teljesen megelégszem napi ennyi alkalommal is. Viszont az az igazság, hogy még mindig nehéz bevezetni számára új könyveket. Hiába veszem őket, nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy ő maga vegye le a polcról ezeket az új történeteket. Úgyhogy mindig csak egy-egy új könyvet csempészek be a kis olvasósarkunkba, néha kinyitogatom, beszélek róla egy picit neki, de aztán hagyom, hogy a kíváncsisága neki ébredjen fel az új történet iránt. Ez olykor akár két hét is lehet, de érdekes, hogy azért van arra is példa, hogy egy új könyv azonnal nagy kedvenc lett neki, ahogy megmutattam neki. Szóval igazából itt se lehet teljesen általánosítani. 

Na de, következzen a kis válogatásunk az elmúlt egy év kedvenceiből. Sok könyv egyébként még mindig nagy szerelem számára az első bejegyzésemből, azokat most nem tüntetném fel újra. Nyilván az, hogy mit talál meg a történetekben sokat változott azóta, de maguk a címek maradtak. 

Varró Dániel - Agócs Írisz: Nem, nem, hanem ...

Az elmúlt hetek óriási kedvence. Bár a humort még nem mindig érti benne (pedig zseniális), de játékos ismeretterjesztő könyvnek remek, ahol ő is megcsillogtathatja a tudását felém. Például, hogy a zoknit a lábra kell húzni, és nem pedig a fülünkre vagy a kezünkre, ahogy azt a kisfiú teszi a könyvben. A kötet felépítése igazából olyan, hogy van egy kérdés pl. "Hogy jön a nagymama mihozzánk által?" és következnek a válaszlehetőségek: "elefántháton vagy rénszarvasszánnal? Vagy helikopterrel - mivel a gyaloglást nem bírja szusszal? Nem, nem, hanem...." (és akkor a következő oldalon ott a válasz) Busszal. Varró Dániel remek humora mellett Agócs Írisz kedves rajzai illusztrálják a szöveget, akinek a munkájáért mindketten odáig vagyunk. Szerintem bőven még három éves korban is használható kötet, akkor már szerintem a humor is jobban átjön a gyerekeknek. 

Alex Scheffler: Pipp és Polli - A barátságos csiga

A Pipp és Polli sorozat teljesen telitalálat nálunk. Az illusztrációk és a történetek is mind olyanok, amiket teljesen be tud fogadni egy kétéves. A csiga nálunk úgy egyébként is nagyon nagy kedvenc, szóval ez a kötet minden szempontból nyerő: ez volt azon ritka történetek egyike, amik már a kezdet kezdetétől érdekelték őt, és azonnal a szívébe is zárta. A mai napig gyakran előkerül esti meseként. 

 

 

Kisgombos mesegyűjtemény

Az első mesegyűjteményünk, vagyis hogy a kötet nem egyetlen mesét tartalmaz, hanem válogatást. Hat történet található benne különféle francia szerzőktől és illusztrátoroktól, és kifejezetten a legkisebbeknek szólnak ezek a történetek. A mesék között is vannak egyszerűbbek és bonyolultabbak is, szóval szerintem a célcsoport a 2-4 éves korosztály lehet. A történetek változatosak, ahogy az illusztrációk is: sok témát, illetve ábrázolási stílust ölelnek fel. Helyet kap bennük például a dackorszak, a hisztik feldolgozása (Kiscsipisz és Nagycsipisz története), a félelem és annak legyőzése (Bodor a fodrásznál) vagy a baráti összefogás (Foltos csontja) is. Nálunk egyelőre egyébként ez a három mese megy - ezek rövidebb és egyszerűbb szövegűek is, illetve biztos az is, hogy ezek a történetek rendelkeznek egyelőre számára mondanivalóval. De majd idővel biztos a többi mesét is kérni fogja. Nagyon igényes kiadvány, én szülőként is nagyon szeretem ezt a könyvet lapozgatni. 

Julia Donaldson - Alex Schaffler: A graffaló

Alex Schaffler illusztrációit nagyon szeretjük, illetve azokat a történeteket is, amiket az írónővel együtt alkotnak. A graffaló alighanem az egyik leghíresebb meséjük világszerte, és teljesen meg tudom ezt érteni. Ötletes, vicces, szórakoztató történet, ahol a kisegér jól rászedi az erdő ragadozóit, és eléri, hogy mindenki tőle rettegjen. És ehhez csupán az eszét és a képzeletét használta. Én is imádom olvasni ezt a könyvet, ahogy ő is imádja hallgatni. Bár legtöbbször reggelizés közben kerül elő ez a történet, valahogy egyikőnknek sem esti meseszerű. 

 

 

Jönnek a tűzoltók! (Scolar Mini sorozat)

A Scolar kiadó sorozata pontosan ennek a korosztálynak készült, és mindenféle témában találunk itt ismeretterjesztő könyveket. Kihajtható lapocskák és fülek találhatóak minden egyes oldalon, amik kicsit interaktívabbá és érdekesebbé teszik a könyvet, és nem mellesleg a finommotorikát is remekül fejlesztik ezalatt. Nálunk a tűzoltómánia pörög éppen ezres fordulatszámon, minden IS kell, ami tűzoltós. Ez is inkább reggelizős vagy napközben előkerülős olvasmány.  

 

 

 

Hervé Tullet: Press Here (magyarul Pötty Könyv néven jelent meg)

Ez az a könyv, amire én már annyira vártam, hogy megmutathassam a Fiatalúrnak. Amikor gyerekkönyvekkel foglalkoztam sok-sok évvel ezelőtt, akkor tapasztaltam meg a Pötty Könyv varázslatát, ahogy a gyerekeken működött. A legizgőmozgóbb tökmag is tátott szájjal figyelte ezt a könyvet és sose volt elég belőle egy menet senkinek. A francia illusztrátor könyve nem mesekönyv. Nincs benne se történet, és igazából szöveg sem. Instrukciók vannak benne, és az egész azzal kezdődik, hogy a kis delikvensnek meg kell nyomnia a sárga pöttyöt. Amikor lapozunk, a következő oldalon már kettő lesz. A gyerekek ezt úgy gondolják, hogy ők csináltak két pöttyöt azzal, hogy megnyomták. Különféle feladatokon vezeti végig őket, ahol nem csupán nyomkodni kell, hanem tapsolni (hogy a pöttyök egyre nagyobbak legyenek) vagy éppen jól megrázni a könyvet (hogy a pöttyök a helyükre kerüljenek). Csodaklassz móka, ahol a kacagás garantált. És mindeközben játékosan foglalkozunk olyan fogalmakkal, mint a színek ( a pöttyök el is színeződnek), a sorminta, a jobb-bal oldal fogalma stb. Egyszerű és zseniális.

Sajnos magyarul már nem kapható, így én is az angol kiadást szereztem be belőle, de mivel  csak instrukciókról van szó, minimális angol tudással lefordíthatóak. 

Jó éjt, maci! - Varázslámpás könyv

Tesómtól kapta ajándékba, amikor éppen leválasztottam az anyatejes táplálásról a Fiatalurat és eléggé küzdöttünk a sima elalvással. Ez a könyv is rögtön telitalálat lett nála. A szöveg elég kis butácska és szerintem nem is sikerült jól a fordítás - hanyagolni is szoktam, és inkább beszélgetünk arról, mit látunk - , de igazából itt úgysem ez a lényeg. Ez is egy interaktív könyv, amihez tartozik egy papírlámpa is, amit a sötét fóliával beborított lapok közé kell csúsztatni, és így az éjszakai sötétségben máris láthatóak lesznek az ott megbúvó állatok, akiknek jó éjszakát kell kívánni. Imádja az egésznek a működését és kábé lehetetlen megunnia. Tíz-húsz perceket is el tud tölteni az állatok keresgélésével, élvezi, ahogy a sötétből egyszer csak előbukkannak. 

A Pagony Facebook oldalán találtok egy belelapozó videót, hogy lássátok, pontosan miről is beszélek. 

Varró Dániel: A szomjas troll

Ez a könyv valamiért óriási szerelem neki, pedig jóval idősebbeknek szól, és biztos vagyok benne, hogy nem is nagyon érti még, miről is szól a történet. De olyan türelemmel és figyelemmel hallgatja Kalle troll történetét, hogy mindig meglepődök rajta. Valószínűleg a ritmus, a hangsúly és a rímek azok, amik ennyire magával ragadják. 

Egyébként szuper könyv, nagyon tudom ajánlani a nagyobb ovis korosztálynak. 

Rotraut Susanne Berner Évszakos böngészői

A könyvek, amikben egy szemernyi szöveg nincs, csak illusztrációk, méghozzá egy kisvárosról, amit minden kötetben más évszakban mutat meg. Sok-sok apró történet és felfedeznivaló van benne, és amiért nagyon szeretem ezeket a könyveket, hogy nyitott végűek. Azaz arra használjátok a gyerekkel együtt, amire éppen szüksége van. Mi éppen a szótanulás fázisában vagyunk, nagyon sok hétköznapokban használt szót tudok neki így megmutatni, illetve ő is tudja mondani - és közben mutatni - hogy milyen szavakat ismer már. Néha egy-egy figurát követünk nyomon a lapokon keresztül, megnézzük mit csinál, kivel találkozik, néha érzelmeket is belemagyarázunk. Később történeteket is lehet a segítségével mesélni vagy beszélni az évszakok változásáról. 

Ha ilyet vesztek én a nagy alakú kiadást ajánlom, nem pedig a szókereső változatát, ami pont a lényegét, ezt a nyitott végűséget veszi el ettől a kiadványtól. 

Eric Carle: A kelekótya kaméleon

Eric Carle képi világa nagyon távol áll attól, amit eddig mutattam neki a könyvek lapjain. Ezért is lepődtem meg rajta, hogy szinte azonnal vonzotta ez a könyv és nagyon gyorsan megszerette ezt a mindenkihez IS hasonlítani akaró kaméleon történetét. Nagyon szép üzenete van ennek a könyvnek (akkor lehetsz csak boldog, ha önmagad vagy), amit rendkívül viccesen tálalt a szerző. Könyvtári könyv volt, de rengeteget nevettünk rajta sok-sok esti meséléskor. Eric Carle könyveit biztosan be kell szereznem majd magunknak. 

Még ezeken kívül is ismerkedtünk könyvekkel, de ezek azok, amelyek valóban maradandóknak bizonyultak mindkettőnk számára. Bármelyiket szívből tudom ajánlani hasonló korú gyerekeknek, nálunk telitalálatok lettek.

Gyilkosság a paplakban

 Ha Agatha Christie műveiről van szó, eléggé a mainstream vonalat képviselem, azt hiszem. Hiszen, ha megkérdeznétek, melyek a kedvenc könyveim tőle, a listában tutira benne lenne a mindenki által unásig emlegetett Gyilkosság az Orient Expresszen, illetve a Tíz kicsi néger is. Plusz a többséghez hasonlóan leginkább a Poirot-os történeteket keresem, mert eléggé bírom ezt a kis belgát. 

Ms. Marple-lel már sok évvel ezelőtt próbáltam összebarátkozni, de az Egy marék rozson kívül nem nagyon szerettem vele nyomozni. Olyannyira nem, hogy pironkodva vallom be, egy-egy regényen el is aludtam, úgyhogy három-négy ilyen eset után fel is adtam a próbálkozást, sikeresen meggyőzve magamat arról, hogy az öreg hölgy esetei nem az enyémek és kész. Pedig ma már egészen másként látom a dolgokat, inkább arról van szó, hogy ugyanazokat a dolgokat vártam Ms. Marple történeteitől, mint Poirot-nál. És hát persze, hogy nem azt kaptam, de ennek talán nem is kéne meglepő dolognak lennie. Ők ketten teljesen más karakterek, más nyomozói stílust képviselnek - és a Gyilkosság a paplakban című regény megmutatta számomra, hogy ettől függetlenül Jane Marple is legalább olyan szórakoztató, mint a kis belga. 

Vagy csak én öregedtem annyit, hogy kiválóan el tudok szórakozni egy minden lében kanál idős hölgyön, akinek a brazil szappanoperák helyett a szomszédok élete szolgáltatja a napi adrenalinbetevőt.

 

Ebben a regényben egy olyan szereplőt tesz el valaki láb alól, akit az egész falu szívből utál. A haláleset a paplakban történik, s mivel egy lőfegyver végzett Protheroe ezredessel, ezért kétség sem fér hozzá, hogy gyilkosság történt. A baj csak az, hogy túl sok a lehetséges gyanúsított, hiszen szinte mindenkinek volt nyomós indoka arra, hogy megölje az ezredest. A rendőrség mellett maga a pap is részt vesz a nyomozásban, akinek nagy szerencséjére Ms. Marple a szomszédja. Az öreg hölgy kedvenc hobbija a kertészkedésen kívül, hogy mindent alaposan megfigyeljen maga körül, így olyan információkkal rendelkezik, amikkel talán még maga a gyilkos sem. 

Kedves fiam, ne becsülje le egy kis falu nyomozóösztönét. St. Mary Meadben minden áldott lélek tisztában van mindenki legbizalmasabb ügyeivel. Egész Angliában nincs olyan mesterdetektív , aki felvehetné a versenyt egy tisztes korú, és fölös ráérő idővel rendelkező öregasszonnyal.

Ms. Marple egyébként olyan ebben a narrációban, mint az életben is. Nem fürdik rivaldafényben, mint a kis belga, nincsenek sztárallűrjei - maga az elbeszélő sem teszi őt középpontba. A vénkisasszony majdnem észrevétlenül meghúzódik a háttérben, ott van a látószögünk perifériáján. Onnan figyel és elemez. És megold. De a regény történései alatt végig azt sugallja nekünk a szöveg, hogy itt az igazi nyomozó maga a pap, aki csak néha szalad információért az idős szomszéd hölgyhöz. De valójában ő adja a kezébe a megoldásokat, az egész logikáját ő fedi fel, és a legvégén egyedül ő képes előrukkolni az igazsággal. 

Ms. Marple nem a logika alapján dolgozik, mint Poirot. Ms. Marple az emberi természet jó ismerője és ennek mentén dolgozik. Mintákat keres és hasonlóságokat. Mert bármennyire is egyedinek tűnik az ember, a természete mind egy-egy sémába könnyen beilleszthető, ha megtaláljuk a megfelelőt. Legalábbis ez Ms. Marple elmélete. És bármennyire is fura dolog egy olyan néninek igazat adni, aki folyton a kerítése mögül leskelődik mások után, mégis kénytelenek vagyunk erre.

És azt kell mondjam, kifejezetten tetszett ez a nyomozás, Ms. Marple karaktere sokszor szórakoztatott. Bevallom, kicsit nagyobb csavarra számítottam a megoldást illetően - már mindenféle nyakatekert elméleteket kitaláltam, de pont a megoldás egyszerűsége volt az, ami miatt erre nem gondoltam és így jól meglepett vele a végén. Ha valaki tud még szuper Ms. Marple történeteket, ne tartsa magában, mert nagyon is elképzelhető, hogy jövő decemberben ismét a leskelődős néni mellett teszem le a voksomat. 

Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban

The Murder at the Vicarage

Fordította: Borbás Mária

Helikon Kiadó

356 oldal

#november

 

 

Hosszú hónapok óta nem írtam ide összegzést, mert az az igazság, hogy vagy nem volt hozzá kedvem vagy éppen időm, de olyan is előfordult, hogy nem is volt miről összegezzek. A nyár óta igazi mélyrepülés volt olvasói életemben, nem nagyon találtak meg a történetek - vagy éppen én nem tudtam, hogy pontosan mire is vágyom. Az az igazság, hogy most is legszívesebben Harry Pottert olvasnék, de mivel a Roxfort Expressz podcast következő felvétele még jóval odébb van, ezért felesleges ennyire előre olvasnom. 

Szóval igen, jól gondoljátok, még mindig nem tudok beszámolni semmiféle befejezett olvasmányról. Félbehagyottakról, pár fejezet után meguntakról, tervezettekről, de aztán ki se nyitottakról annál inkább. De mivel kábé végtelen hosszú lenne ez a lista - azért négy hónap alatt elég sok könyv jutott nálam erre a sorsra -, ezért inkább hagyjuk is ezt a fenébe. Ahogy azt is, hogy szerintem minden olvasási kihívásomat csúfosan elbukom emiatt a pár hónap kimaradás miatt. 

 

* Mondjuk azt legalább el tudom mondani, hogy megnéztem a Netflixes Dash&Lily sorozatot. Kétszer is.*

De inkább arról szeretnék írni, hogy szeretnék végre visszatalálni a könyvekhez, mert ha sokáig elmarad nálam az olvasás, az nem tesz jót a lelkivilágomnak. Egyszerűen érzem, hogy valami fontos hiányzik. Szeretném, ha legalább a decemberem újra a könyvekről szólna, ha megtalálnám azokat a történeteket, amik megfognak maguknak. Tudjátok, azt az érzést keresem most, amikor akkor is a Történet jár a fejedben, ha éppen nem is olvasol. Amikor alig várod, hogy este befekhess az ágyba, magadra húzd a takarót és belemerülj abba a világba. Szeretném izgatottan várni a következő fordulatot, találgatni, merre fut ki a történet... és nemcsak megszokásból vagy mert éppen nincs jobb dolgom, azért kinyitni a könyvet. Ha nincs jobb dolgom, akkor én jelenleg alszom. Vagy sorozatot nézek. Szóval olyan történet kell, amitől azt érzem, hogy ennél tutira nincs fontosabb dolgom most. Nem akarok drámát, nem akarok érfelvágós sztorit, nem akarok sírni a történeten, de semmiségekhez sincs most kedvem. Meg kell találnom ezeket a könyveket!

Jelenleg most egyébként egy Agatha Christie-vel köszöntöm a decembert, ám most rendhagyó módon ez nem egy Poirot történet, hanem egy Ms. Marple-s nyomozás. Azt most nem említem meg, hogy az első két fejezet kimondottan ígéretes, mert az utóbbi hónapokban nem egy könyvvel jártam így. Szóval drukkoljatok - inkább ezt írom. És hogy találjak még magamnak Történeteket!

A többiek novembere:

Az én szigetem - Avagy melyik öt könyv nem hiányozhat onnan?

 

Ismét nagyot fordult a világ, mióta az utolsó bejegyzésemet írtam ide. S azt hiszem, a jelenlegi helyzetben, amikor a vírus miatt ismét - vagy most még inkább - a négy fal közé kényszerülünk, bezárkózva a saját kis kuckónkba, óhatatlanul belénk hasít az az érzés, hogy egy saját kis szigetet birtoklunk egy olyan világban, ahol éppen összecsapnak a fejünk fölött a hullámok. Őszintén remélem, hogy mindenki szigete alapvetően békét tud hozni, nyugalmat tud adni ezekben a nehéz időkben. Persze, mindig van aggódnivaló, érezhetjük a helyzetet nehéznek, de ha az otthonunk ekkor is bástyaként tud működni számunkra, akkor az egy nagyon jó dolog.

S ebben a kissé robinzonád történetre hajazó helyzetben talán nem is nehéz elképzelni azt, hogy egy lakatlan szigeten mi nem hiányozhat egy könyvmoly túlélési listájáról. Hát persze, hogy a könyvek! Nyilván az egyéb McGuiveres és Bear Gryllses cucc mellett.

Na de mi van akkor, ha csupán öt könyvet birtokolhatnál a saját kis szigeteden? Melyek lennének azok?

 

J. K. Rowling: Harry Potter-sorozata : tudom, ez tökre csalás, hiszen ez már eleve hét könyv, de ha előre megcsináltam volna omnibuszos kiadásban, akkor szerintem ez a válaszom teljesen érvényes lenne. Ahogy most a Roxfort Expressz Podcast miatt ismételten újraolvasom éppen a sorozatot, újra rá kellett jönnöm, hogy ez a történet mennyire fontos számomra, és mennyire jelen van az életem valamennyi területén vagy éppen bele tudom olvasni azt, ami velem történik, és minden kérdésemre választ is ad vagy megoldást kínál. És persze, ezt eddig is tudtam, hogy a kedvenc kedvenc történetem, de azt hiszem, ez a mostani alaposabb kibeszélés alatt csapódik le bennem igazán, hogy pontosan miért is az. És emellett kitartok bármikor és bármi ellenére, hogy életem egyik legfontosabb története, amit bizonyos időközönként újra és újra elő kell vennem. Egy lakatlan szigeten pedig még inkább. 

 

L. M. Montgomery: Anne of Green Gables : itt már nem akartam kiütni mindenki biztosítékát,  hogy az egész sorozatot mondom - pedig mondhatnám igazán, mert fantasztikus! - , így maradt az első rész, ami vitán felül állóan a legkedvencebb részem, és a Netflix sorozat ezt még inkább felerősítette bennem. Anne a legfantasztikusabb hősnők egyike. Egy olyan pozitív személyiség, aki a legrosszabb körülmények közül jött, a legrosszabb dolgokat élhette át, és mégis továbbra is tudott bízni a világban és önmagában. És Anne-nek ez a fajta világlátása pont az, amire az embernek szüksége van, pláne tök magányosan egy isten háta mögötti szigeten. 

J. R. R. Tolkien: A hobbit - Zsákos Bilbó kalandja is nagy kedvencem. Nem csupán a világ miatt, amit bejár a törpök és Gandalf társaságában, nem csupán azért, mert a könyvet olvasva folyton elkap az az érzés, hogy most jól nyakamba venném a világot, hanem mindezek felett azért is, mert Bilbónak - és hát nekem is -  ez az egész egy lelki utazás is. Ahol a történet végén már nem az a kényelmes, kissé átlagos Bilbó néz vissza ránk, hanem egy világot látott, kalandokat megélt hobbit. Aki bár nem egy tipikus kalandor , mégis szembenéz a sárkánnyal, tőrbe csal trollokat és megmenekül több száz ork elől. S ha Bilbónak sikerült ilyen dolgokat nemcsak túlélnie hanem megélnie; ha győztesen, emelt fővel zárhatta le a végén ezt a történetet, akkor nekem, mint tök átlagos embernek miért ne sikerülne megküzdenem az én életem sárkányával vagy trolljaival? Ezek után nem is kérdés, hogy ott a helye a hátizsákomban!

*... amúgy közben rá kell jönnöm arra is, hogy baromi nehéz nem sorozatot választani ehhez a kérdéshez. De nyilván nem akarom ellőni mindnél az omnibusz kiadást. Hol lenne a kihívás?*

Agatha Christie: Mrs. McGinty halott - Agatha Christie-nek jönni kell velem oda is, ez nem kérdés, hiszen a cozy hangulat olyan jól megtalál minden egyes történeténél. És a Mrs. McGinty halott az egyik legszórakoztatóbb, legmulatságosabb krimije, amin természetesen elképesztően átjön ez a vidéki, angol kisvárosi hangulat, amiért alapjáraton is teljesen odáig vagyok. És azt hiszem, ennyit sose nevettem egy Agatha Christie könyvön sem.

Jane Austen: Értelem és érzelem - nyilván nem gondoltátok, hogy Austen neve nem fog felkerülni ide, ugye? Persze, mondhattam volna a Büszkeség és balítéletet is, de mivel azt pont a nyáron olvastam újra, ezért most legközelebb inkább ezt a regényt olvasnám megint. Itt is nagyon szeretem Austen karaktereit, a sztorit és azt, hogy nem adja tálcán nekünk a szereplők motivációit vagy éppen jellemét. Hogy vicces, ugyanakkor mégis csípősen odaszólogat a társadalmi problémáknak. Bár persze egy lakatlan szigeten kit érdekelne a társadalom, de a nevetés az nagyon kellene oda is.

És neked? Melyik az az öt könyv, ami nem hiányozhatna semmiképpen a saját kis szigetedről?

A többiek is írtak listát:

PuPilla

Cloud Book Atlas

Liliane

Sárga konfetti

Tudatos könyvhörcsögség?

 

Emlékszem, tíz-tizenöt évvel ezelőtt mennyivel másabb hangulata és eredménye volt egy-egy könyvesbolti bóklászásnak. Ami akkoriban sosem volt igazán tervezett, amikor épp arra vitt az utam benyitottam kisvárosunk könyvesboltjába, aminek a bolttere alig volt nagyobb, mint a mostani nappalink. ( kieg. megj.: És nem a mi nappalink az óriási méretű.) A könyveket akkoriban a fülszövegük alapján választottam vagy ha hallottam róla innen-onnan. Hogy ezt mennyire lehet tudatos vásárlásnak nevezni - nem hiszem. Voltak mellényúlások, olyan könyvek kerültek birtokomba, amiket ma már semmi pénzért nem vennék elő újra. Viszont akkoriban mindent elolvastam, szinte abban a minutumban, ahogy megvettem őket. Aznap estére, délutánra így mindig megvolt a biztos programom. Másfelől viszont azt is hozzátenném még, hogy az ízlésem igencsak kialakulóban volt. Nagyon keveset tudtam a szórakoztató irodalomról vagy éppen arról, hogy pontosan mit is keresek egy könyvben. Ez az időszak a felfedezés korszaka volt. Ami másfelől számos örök kedvenc könyvet is hozott az életembe: Harry Potter, A Gyűrűk Ura, Büszkeség és balítélet... ez az időszakom a vég nélküli újraolvasások és rácsodálkozós felfedezések korszaka volt, aminek a hátrányai ellenére megvolt azért a bája és a romantikája. Nem halmoztam ész nélkül a könyveket, mert szinte mindig a nagy kedvenceimet olvastam újra. Majdhogynem azt mondom, hogy három-négy havonta vettem talán egy-egy könyvet magamnak, de az is lehet, hogy még ennél is ritkábban. De ki emlékszik erre már. 

Annál inkább él bennem az, amikor rászabadultam az internetre. Megnyitottam a blogomat, elkezdtem más könyves blogokat is követni, regisztráltam a molyra és megnyílt előttem a könyvek világa életemben másodjára. Információk tömkelege, rajongások egy-egy könyvért, izgatottan várt megjelenések - annyi minden lett hirtelen érdekes, hogy a pénztárcám ezúttal alig győzött lépést tartani a könyvvásárlásaimmal. Mindent IS meg kellett vennem, amiről bármelyik általam olvasott blogger jókat mondott vagy a molyon valamelyik követettem áradozott róla vagy csak úgy állandóan szembejött velem. Vagy csak szembejött velem egyszer. Vagy csak simán hozzám akarták vágni 500 Ft-os darabáron. Nem érdekelt előtte? Meglehet, de hát 500 Ft! Nem lehet csak úgy ott hagyni. És a polcaim teltek és teltek, vettem aztán új polcokat, amiken aztán Tetrist játszva szabadidőmben próbáltam beilleszteni a legújabb 800 Ft-ért vásárolt könyveimet. A töredékét nem olvastam el ezeknek a könyveknek, amiket ebben a kábé négy évben harácsoltam össze magamnak. És az az igazság, hogy már nem is fogom soha. Mert aztán rájöttem, hogy mégse érdekelnek igazán. Vagy mégsem olyan jók, mint amilyenre előzetesen számítottam a sok rajongás miatt. Vagy csak egyszerűen túlléptem már rajtuk. Vajon van a könyveknek lejárati idejük egy-egy olvasó esetében? Az az igazság, ahogy visszagondolok erre a korszakomra, valahogy kiveszett belőle az a jófajta nosztalgiafaktor, hiszen már kábé másfél éve ennek a könyvhörcsögségemnek a levét iszom. Szabadulni kell ezeknek a könyveknek elég nagy részétől, mert nem férek tőlük, és ez csak egy plusz macera az életemben, amivel nem is mindig van kedvem foglalkozni, pedig eléggé szokott idegelni. Nem mondom, hogy nem kerültek hozzám jó és kedvenc könyvek ebből a korszakomból, de több bosszúságot okozott utólag, mint azt vártam volna. 

Ám már tanultam a hibáimból és teljesen tudatos könyvvásárló lettem, aki soha nem bánja meg azóta a vásárlásait és mindig szigorúan annyit vesz, ami szükséges, soha nem többet.

Dehogy! Ne higyjetek nekem. Most is van, hogy néha kicsit megszaladnak a beszerzések vagy hogy nem rögtön a megvételt követően olvasom el őket. De azért sikerült értelmes és feldolgozható keretek közé szorítanom az évente vásárolt könyvek mennyiségét. Mert rájöttem, hogy ahogy másból sem, a könyvekből sem kell mindent birtokolni. Nincs szükségem egyszerolvasós könyvekre a polcaimon. Nem kell felülnöm a hypevonatra egy könyv esetében sem. Mert nem maradok le semmiről. Hiába érezteti néha velem ezt egy-egy könyv, ami végigszalad nyolc-tíz blogon vagy az Insagram-feedem 90% kitölti. Ma már tudok ezekre nemet mondani - vagy türelemre inteni magamat velük kapcsolatban. 

Persze, nincsen baj azzal, ha valaki havi 30-40 könyv beszerzésével érzi magát boldognak vagy teljesnek. Csak én pár éve eljutottam arra a következtetésre, hogy teljesen felesleges halmoznom a dolgokat. Mert egyszerűen az van, hogy nagyon kevés az, ami állandó. Felesleges felhalmoznom húsz pár cipőt vagy harminc táskát, mert mind otthagyhatatlan volt. Vagy a Etsyről rendelt századik Instafotós bizbaszt. Szeretem, hogy az életterem mentes lett minden tárgyi feleslegtől - valahogy tisztábbnak, könnyebbnek és szabadabbnak érzem magam. Nem olvastam soha Marie Kondot, de azt hiszem, valami hasonló dologra jutottam én is az elmúlt évek során. Másfajta örömöket tapasztal meg így az ember - legalábbis én mindenképpen. S ugyanezt próbálom alkalmazni a könyvvásárlásaim során is. Igyekszem azokat a köteteket megvenni, amik elég újraolvasás-gyanúsak. S az, hogy melyik könyv tartozik ebbe a csoportba, én úgy vélem, hogy aki (ön)tudatos és tapasztalt olvasó, az elég jó eséllyel fel tudja már mérni a saját esetében. És persze, tévedések mindig előfordulhatnak - de ezek idővel egyre ritkábbak. A megfontoltság a jelszavam az utóbbi években, ha könyvvásárlás kerül szóba. És én őszintén remélem, hogy ez már így is marad.

Végezetől íme néhány tipp a tudatosabb könyvvásárláshoz:

1. Ne ülj fel sose a hypevonatra. A csapból is egy bizonyos könyv folyik? Mindenki azt mondja, mennyire király és ultraszuper és élete könyve? Oké, ilyenkor kell legalább öt lépést hátralépni, és mondjuk akár egy hónap múlva visszatérni a könyvhöz és megvizsgálni önmagában - elolvasni a fülszövegét még egyszer, ha van lehetőség beleolvasgatni. Aztán várj vele még egy hónapot. Nem hagy nyugodni? Még mindig veszettül akarod? Akkor lehet, hogy tényleg meggyőztek, és nemcsak egy hirtelen fellángolás miatt akarod magadénak azt a könyvet. 

2. Könyvtár! Ez az a varázslatos hely, ahol úgy próbálgathatod kielégíteni könyves szeszélyeidet, ahogy csak akarod - a könyvespolcod és a pénztárcád nem fogja bánni. 

3. Legyen átgondolt a kívánságlistád. Ahova ne hirtelenfelindulásból dobálgasd fel a könyveket, hanem tényleg gondold át, mennyire van rá szükséged, mennyire van rá esély, hogy ezt később is szívesen újraolvasnád. Ez azért is jó, mert ha éppen rád tör a könyvvásárlási láz (mert szar/szuper/szüli vagy bármilyen napod van éppen, amiért nyilván könyv dukál), akkor tök tudatosan tudsz spontán lenni, mert egy átgondolt listáról választasz. 

4. Próbálj ne bedőlni az akcióknak. Tudom, ez a legnehezebb. Nálam is csomószor rezeg a léc, amikor például ezer forintért megkaphatsz egy ötezer forintos kötetet, amiről ráadásul MINDENKI beszélt két hónappal ezelőtt, hogy mennyire király és hiánypótló meg életekönyve. Én ilyenkor egyébként azt szoktam csinálni, hogy megnézem, mennyi könyv kapható abban az akcióban a kívánságlistámon szereplők közül. Ha elég sok és megéri, akkor belevágok, maximum jön még velem haza egy kevésbé átgondolt meglepetéskönyv. De ha nincs rajta kívánságlistás, akkor az esetek többségében sikerül lemondani róla. És még élek, sőt sírni se szoktam miatta. 

És persze, tudom: nem mindig lehet ezeket betartani. Mindannyian emberek vagyunk, vannak rossz napjaink vagy túl szuper napjaink, amikor egyszerűen képtelenség hideg fejjel gondolkodnunk. Nem kell bűntudatot érezni szerintem amiatt, ha olykor megszalad a ló a kedvenc hobbink esetében. Főleg akkor, ha alapvetően törekszünk a tudatosságra. 

A bejegyzés a Témázás kereteiben született. Ha van kedved, írd meg te is, hogy látod a könyves beszerzések kérdéskörét! Neked mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban?

Többiek a témában:

PuPilla

Sister

A Szofisztikált Macska

CloudBookAtlas

Anett

Nima

Nita

Sandman - Az Álmok Fejedelme gyűjtemény 1. kötet

Már többször is kifejtettem itt a blogon, hogy Neil Gaimannel nekem elég ambivalens a viszonyom. Alapvetően nem értem az óriási rajongást a művei körül, mert nekem legtöbbször éppen elérik a közepes élményt. Ám amikor mégis sikerül nálam betalálnia egy-egy történetének, az elrabolja szívemet, lelkemet, és mindig megkövezem múltbéli önmagam, aki értetlenül áll a Gaiman jelenség előtt. De ez egészen ritkán fordul elő.

A Sandman képregényeknek már egyszer nekiugrottam sok évvel ezelőtt, de akkor valahogy félretettem az első kötet után. Őszinte leszek: nehéznek találtam az olvasását. Aztán ahogy a Fumax Kiadó elkezdte megjelentetni ilyen szép, gyűjteményes kiadásban, újra felcsillant bennem az érdeklődés. Szerencsére az egyetemi könyvtárból aztán meg is tudtam szerezni, és ezúttal másképp alakult a viszonyunk.

Sokrétű, baromira összetett és izgalmas - ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni ezt a történetet, amit mellesleg minden olyan személynek a kezébe nyomnék, akik a képregényeket valami gyerekes, egyszerű dolognak gondolják; olyan műfajnak, ami közelébe sem érhet a regények összetettségének. Ugyanis a Sandman egy kiváló cáfolata ezeknek a hiedelmeknek. És persze, tudom, hogy nem tartozik a kedvcsináló mondatok közé az, hogy "ebben a kötetben jó pár szakdolgozatnyi téma benne van", szóval ezt inkább nem is írom, pedig nagyon igaz. 

A történet szerint egy titkos társaság azt a célt tűzte ki maga elé, hogy varázslattal szeretnék fogságba ejteni a Halált. Ám a dologban valami balul sült el, és a Halál helyett annak testvérét, Sandmant, az álmok fejedelmét sikerült elfogniuk. Sok évtizeden keresztül tartották őt fogva egy lezárt pincében, míg végül eljött a napja, hogy kiszabaduljon. Azon túl, hogy bosszút esküdött fogvatartói ellen,arra is rá kell jönnie, hogy fogságának ideje alatt birodalma széthullott és a káosz uralkodik. Teremtményei szétszéledtek a világban, és egyre nagyobb galibákat okoznak. Sandmannek így hát őket is vissza kell terelnie birodalmába.

A történet mellett totálisan elvarázsoltak a fejezetek elején található egész oldalas művészi illusztrációk, amik bár olykor egészen groteszk dolgokat ábrázoltak, ám mindezt is úgy tették, hogy simán megállnák a helyüket bármilyen szépművészeti kiállításon. Magának a sztorinak a képkockái már kevésbé voltak művésziek, nem volt például hasonlítható a Monstress képregények elképesztő részletgazdagságához, de az, amilyen összetett módon a képek mint narrációs eszközök használva voltak, szintén éreztették velem, hogy egy nagyon átgondolt, nagyon megkomponált képregényt olvasok.

És hát persze, mint említettem, ez magára a sztorira is teljesen igaz. Persze, nem olyan lélektelen, hatásvadász módon megkomponált, hanem úgy, hogy az olvasás közben képes teljesen behúzni, bevonni magába. A rengeteg mitológiai utalás mellett a DC univerzum szuperhősei is felbukkannak benne, és hát nem is véletlen, hiszen Sandman is abszolút illeszkedik ebbe az univerzumba. Az Álmok Fejedelme is tulajdonképpen egy szuperhős, annak minden attribútumával és a DC-re jellemző darkos beütéssel.
Többször olvasós történet számomra, úgyhogy biztosan be fogok ruházni egy saját példányra. Első találkozásunkkor szinte csak a zsenialitását voltam képes felfogni, és szerintem még több olvasás szükséges nekem ahhoz, hogy rétegről rétegre lehámozzam magamnak azokat a dolgokat, amik számomra benne vannak, amik mesélnek nekem, megtalálni magamat a történetben. Mert egyelőre csak annyit tudok, hogy ott vagyok én is valahol, hogy nekem is szól ez a történet - ám hogy pontosan hol is vagyok, azt majd egy következő olvasás fogja számomra felfedni. S alig várom, hogy ez megtörténjen.

Neil Gaiman: Sandman - Az Álmok Fejedelme
Fordította: Totth Benedek
Fumax Kiadó
608 oldal